Család

2020.11.30.

A rózsaszín 19 árnyalata - epres joghurtokat teszteltünk

Nosalty profilképe Nosalty

19 fajta epres joghurtot teszteltünk. Az íz és állag mellett azt is vizsgáltuk, hogy az egyes termékekben mennyi gyümölcs van.

Miért szeretjük a gyümölcsjoghurtokat? Nos, amellett, hogy finomak, azért is, mert azt reméljük, hogy igazi gyümölcs is van bennük. Mi most az epres joghurtokból válogattunk, és az íz illetve állag mellett figyeltünk a termékek gyümölcstartalmára is.

Négy boltban és egy pékségben összesen 19 terméket válogattunk össze. A rózsaszín legalább ennyi árnyalatával találkoztunk a tesztelés során. A legtöbb joghurt magas gyümölcstartalmú volt, de akadt köztük öt, aminek 10% alatt volt az epertartalma, illetve egy, ami nem tartalmaz gyümölcsöt, de a csomagolása alapján ez a termék is megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak.

A teszten hatan vettünk részt. A maximális elérhető összpontszám harminc volt. Véleményünk szubjektív, nem szakértői. A vakteszten csak némi víz volt segítségünkre. Szoros volt a verseny, de egyetlen termék nyert, a többi helyen keletkezett holtverseny.

Következzenek a termékek, nem az elért eredmény szerinti sorrendben:

1. Lipóti Epres Joghurt 19/30

**Vélemények:**ivójoghurtos állag, halvány szín, valószínűleg réteges, nem túl édes, enyhén epres

**Gyümölcstartalom:**20 % gyümölcskészítmény (50 % eper)

**Hol vettük:**Lipóti Pékség

**Ár:**255 Ft / 250 g

2. Milbona Yogurt Strawbery 23/30

**Vélemények:**joghurtos állag, erősen rózsaszín, inkább erdei gyümölcsös íze van, jó édes

**Gyümölcstartalom:**24 % eperkészítmény (12 % eper)

**Hol vettük:**Lidl

**Ár:**139 Ft / 250 g

3. Milfina Réteges Joghurt 16/30

**Vélemények:**meglepően világos színe van, rétegesnek tűnik, habos állag, pez cukorka íze van, nincs benne gyümölcsdarab

**Gyümölcstartalom:**30 % gyümölcskészítmény (35% szamóca)

**Hol vettük:**Aldi

**Ár:**159 Ft / 200 g

4.Desira Premium Joghurt 24/30

**Vélemények:**szép mályva szín, krémesen lágy, apró darabkák vannak benne, klasszik eperíz, édeskés

**Gyümölcstartalom:**15 % földieper

**Hol vettük:**Aldi

**Ár:**109 Ft / 200 g

5. Epres gyümölcs joghurt (Alföldi tej) 23/30

**Vélemények:**hagyományos joghurtállag, halvány szín, fura mellékíz, savanyú, sok gyümölcs van benne

**Gyümölcstartalom:**13 % epres gyümölcskészítmény (eperdarabok és püré 40 %)

Hol vettük: Aldi

**Ár:**69 Ft / 150 g

6.Pilos Creamy Yoghurt with strawberry 24/30

**Vélemények:**barnás szín, picit pudingos állag, természetesen oxidálódott eper lehet benne, eperlekvár érződik benne, magokat érzem a fogam alatt

**Gyümölcstartalom:**35 % epres készítmény (60 % eperpüré, 20 % epervelő-sűrítmény)

**Hol vettük:**Lidl

**Ár:**349 Ft / 250 g

7.Maly Gazda 11/30

**Vélemények:**habos állag, lisztes, szemcsés, furcsa, tejporos íz, borzalmas ízű

**Gyümölcstartalom:**15 % epres gyümölcskészítmény (30 % eper)

Hol vettük: Tesco

**Ár:**299 Ft / 210 g

8.Tesco Strawbery joghurt 18/30

**Vélemények:**gipszes szín, homogén, nem túl gyümölcsös, savanykás,

**Gyümölcstartalom:**24 % gyümölcskészítmény (50 % eper)

**Hol vettük:**Tesco

**Ár:**99 Ft / 150 g

9.Zott Szívecske 12/30

**Vélemények:**élénk rózsaszín, vannak benne gyümölcsdarabok nyalókaíz, tuttifrutti-íz

Gyümölcstartalom: 2 % eper

Hol vettük: Tesco

**Ár:**89 Ft / 125 g

10.Parmalat Extra Epres 17/30

**Vélemények:**gyümölcsleveses, híg, nagyon édes, apró darabok vannak benne, találtam benne egy ribizliszemet

**Gyümölcstartalom:**30 % epres gyümölcskészítmény (45 % eper)

**Hol vettük:**Tesco

**Ár:**189 Ft / 140 g

11.Félegyházi Tej Szamócás Krémjoghurt 25/30

**Vélemények:**krémesen lágy, világos, valószínűleg inkább lekváros, réteges, finom íz, édes, apró eperdarabok

**Gyümölcstartalom:**20 % szamócalekvár, 50 % szamóca

**Hol vettük:**Tesco

**Ár:**215 Ft / 200 g

12.Riska Prémium eper joghurt 23/30

**Vélemények:**halvány szín, epres íz, kicsit édes, sok gyümölcs, almára haraptam

**Gyümölcstartalom:**20 % epres gyümölcskészítmény (45% eper)

Hol vettük: Tesco

**Ár:**199 Ft / 200 g

13.Zott Jogobella 19/30

**Vélemények:**sűrű és krémes, színre barnás picit, kevés eperdarab, savanykás íz

**Gyümölcstartalom:**9 % gyümölcstartalom

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**139 Ft / 150 g

14.Landliebe Joghurt auf Erdbeeren 18/30

**Vélemények:**rózsaszín, kellemes állag, savanykás, de alig érződik rajta az eperíz

**Gyümölcstartalom:**12 % gyümölcstartalom

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**239 Ft / 150 g

15.Danone nap mint nap 12/30

**Vélemények:**világító rózsaszín, nincs benne darabka, ivójoghurt állag, cukorka íze van

**Gyümölcstartalom:**eperíz

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**69 Ft / 110 g

16.Danone Könnyű és Finom 16/30

**Vélemények:**folyós, ivójoghurtos, tejes állag, klasszikus eperíz, kevés darabka

**Gyümölcstartalom:**2,6 % eper

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**95 Ft / 125 g

17. Good Milk gyümölcsjoghurt 20/30

**Vélemények:**ivójoghurtos állag, savanykás eperíz

**Gyümölcstartalom:**10 % eper

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**119 Ft / 125 g

18.Cserpes Sajtműhely Epres joghurt 21/30

**Vélemények:**normál szín, természetes joghurtállag, erdei gyümölcsösnek érzem, édeskés eperíz

**Gyümölcstartalom:**8 % eper

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**275 Ft / 250 g

19.Mizo flört epres réteges joghurt 21/30

**Vélemények:**folyós, kellemes szín, vannak benne nagyobb eperdarabok, klasszikus eperíz, finom

**Gyümölcstartalom:**7,5 % eper

**Hol vettük:**Spar

**Ár:**129 Ft / 150 g

Részletes eredmény a táblázatban:

Ezeket olvastad már?

Saját márkás tejfölöket kóstoltunk - A savanykás vagy az édeskés a nyerő?

Család

Saját márkás tejfölöket kóstoltunk - A savanykás vagy az édeskés...

Vakon teszteltük a nagy áruházláncok saját márkás tejföleit. Összesen hét, 20 százalékos zsírtartalmú terméket válogattunk össze. Mutatjuk az eredményt! 

Nosalty

Műíz és csokipuding - vakon teszteltünk 13 féle kakaós csigát, és letargiába estünk

Sulikezdés

Műíz és csokipuding - vakon teszteltünk 13 féle kakaós csigát,...

Vegyes érzelmekkel zárult várva várt kakaóscsiga-kóstolásunk. A gyerekkori ízeket kerestük, de nem nagyon találtuk meg.

Nosalty

12 féle baromfivirslit teszteltünk - Az ízük mellett a hústartalmukra is kíváncsiak voltunk

Gasztro

12 féle baromfivirslit teszteltünk - Az ízük mellett a hústartalmukra...

Két termék a hústartalma, egy pedig az íze és állaga miatt bukott el a teszten.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept