2020.11.30.
Reggelizz egész nap a Szimplyben!
Egy ráérős, tápláló, egészséges reggelinél nincs jobb napindító - ez az élmény most egész nap jár annak, aki betér a Röser udvar-beli reggelizőbe, a Szimply-be!
Dietetikusok, táplálkozás-szakértők és gourmék százai állítják, hogy a régi mondás, a "Reggelizz úgy, mint egy király" örök érvényű, és minden olyan nap, amit tartalmas reggelivel kezdünk, jobban indul. A hosszas reggelizéshez természetesen megfelelő időbeosztás is kell - és persze megfelelő napindító étek.
A Károly körút egyik átjáróházában, a Röser udvarban található Szimply fiatal megálmodói már rég óta szerettek volna valamilyen egyszerű koncepción alapuló, minőségi ételt kínáló helyet. A Szimply-vel szemben található Kontakt nevű kávézójuk már három éve kínál minőségi kávét, de úgy érezték, hogy egy ilyen kis helyiségben nem lehet a kávéra és minőségi ételválasztékra is fókuszálni egyszerre. Mikor lehetőségük nyílt, hogy a Kontakttal szemben lévő üzletben ételeket is készítsenek, úgy döntöttek, megpróbálják.

A Szimply koncepciója, ahogy a neve is mutatja, nincs túlgondolva - 8-10 féle tartalmas, egészséges, fiatalos, jórészt húsmentes reggelit kínálnak, ami akár ebédnek is beillik, ha valaki dél körül érkezik. Az ételek közül csak egyben találtunk húst - a serpenyős tojáshoz baconjam is jár. Bajkó Péter tulajdonos szerint ennek több oka van. A legegyszerűbb az, hogy egy olyan kis konyhában, mint az övék, nehéz hússal dolgozni, másodszor pedig, olyan ételeket válogattak össze a menüre, amit ők is szívesen esznek reggelire.

Egy teljes értékű alapanyagokból összeállított zabkása sokkal tartalmasabb és táplálóbb napindító, mint egy szalámis zsemle vagy egy szalonnás rántotta, nem beszélve arról, hogy nem telít el, viszont jóval tovább biztosít teltségérzetet. Péter azt meséli, hogy nagyon szimpatikus neki az a ritmus, ahogy Ausztráliában működnek a kávézók - a tápláló brunchokért, amelyek reggelinek, de könnyű ebédnek is beillenek, ugyanazok az emberek térnek be munka előtt, majd ebédre is.

Péter azt szerette volna, ha ez a Szimpy-vel is így működne - ez a terv szerencsére be is jött. Annak ellenére, hogy az étlap alapvetően távol áll a megszokott magyar reggelitől, sok helyi is jár a Szimply-be - Péter szerint az edukáció a lényeg, hiszen ha megtetszik nekik ez a modell, akkor akár otthon is átszoknak az egészségesebb, tápláló reggelire. Hiszen, annak idején ő sem tudta volna elképzelni, hogy kihagyja a húst az étkezésből, mára viszont teljesen megszokta, hogy csak alkalmanként eszik húst, de akkor jó minőségűt.

Az étlapról nehéz volt választani - nem túl hosszú, de minden darabja csábító. Az italokkal kezdtünk - egy erjesztett, frissítő, alkoholmentes uborkás Gyömbír-rel és egy céklás-almás Super Juice-al - én részemről a 2 dl elfogyasztása után éreztem, hogy duplájára ugrott az energiaszintem. Komolyan. Az ételek közül a pink zabkásával kezdtünk - a málnás zabkásaalap különböző natúr és spirulinával színezett energiagolyóval, gyümölcsökkel és amaránt popcornnal van feldobva, kókuszchipssel körítve. Könnyű, laktató, tele van ízekkel, és olyan színe van, hogy még egy esős novemberi reggelt is feldobna - bár ezt nem lesz esélyünk letesztelni, a Szimplyben ugyanis nagyon ügyelnek a szezonalitásra. A második választásunk az amerikai palacsintára esett - a food art-nak is beillő tányéron lévő palacsintát az igen egészséges aktív kókuszszén varázsolta feketévé.

A rajta lévő fehér túrókrém és a mellette lévő édes avokádómousse és füge olyan dekoratív volt, hogy sajnáltuk megkezdeni a tányért. A harmadik fogás az avokádótoast volt - pirított kovászos kenyér avokádóval, céklás humusszal, paradicsomsalsával és ehető virágokkal. A finom kis szirmok egyébként mindegyik tányéron megtalálhatók, és tényleg el tudom képzelni, hogy már attól jól indul a napunk, hogy a reggelinket ibolya és körömvirág díszíti.

Egy szóval, a Szimply egy remek kis hely - ízletes, energiadús, egészséges étlappal, amiről bármit szívesen ennénk, napszaktól függetlenül!
Ezeket olvastad már?
Bor, kert, nyár - Csopak Budapestre költözik
Aki kicsit képben van a hazai borkörképpel, ismeri a Jásdi Pince borait. Azt már kevesebben tudják, hogy Jásdi Attila Budapestre is elhozza Csopakot - lakásétterem formájában.
Itt az első magyar gyömbérsör, a GYÖMBÍR!
Újságíróból zöldséges lett, majd megalkotta a saját márkás, erjesztett gyömbéres üdítő-márkáját. Steierlein Péterrel beszélgettünk az idáig vezető útról, és a GYÖMBÍR-ről!
Piknikezz a Budai Várban
Pár hónapja új hely nyílt a Szentháromságtéren: a Teteje alapítóinak az a nem titkolt szándékuk, hogy visszafoglalják a Budai Várat!
Desszert.Neked. Nekem. Mindenkinek!
A Paulay Ede utcában lévő Desszert.Neked több, mint átlagos cukrászda - franciás hangulatú desszertszalon, ahol nemcsak csúcsminőségű desszerteket vehetünk, tanulhatunk is!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















