2021.11.25.
Ezen a helyen életre kel a varázslat – A Repülő Seprűben jártunk
Van egy hely Budapesten, amelyet a hét első napjain csak varázslók, szerdától vasárnapig viszont a mágusok, boszorkányok és a muglik is meglátogathatnak. Ez a hely nem más, mint a Repülő Seprű, ahol tényleg magunk mögött hagyhatjuk a szürke, varázstalan hétköznapokat. (x)
A forgalmas Pacsirtamező utcán járva aligha gondoltam volna, hogy életem egyik legemlékezetesebb kávézói élményébe csöppenek majd. Az Óbuda közepén található Repülő Seprű Varázs- és Élménykávézó épülete első ránézésre semmiben sem különbözik a többi háztól, a piros ajtón át azonban egy másik világba léphetünk be, és mi magunk is varázslókká és boszorkányokká válhatunk attól függetlenül, hány évesnek érezzük magunkat. Én beléptem, és tényleg fergeteges másfél órában volt részem.

Különleges italok, rejtélyes lombikok mindenütt. Ez a Repülő Seprű!
A Harry Potter világának rajongói itt teljesen úgy érezhetik magukat, mintha az Abszol út egyik hangulatos kocsmájába térnének be. A tágas kávézó tele van érdekesebbnél érdekesebb relikviákkal, ahogy beléptem a Seprűbe, percekig csak kapkodtam a fejem: az egyik polcon sárkánytojások csillognak, a másik szekrényen mandragóragyökerek pihennek, amott tündérmanók várják kalitkába zárva a szabadulást, arra pedig egyáltalán nem számítottam, hogy az itt eltöltött idő során belefuthatok a Teszlek Süvegbe vagy Hedvigbe, Harry Potter egyik leghűségesebb társába. Pedig de, ők is ott voltak.

Vajon életre kelnek a mandragóragyökerek?
Ne lepődjünk meg azon, ha szemünk minden egyes részleten elidőzik egy darabig, ugyanakkor érdemes mihamarabb magunkhoz térni a varázslatból, a kínálat ugyanis minden várakozást felülmúl. A Repülő Seprű italai között csak és kizárólag varázsitalokat találunk, legyen szó akár alkoholmentes, akár felnőtt szomjoltókról.
Én a klasszikus vajsör alkoholmentes változata mellett az unikornisok limonádéját is kipróbáltam (varázslatos, az egyiken csak úgy úsznak a pillecukrok, miközben számat bizsergeti az édes szénsavas ital, a másik pedig teli van iható csillámporral), a legnagyobb kedvencem azonban a Repülő Seprű apró, kémcsövekben szervírozott italkülönlegessége volt, melynek kipróbálásakor rögtön úgy éreztem magam, mintha Piton Professzor szúrós szemei vizslatnák, jól öntöm-e a fiolák tartalmát össze a bájitaltan-dolgozat kellős közepén.
A nagyobbak is találnak maguknak szomjúságot csillapító és kedélyállapot-javító varázsitalokat, a teljesség igénye nélkül érdemes kipróbálni például a Fekete-tó vizét, az 'Oszt minek estél el?' nevű koktélt, vagy a muglik és varázslók által is legkeresettebb terméket, a szerelmi bájitalt.

Vattacukor az ital tetején? Miért ne?!
A kávézóban lenni közel sem csak azért igazi élmény, mert minden benne található tárgy és dísz a Roxfortra emlékeztet. Az, hogy életre kel a varázslat, valóban nem túlzás. Könnyen meglehet, hogy az unikornislimonádénk és marcangolt szendvicsünk fogyasztása közben egyszer csak egy szórakozott mágus lép be az ajtón, és nyűgöz le minket látványos varázslataival. Lehetőségünk van arra is, hogy a családdal vagy a barátokkal együtt játsszunk, közösen eredhetünk például a legnagyobb varázslók és varázslények nyomába, vagy akár bele is bújhatunk a bőrükbe. A Repülő Seprű mindent megtesz azért, hogy az itt eltöltött másfél-két óra ne csak egy sima étkezésről, hanem valódi szórakozásról szóljon.

Marcangolt pulled pork szendvics
Ha bár a helyen a leginkább szemet kápráztató látványosságok az italok, azért az itt kapható, házias és laktató finomságok mellett sem szabad elmenni.
A Repülő Seprűben az ízletes sütőtökléleves és a marcangolt húsos szendvicsek mellett éhséghurok (bolognai spagetti), valamint sütinyalókák is kaphatóak. Ugye, mennyire jól néznek ki?

Cakepop-finomságok egy Godrick's Hollow-i ház előkertjében
Bár én most a Repülő Seprűben hagytam a varázslatos élményeimet, az itt szerzett kalandokat akár haza is vihetjük magunkkal sőt, házhoz is rendelhetjük! A Repülő Seprű webshopján nemcsak varázspálcát, dementorcsók-védő balzsamot vagy éppen seprűs teáscsészét rendelhetünk, a mágikus bájitalkészletek között a gyerekbarát, társasjátékkal kiegészített Bulikornis italkészletet és vodkás, gininfuzáló valamint vajsörös dobozt is hazavihetünk.

Akár haza is vihetjük magunkkal a varázslatot!
Annak sincs semmi akadálya, hogy barátokkal együtt látogassunk el a Seprűbe, a kávézó ugyanis születésnapok és más rendezvények szervezését is vállalja. Ottjártunkkor éppen egy születésnapi buli kellős közepébe csöppentünk, az ünnepelt pedig nem mást kapott, mint egy eredeti, Hagrid kézírásával ellátott rózsaszín krémes zöldbetűs csokitortát... Nem vagyok irigy, de ha egy igazi Potter-rajongónak könnybelábadhat valamitől a szeme, az nem más, mint egy névreszóló Hagrid-torta.
A Repülő Seprű Varázs- és Élménykávézó mágiával teli vacsorashow-val is magához csábítja a mágia szerelmeseit, a jövőben pedig egy különleges, angolórával egybekötött ebéd is készül majd a legifjabb tanoncoknak, amelynek természetesen itt is a varázsvilág lesz a középpontjában.
A Repülő Seprű szerdától vasárnapig mindenkit sok szeretettel vár (hétfőn és kedden csak a boszorkányok és varázslók tartózkodhatnak a helyen, ilyenkor a muglik előtt a kávézó zárva tart), amennyiben pedig szeretnénk mi is részesei lenni az élménynek, mindenképpen foglaljunk előre asztalt, a varázsvilág Budapesten található legjobb helyére ugyanis aranycikesz-gyorsasággal fogynak a szabad helyek.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















