2020.11.30.
Ropogós kelkáposzta Japánból
2010-ben Japánban a gasztronómia évét tartották, a világ számos országából hívtak meg gasztronómusokat - Magyarországról én voltam az a szerencsés, akit kiválasztottak.
Szerencsés voltam, mert olyan programokon vehettem részt, amelyek örök élményként maradtak meg bennem.Más kultúra, más szokások, egészen más élet. Ez már önmagában is rengeteg érdekességet hordoz.Ehhez kell hozzátenni, hogy a programokat az én igényeim szerint állították össze.Azt kértem, hogy a kultúra és a hagyományos vendéglátás kapcsolódásai mentén ismerhessem meg a mai japán gasztronómiát.
Rengeteg helyre, különféle étterembe vittek el, kipróbálni, megnézni, de legfőképpen tanulni a hagyományaikat. Láttam, hogyan készül a szójaszósz, hogyan készül a szaké, a rizsecet. Megtanultam, hogy a gasztronómiában milyen jelentőséggel bír a víz. Egy idős gasztroprofesszor tartott bemutatót nekem a legtradicionálisabb japán ételkészítési alapokból.Azóta tudom egészen pontosan, hogy készül dashi, mi az a mizo.
Számtalan egyéb dologgal is találkoztam.Jártam sumoközpontban, megnéztem, mit esznek a versenyzők, és hogyan készítik azokat az ételeket. Voltam hajnalban a világ legnagyobb halpiacán Tokióban.Szusit reggeliztem. Nem valószínű, hogy van hely a világon, ahol frissebb halból ehetek ilyesmi finomságot. Egyébként ez az egyszerű büfé világhírű. Pontosan azért, mert a szusi műfajában a legjobb. Igaz, ezt a világ minden pontján - rajtam kívül is - tudják még sokan. Nem szeretek sorban állni, de itt megérte az élmény a fél óra várakozást.
Voltam egy szerzetesek lakta szent szigeten, ahol a szarvasok minden félelem nélkül járnak az emberek között. Kipróbáltam, hogy milyen Japánban az osztriga. Ezt is ott kóstolhattam, ahol kihalászták.
Utaztam a szupergyors Sinkansennel, laktam tradicionális japán szállodában. Az élmény nagy volt, mert ilyesmit megismerni mindig nagy élmény. Viszont aludni nem nagyon aludtam, mert a földön, igaz tatamin aludni, hát egyszerűen szólva egy ilyen nagyobb darab embernek nem egyszerű. Finoman szólva is nagyon nyom.
A Japán tenger közepén egy kis szigeten, egy hihetetlenül elegáns étteremben az asztalnál egy faládikában megmutattak azt a vízben még élő halat, amit tíz perccel később már ettük is.
Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a japán konyha legrégibb és legfontosabb ismérve: az ételek készítése szempontjából az alapanyagok minősége nagyon fontos, de minden esetben a legfontosabb, hogy az alapanyag legyen FRISS, FRISS, FRISS!
Elvittek egy 400 éves Buddha szentélybe. Mellette volt egy három Michelin-csillagos étterem, amelyik arról volt híres, hogy az erdőben fellelhető finomságokat készítik el. Ott a tulajdonos elvitt magával és az erdőben, az ő saját területén, egy kis speciális szerszámmal el kezdtük kiszedni a növényeket.Gondosan jártunk el, mert mint megtudtam, az lesz az ebédünk. Kis kosárba gyűjtöttük a különböző füveket, gyökereket, hagymákat. Annyira tetszett ez a dolog, hogy teljesen turistává váltam. Mentem, szedtem, csodálkoztam.A vendéglátóm rájött erre, és folyamatosan kérdezgetett, hogy tudom-e mi ez, tudom-e mi az? Volt, amit tudtam, volt, amit nem. Viszont a turistavakságom működött. Addig csodálkoztam mindenen, mondtam, hogy ez milyen fantasztikus, meg hogy, "Ú meg Á", amíg egy egyszerű növényt kiszedve a földből a következő játszódott le: álltam az erdő közepén egy csokor növénnyel a kezemben. Csodálkoztam a világon, mintha semmit nem tudnék, nem ismernék - és nem ismertem fel egy marék snidlinget.Aznap azokat a növényeket ebédeltük tempurának és sok egyéb más módon is elkészítve, amit az erdőben szedtünk - még a turistavakságom elhatalmasodása miatt fel nem ismert snidlinget is.Nagyon finom volt.

„Egyenek mindig jót, és élvezzék az életet.”
Buday Péter
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














