Eszcájg

2020.11.30.

Rizses csirke, ahogy Oroszországban készül

Dacota profilképe Dacota

A rizses hús a világon mindenhol megtalálható Olaszországtól a Távol-Keletig. Én most egy oroszos verziót hoztam, és szerintem biztos, hogy benne van a TOP 3-ban!

Gyerekkoromban nem igazán számított ünnepnapnak, ha apukám főzött. Bár, így visszagondolva, lehet, hogy csak mi voltunk finnyás gyerekek, mert a kuszkusza tök jó, a hús egyben sütéséhez ért, és általában az örmény rakottasából sem marad semmi. Csak valahogy akkor volt baj, ha improvizált, és egy húsz évvel korábban, a világ másik pontján kóstolt fogást akart otthon reprodukálni. Az általában nem jött össze.



Az orosz rizses csirke receptjét itt találod

A bácskai rizses hús azonban mindig az egyik kedvencem volt, főleg, ha ő készítette. Általában amúgy csak a menzán futottam bele, ahol a hús mócsingos volt, a rizs száraz és ízetlen. Apukám bácskaija ezzel szemben szaftos, mint egy rizottó, ízes, mint a hajdúsági nyelvjárás, a hús pedig mindig sovány és tökéletesen megpirított.

Nem csoda, hogy a rizses húsos egytálételeket azóta is szívesen eszem, bárhol a világon. Van is belőlük bőven - szinte nincs is olyan nemzet, aki ne készítené valamilyen formában. Hozzánk a törökök piláfjával került, de változatai vannak a Balkánon, a Mediterráneumban, Kelet- és Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és a Karib-térségben, a világhódító étel bölcsője pedig Indiában van, állítólag.

Egyszer lehet, hogy írok egy szakácskönyvet a világ piláf-verzióiról, de addig is az egyik nagy kedvencemet, az orosz változatot hoztam el nektek. Orosz...szóval ez sem olyan egyszerű... Az étel nem a cári udvarban készült, és értelemszerűen nem is az Uralban, de az egykori Szovjetunió közép-ázsiai térségében meglehetősen népszerű volt. Ez a verzió terjedt aztán el a szovjet konyhában, és ez az, amit ma is orosz piláfnak hívunk.



Az orosz rizses csirke receptjéért ide kattints

Persze ebből is van vagy ezer verzió - készülhet báránnyal, birkával, marhával vagy csirkével - én must az utóbbira szavaztam, nézzétek el nekem, hogy nem állok neki birkát sütögetni harminc fokban. A fűszerezése meglehetősen egyszerű - a rengeteg reszelt répa adja a gerincét, amit csak pár egyszerű fűszer követ, na meg rengeteg friss kapor.Bár be kell hozzá kapcsolni a sütőt, nem nagy kunszt az összeállítása, és langyosan is nagyon finom. Ha készen van, nem kell mellé más, csak egy adag friss, saját kovászos uborka, káposztasaláta meg egy nagy pohár hosszúlépés, és garantáltan a nyár egyik legjobb fogását fogjuk a tányérunkra szedni.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

szaftos-brassoi-apropecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept