2022.09.01.
Viselkedési problémákat okozhat a gyerekeknél, ha kihagyják ezt az étkezést
Spanyol kutatók szerint azok a gyerekek, akik minden reggel egészséges reggelit kapnak, boldogabbak, mint azok, akik nem, vagy egészségtelenül reggeliznek.
Újabb kutatás bizonyította, mennyire fontos, hogy a gyerek rendszeresen reggelizzen, sőt az is, hogy egészségeset egyen a nap első étkezésén. A Frontiers in Nutrition szaklapban megjelent spanyol tanulmány kimutatta, hogy fontos összefüggések vannak a gyerekek viselkedése és a reggeli között. Míg a korábbi kutatások már feltárták a tápláló reggeli fontos szerepét, az új tanulmány az első, amely megvizsgálja az étkezés kihagyásának hatását, és azt is, hogy mi történik, ha a gyerek nem otthon eszi meg az ételt.

Viselkedési problémákat okozhat a gyerekeknél, ha kihagyják ezt az étkezést
Eredményeink azt sugallják, hogy nemcsak a reggelizés fontos, hanem az is, hogy a fiatalok hol és mit esznek
– mondta dr. José Francisco López-Gil, a tanulmány vezető szerzője. „A reggeli kihagyása vagy az otthontól távol elfogyasztott reggeli a gyermekek és serdülők pszichoszociális viselkedési problémáinak fokozott valószínűségével jár együtt. Hasonlóképpen, bizonyos ételek és italok fogyasztása magasabb vagy alacsonyabb kockázattal jár pszichoszociális viselkedési problémákkal kapcsolatban.” Az előbbi kategóriába tartozik a feldolgozott hústermékek, az utóbbiba például a gabonák vagy a tejtermékek fogyasztása.
A kutatók egy 2017-es spanyol felmérés adatait használták, amit a gyerekek törvényes képviselői tölthettek ki. Ebben kérdeztek a reggeli tartalmára és a pszichés állapotra is. A kutatásban összesen 3772, négy és 14 év közötti gyerek vett részt.
Az eredmények azt mutatják, hogy az otthonon kívüli reggelizés majdnem annyira káros volt a gyerekek jólétére, mint az étkezés teljes kihagyása.
A kutatók úgy vélik, hogy a gyermek otthonán kívüli étkezések gyakran kevésbé táplálóak, mint a családiak, ez pedig negatívan befolyásolja a hangulatukat. Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy a kávé, a tej, a tea, a csokoládé, a kakaó, a joghurt, a kenyér, a pirítós, a gabonapelyhek és a péksütemények mind hozzájárulnak a jobb közérzethez, és csökkentik a viselkedési problémák kialakulásának esélyét. A tojás, a sajt és a sonka fogyasztása viszont növelte a viselkedési problémák kockázatát.
Más tényezők is közrejátszhatnak egyébként az eredményekben: köztük a szülői támogatás is, amelyet a gyerekek egy otthon főzött reggeli során kaphatnak.
Még több az egészséges életmódról:
- 5 reggeli alapanyag, mely éveket adhat az életedhez
- Ez a legjobb reggeli egy szakértő szerint
- Ez az öt rendelős étel a tudomány szerint boldogabbá tesz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















