Család

2022.06.09.

Durván roncsolja a belső szerveket a zsigeri zsír

Nosalty profilképe Nosalty

A szervek között felhalmozódó úgynevezett zsigeri zsír komolyan veszélyezteti az egészségünket.

Amivel általában foglalkozunk, az a bőr alatti zsírréteg, hiszen azt lehet megmarkolni, annak alapján látjuk magunkat kövérnek vagy karcsúnak. A csípőn, lábakon és karokon, azaz a bőr alatt tárolt zsír azonban sokkal kevésbé van kihatással az egészségre, mint a zsigeri zsír.

Durván roncsolja a belső szerveket a zsigeri zsír

A zsigeri zsír a hasüregben található, és a belső szerveket veszi körbe. Ez a szövet önmagában is metabolikus aktivitással, azaz anyagcserével rendelkezik, így egyfajta endokrin szerv, ami képes arra, hogy olyan vegyületeket termeljen, melyek hatással vannak az egész emberi test működésére. A bőr alatti zsír jóval kevésbe aktív ilyen szempontból, azaz nincs különösebb hatással az anyagcserére.

A zsigeri zsír funkciója alapvetően az, hogy energiatartalékot képezzen, a belső szerveket védje a sérüléstől, valamennyire hőszigeteljen, és a szervezet működéséhez szükséges vegyületeket termeljen; ehhez azonban kevés is elég belőle.

Gyulladást okoz

A nagy mennyiségben felhalmozódó aktív zsír azért veszélyes az egészségre, mert az elhízott emberek anyagcseréje emiatt nagyon különbözik a normál testsúlyúakétól. Az elhízást ma már krónikus alacsony szintű gyulladásos betegségnek tekintik, mert a zsigeri zsírban olyan anyagok találhatók, melyek gyulladást okoznak.Ennek kiváltói az úgynevezett citokinek, melyeknek a zsírban található variánsait adipokineknek nevezzük. Ha ezekből túl sok található a szervezetben, az már önmagában is ízületi gyulladást okozhat, de a depresszió kialakulásával is összefüggésbe hozható.

Károsítja a keringést

A trigliceridek és a koleszterin úgynevezett vérzsírok, melyeknek közül előbbieknek az a feladata, hogy a nem felhasznált kalóriákat tárolják, utóbbinak, hogy sejteket építsen és hormonokat válasszon ki.A trigliceridek, amellett, hogy energiaraktárként működnek, olyan vegyületek is, melyek hozzájárulnak az erek falát elmerevítő plakkok kialakulásához. Így károsíthatják az érrendszert, ezért nem mindegy, hogy mennyit tárolunk belőlük az aktív zsírunkban, hiszen a túl nagy mennyiség hosszútávon érszűkületet okoz.

A zsigeri zsír a hasüregben található, és a belső szerveket veszi körbe

Az LDL-koleszterin, vagyis a „rossz” vérzsírok közé tartozó koleszterin oxidációja folyamán a gyulladást kiváltó adipokinek közül néhány pedig szintén szerepet játszik a keringést károsító plakkok a lerakódásában.

A trigliceridek és a koleszterin csökkentésére szokták felírni a sztatinokat, melyekről kiderült, hogy nem csupán azért hatásosak a keringési betegségekben, mert csökkentik a vérzsírok szintjét, hanem eredetileg nem várt gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek.

Hogyan lehet megbecsülni a zsigeri zsír mennyiségét?

Ránézésre elsősorban a sörhasú férfiakon látszik elsőre, hogy sok a zsigeri zsír a szerveik között, hiszen a sörhas nem puha, tehát valójában a hasizmok alatt helyezkedik el, de nőknél is előfordul, és elsősorban az alma alkatú nőket érinti, azaz azokat, akik hasra híznak, míg a végtagjaik vékonyak maradnak. Tehát a zsigeri zsír mennyiségének megbecslésére nem jó mérőszám a BMI, hiszen az csak annyit mutat, hogy a testsúly nagyjából egészséges tartományban van-e.

A zsigeri zsírt megközelítőleg jól reprezentáló mérőszám a derék-csípő aránya. Alacsony egészségügyi kockázattal nőknél a 0,8 vagy alacsonyabb arány jár, a férfiaknál pedig a 0, 95 vagy annál alacsonyabb arány.

Lényegében az a fontos, hogy a hason, illetve azon belül, legyen minél kevesebb zsír
Az arányt úgy kapjuk meg, ha a derék körméretét elosztjuk a csípőével. Tehát mondjuk 74/ 99 centiméter, standard női M-méret esetén, ez 0.74; azaz az egészséges tartományba esik.

Hogyan lehet megszabadulni a zsigeri zsírtól?

Nem túl biztató, de régóta ismert tény, hogy nem lehetséges a test egy bizonyos helyéről fogyni. Sokan örülnénk neki, ha a fogyókúránk mondjuk nem érintené a mellünket, de ez nem lehetséges. A zsigeri, csakúgy, mint a bőr alatti zsír mennyiségének csökkentése csak úgy valósítható meg, ha összességében csökkentjük a testünk zsírtartalékait.

Kessel Kriszta


Még több az egészséges életmódról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept