2020.11.30.
A Romantic énekesnője újra lefogyott - 10 hónap alatt 60 kilót adott le, ilyen most
Hihetetlen eredmény - de a módszer semmiképp sem sorolható a követendő, egészséges módszerek közé.
Az egy dolog, hogy újraalakult a Romantic együttes, de Katinka, a formáció (egyik) énekesnője olyan brutális fogyást abszolvált kevesebb, mint egy éven belül (nem először), hogy alig lehet ráismerni.
10 hónap alatt 60 kilót fogyott, azaz egy átlagos nő teljes testsúlyát adta le.
Ezt láttad már?
75 kilótól szabadult meg 7 hónap alatt, most másoknak is segítene az ismert hazai étteremtulajdonos
A Mokka vendége volt reggel, ahol arról mesélt, hogy bár most elégedett a súlyával, fél, hogy mint legutóbb, most is visszakúsznak majd a kilók, ha nem tartja a nagyon szigorú, és szakértői szemmel erősen megkérdőjelezhető diétát, ugyanis kizárólag a cukor- és a hizlaló ételek megvonásával érte el célját, de nem sportolt.
A Nosalty dietetikusa például mindenképpen az egyéni étrendet, a szakértői konzultációt és a teljes életmódváltást javasolja, olvassatok tanácsairól itt vagy itt.
“Anyukám úgy etetett, mint a libát. Nem volt megállás. A szülőnek nagy felelőssége van ebben. Az én gyerekem nem lesz kövér, nem fogja átélni, amit én. Szerintem anyukám még most sem tudja, hogy mi az a fehérje és a szénhidrát” - nyilatkozta 2 évvel azelőtt Katinka, és úgy tűnik, rendületlenül hisz is ebben.
A fogyás azonban, bár nagyon meggyőzőnek tűnik, állítólag vitaminhiányt eredményezett nála, és megereszkedett bőrt, amivel szintén kezdeni szeretne valamit később.
A videót itt nézhetitek meg:
Ezt is nézd meg!
Ezeket olvastad már?
Az életmódváltás klasszikus mumusai
Gabi, a WMN szerzője is megismerkedett az életmódváltás fő mumusaival! Segítség! Mi legyen a tízórai és az uzsonna???
Felejtsd el a diétás szabályokat!
Fogyni szeretnél? Tilos a csoki, a sült krumpli, a fagyi, na meg persze a szénhidrátok! Vagy lehet, hogy mégsem?
Mennyit egyek, ha fogyni szeretnék?
Gabi, a WMN holtpontra jutott életmódváltó szerkesztője a héten mennyiségi kérdésekben kéri a segítségemet.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















