2020.11.30.
Rossz hír a férfiaknak: nagyobb az esélye az infarktusnak, ha ennél kevesebbet alszanak
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás kulcskérdés az egészségünk tekintetében. Egy friss kutatás szerint egy bizonyos mennyiség alatt már kockáztatjuk az infarktust.
Egy friss kutatás rávilágított, hogy milyen rosszat tehet, ha öt óránál kevesebbet alszol minden nap: a megfigyelt középkorú férfiaknál a kialvatlanság duplájára emelte a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Persze mindenkinek más mennyiségű alvásra van szüksége, de az azért általánosan is elmondható: az öt óránál kevesebb már biztosan káros.

A Göteborgi Egyetem kutatói 21 éven keresztül figyeltek meg közel 800 férfit, hogy kiderítsék, mekkora szerepe van az alvás mennyiségének a szív- és érrendszer egészségében.
1993-ban a kutatók 798, 1943-ban született férfit választottak ki a kísérletre, és kitöltettek velük egy kérdőívet az életvezetési szokásaikról, az étrendjükről, a káros szokásaikról és az alvásmennyiségükről. Ezt követően négy csoportba sorolták őket aszerint, hogy mennyit alszanak általában: 5 óránál kevesebbet, 6 órát, 7-8 órát (ez lenne a normál mennyiség), vagy 8 óránál többet.
Ezt követően 21 éven keresztül megfigyelték azt, hogy hogyan alakul a résztvevők egészsége, különös tekintettel arra, hogy megjelennek-e náluk szív- és érrendszeri betegségek. A hiányos adatokkal rendelkező férfiakat kiszűrték, így végül 759 fős csoporttal tudták elvégezni a kutatást, amely során kiderült, hogy
az öt óránál kevesebb alvás a duplájára emeli a szív- és érrendszeri rendellenességek esélyét.
Azok a férfiak, akik kevesebbet aludtak, jellemzően többször cigarettáztak, magasabb volt a vérnyomásuk, kevesebbet mozogtak, és nagyobb eséllyel voltak cukorbetegek, mint azok, akik 7-8 órát durmoltak éjszakánként. A szívproblémák dupla rizikója még akkor is megmaradt, ha figyelembe vették a kutatás kezdetekor bevallott betegségeket és káros szokásokat.

A kutatók felhívták a figyelmet, hogy a kevés alvás ezzel legalább olyan káros az egészségre, mint a dohányzás és a cukorbetegség. Persze nem fog mindenki szívinfarktusban meghalni, aki keveset alszik, csak jelentősen megnő ennek az esélye.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a kutatás viszonylag kevés résztvevővel zajlott, és csak középkorú férfiakra vonatkozik - a nőkről, vagy más életkorú férfiakra nem tartalmaz adatokat.
Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány kutatásai azt mutatják, hogy életkorok szerint változik, kinek mennyi alvásidőre van szüksége, de azt még ezek a tanulmányok is megállapítják, hogy az öt óránál kevesebb semmilyen körülmények között, semmilyen életkorban nem egészséges.
Ezeket olvastad már?
Alvás helyett a plafont nézed éjjelente? 5+1 tipp, hogy nyugodtabban...
Aludnod kellene, de csak a mennyezetet szuggerálod? Ha éjjelente azon stresszelsz, hogy alvás helyett az ébren töltött órákat számolod, akkor próbáld ki a következő tippeket!
Nem megy a fogyás? Alszol vajon eleget?
Az étrend, a rendszeres mozgás mellett az egészséges életmód egyik fontos pillére a pihenés, az alvás is. A kialvatlanság akár fogyókúránk akadálya is lehet!
Mit egyél vagy ne egyél, hogy jól aludj
Ha tudnátok, mely ételek segítik a jó alvást, illetve hogy melyek azok, amelyek akadályozzák a nyugodt álmot, jobban odafigyelnétek, mit esztek? Akkor segítünk!
Csak óvatosan azzal a napközbeni csendes pihenővel!
Az egy óránál hosszabb nappali alvás a 2-es típusú cukorbetegség jele lehet egy nagy létszámú japán kutatás szerint - írta a BBC hírportálja.
viaScienceDaily
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















