Gasztro

2024.01.03.

Tegyél néha gyümölcsöt is a rizottódba, megéri

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Van annyira sokszínű étel a rizottó, hogy kibírja alapreceptjének mindennemű változtatását – miért ne férne bele ebbe a kísérletezésbe hát pont egy-két gyümölcs is?

A rizottó főzésének fondorlatait elég csak egyszer megtanulni az életben (persze ekkor nem árt alaposan), a levizsgázás után pedig a házi szakács jutalma nem más, mint a rizses egytálétel kénye-kedve szerint történő alakításának szabadsága. Dönthet úgy, hogy más gabonával dolgozik, esetleg a felöntéshez használt alaplevét ízesíti izgalmasra, a zöldségeken babrál valamennyit, sajtot cserél, más alkoholokkal kísérletezik. A rizottó szabadsága tényleg oly’ nagy, hogy akár még gyümölcsöt is tehetünk bele – természetesen meghatározott keretek között haladva… nehogy egy adag sajtos-boros gyümölcsrizs landoljon a tányérunkban.

Tegyél néha gyümölcsöt is a rizottódba, megéri

Milyen gyümölcsöt?

Érdemes a gyümölcsöt úgy választani, hogy az inkább kiegészítsen, semmint elnyomjon, beilleszkedjen a már kialakult ízkeretbe. Tehát mindig egy másik zöldség társaságában használjunk gyümölcsöt (azért is, hogy ne legyen túl édeskés a végeredmény), ezek párt alkotva kerüljenek a rizottóba.

Válasszunk inkább savanykásabb, fanyar, komplex ízprofilú gyümölcsöket, amelyek nem túl egzotikusak. Hagyatkozzunk az ízlelőbimbóinkra, próbáljuk meg már előre elképzelni a csodás aromákat, az is segít majd!

Néhány gyümölcs, ami működhet rizottókban:

Almás-diós-sajtos rizottó

rizottó

Almás-diós-sajtos rizottó

Krémes céklás rizottó

rizottó

Krémes céklás rizottó

Gorgonzolás rizottó

rizottó

Gorgonzolás rizottó

Milyen módszerrel?

A gyümölcsöket kétféle módszerrel rejthetjük el a rizottóban: mindkettő kellően erőteljes ízt produkál, az eltérést elsősorban a különböző gyümölcsök különböző tulajdonságai okozzák.

Ezektől a kis trükköktől lesz igazán bomba a rizottód

Ezektől a kis trükköktől lesz igazán bomba a rizottód

A gyümölcsöt belefőzhetjük az alapba: ilyenkor teljesen szétfőzzük, alaposan karamellizáljuk, ezáltal előhívva belőle a legmélyebb aromákat. A hagyma dinsztelése után, még a rizs hozzáadása előtt kell teljesen szétpárolni a gyümölcsöt, alacsony lángon, fedő alatt, néha átkeverve, míg teljesen össze nem esik és puha nem lesz. Ennek az eljárásnak kitehetjük az almát, körtét, birset, fügét és szilvát – tehát minden keményebb, lassabban puhuló gyümölcsöt.

A gyengédebb, puhább delikvenseket (bogyósok, rebarbara) inkább a főzés végén keverjük a már majdnem teljesen kész rizottóhoz, miután a sajt és a vaj is belekerült a lábosba. A visszamarad hő még épp elég lesz ahhoz, hogy enyhén átpárolja a gyümölcsdarabokat, azok azonban nem fognak szétesni, egészben megmaradnak a rizottó krémes rizstengerében.

És mégis miért?

A gyümölcsök fanyarsága kiváló kontrasztot képez a zöldségek gyakran földes, mély ízeivel, valamint a legtöbb sajthoz is finoman simulnak enyhén édeskés aromáikkal. Emellett tovább gazdagíthatjuk a rizses egytálétel sokszínűségét, magát a fogást is egy fokkal egészségesebbé tehetjük, ha kiegészítjük a zöldségek mellett gyümölccsel is.

Sült céklás rizottó rukkolával és kecskesajttal

rizottó

Sült céklás rizottó rukkolával és kecskesajttal

Spárgás-csiperkés rizottó

rizottó

Spárgás-csiperkés rizottó

Sütőtökös rizottó

rizottó

Sütőtökös rizottó

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több izgalmas konyhai tipp és furfang vár:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept