Család

2024.08.15.

1 összetevő a reggelinkhez adva segít koncentrálni

Szabó Anna profilképe Szabó Anna

Sőt, még a teltségérzetünk is tovább tart!

Biztosan mindannyian hallottuk már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése – arról viszont kevesebbet hallhatunk, hogy pontosan mit kellene ennünk reggelente ahhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki magunkból. Az Aarhusi Egyetem kutatói most épp erre keresték a választ, és azt találták, hogy a fehérjeforrások az ideális reggeli kulcsfontosságú összetevői. Szerintük ugyanis a fehérjében gazdag reggeli hosszabb időn át biztosít telítettségérzetet, valamint elégedettséggel tölt el minket, de még a koncentrációt is javítja a nap hátralévő részében.

1 összetevő a reggelinkhez adva segít koncentrálni

Hogyan folyt a vizsgálat?

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző típusú reggelik hogyan befolyásolják a jóllakottságot és a koncentrációt.

Ebből a célból harminc elhízottnak számító nőt vontak be a vizsgálatba a 18-30 éves korosztályból, majd őket követték nyomon három napon keresztül. Ebben az időszakban az egyik csoport fehérjében gazdag reggelit evett, egy másik szénhidrátdúsat, a harmadik pedig egyáltalán nem reggelizett. A kutatócsoport a teljes napi energiabevitel felmérése mellett vizsgálta minden nő jóllakottságérzetét, hormonszintjét és energiabevitelét is mérte ebédidőben. Végül minden résztvevő kitöltött egy kognitív koncentrációs tesztet.

Dr. Mette Hansen, a Közegészségügyi Tanszék docense, valamint a tanulmány egyik szerzője az eredményekkel kapcsolatban azt mondta:

Azt találtuk, hogy a skyrban és zabban gazdag, fehérjedús reggeli növelte a résztvevők jóllakottságát és koncentrációját, de nem csökkentette az általános energiabevitelt azokhoz mérten, akik kihagyták a reggelit vagy szénhidrátban gazdag reggelit ettek.

Miért is fontos a reggeli fehérjebevitel?

Nem titok, hogy az elhízás aránya világszerte folyamatosan emelkedik, ami már csak azért is probléma, mert olyan komoly betegségekhez vezethet, mint a 2-es típusú cukorbetegség. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy azok, akik rendszeresen reggeliznek, alacsonyabb BMI-vel rendelkeznek, mint azok, akik kerülik a reggelit. Mindeközben az is ismert, hogy a fehérjében gazdag élelmiszerek alapvetően jobban növelik a jóllakottság érzését, mint az azonos kalóriatartalmú, szénhidrátban gazdag és magas zsírtartalmú ételek.

Zabkása skyrrel és chia maggal

kása

Zabkása skyrrel és chia maggal

Egyéjszakás zabkása Skyrrel

kása

Egyéjszakás zabkása Skyrrel

Skyres, fetás szendvicskrém

szendvicskrém

Skyres, fetás szendvicskrém

Ezért a tanulmány szerzői úgy döntöttek, hogy megvizsgálják, hogy a fehérjében gazdag reggeli elősegítheti-e a jóllakottság fokozott érzését a nap folyamán, és ezáltal csökkentheti-e a napi kalóriabevitelt. Azt előre leszögezték, hogy sajnos a megoldás nem ilyen egyszerű, figyelmeztetnek a kutatók.

Az eredmények megerősítik, hogy a fehérjében gazdag ételek növelik a jóllakottság érzését, ami fontos a súlygyarapodás megelőzésében. Az eredmények azonban arra is rámutatnak, hogy a táplálkozási stratégia hatékonyságához nem elég csak egy fehérjében gazdag reggelit elfogyasztani

– nyilatkozta Dr. Hansen.

A kutatás eredményei

A fentiek ellenére az egyértelműen megmutatkozott a kutatás végére, hogy a szénhidrátban gazdag étrend fehérjében gazdag étrendre cserélése valódi előnyökkel jár.

Érdekes, hogy két különböző, azonos kalóriatartalmú étkezés között ekkora különbség lehet, ami a jóllakottságot illeti. Ha a projektben résztvevő nők maguk választhatták volna meg az étkezés méretét, valószínűleg több ételt – és ezáltal több kalóriát –fogyasztottak volna azon a napon, amikor kenyeret és lekvárt szolgálnak fel nekik, mint azon a napon, amikor skyrot és zabot kaptak

– magyarázza Dr. Hansen. A vizsgálat több résztvevője ugyanis arról számolt be, hogy nehezen fogyasztották el a teljes fehérjedús reggelit.

A szakember, bár hangsúlyozza, hogy a kutatás igen fontos volt, bevallja, hogy megvoltak a maga korlátai is, mivel csak túlsúlyos fiatal nők szerepeltek benne. Emellett viszonylag rövid távú megfigyeléseken alapult, ami azt jelenti, hogy megválaszolatlan maradt a kérdés, hogy a hosszú távú étrendi változtatások milyen hatással lehetnek az egészségre és a testsúlyra.

Éppen ezért a kutatók maguk is hangsúlyozzák, hogy további felmérésekre van szükség, amelyek azt igyekeznek feltárni, hogy a különböző típusú élelmiszerek hosszú távon hogyan hatnak az egészségre.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Brecz Judit

sztrapacska tányéron

Életmód

Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...

A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.

Kormos Lili

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept