2026.03.20.
Ezért ne szag alapján döntsd el, megromlott-e az étel
Sokan még mindig az orrukra hagyatkoznak, amikor eldöntik, hogy egy étel megromlott-e. A szakértők szerint azonban ez komoly hiba: a veszélyes baktériumok gyakran sem szagot, sem látható jelet nem hagynak maguk után, így a szimatpróba könnyen félrevezethet.
Sokan ösztönösen az orrukra hagyatkoznak, amikor eldöntik, hogy egy étel még fogyasztható-e. Ha nem büdös, akkor biztos jó és nem romlott – gondoljuk. A szakértők szerint azonban ez az egyik legveszélyesebb tévhit a konyhában. Az étel ugyanis akkor is lehet romlott, ha semmi furcsát nem érzel rajta.

Ezért ne szag alapján döntsd el, megromlott-e az étel
A legnagyobb probléma
Az ételmérgezést okozó baktériumok – például a szalmonella vagy az E. coli – gyakran semmilyen érzékelhető jelet nem hagynak maguk után. Nem változtatják meg az étel szagát, ízét vagy kinézetét, mégis komoly megbetegedést okozhatnak.
A rossz szag nem feltétlenül veszély
Fontos különbséget tenni a romlás és a fertőzöttség között. Az a kellemetlen szag, amit néha érzünk, általában olyan baktériumoktól származik, amelyek ugyan rontják az étel minőségét, de nem feltétlenül okoznak betegséget.
Ezzel szemben a valóban veszélyes kórokozók gyakran csendben vannak jelen – szag nélkül, észrevétlenül.

Az étel akkor is lehet romlott, ha semmi furcsát nem érzel rajta.
A szimatpróba félrevezető
A szakértők egyértelműen figyelmeztetnek: az étel szaga nem megbízható indikátor. Előfordulhat, hogy egy étel már órák óta a veszélyes hőmérsékleti tartományban van, a baktériumok elszaporodtak benne, mégis teljesen rendben lévőnek tűnik.
Különösen igaz ez az előző napi maradékokra: ha túl sokáig álltak szobahőmérsékleten, akkor akkor is ki kell dobni őket, ha nincs semmi szaguk.
Akkor honnan tudhatod, hogy biztonságos-e?
A biztonságos döntés nem az érzékszerveken múlik, hanem néhány alapvető szabályon:
- mindig tartsd be a lejárati dátumot
- ne hagyd az ételt 2 óránál tovább szobahőmérsékleten
- a maradékot 1 napon belül fogyaszd el
- megfelelő hőmérsékleten tárold az ételeket
Ezek sokkal megbízhatóbb kapaszkodók, mint az, hogy mit érzel.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














