2022.08.29.
Barbiecore, az év lakberendezési trendje, amit Barbie ihletett
Gyerekként ő volt az ikonunk, most pedig több mint hatvan éves, és még mindig örök fiatal. Ráadásul most készül egy film az életéről: Barbie halhatatlan. Nem is csoda, hogy mostanában ilyen felkapott a Barbiecore dizájn esztétikuma.
Kedvenc gyerekkori babánk világában minden élénk rózsaszín, de most úgy tűnik, hogy mindez valósággá válik, és mi is Barbie-házzá rendezhetjük be otthonunkat, ha akarjuk.
Egy divatbaba, évtizedes népszerűség
Mióta a nyár elején megjelentek az első képek a várva várt Barbie-filmből, mindent átjár a rózsaszín energia. Bár a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült alkotást csak jövőre mutatják be a mozikban, mi már készen állunk a pink forgatagra. Bár Barbie már több mint 60 éve ikon, a trend, amit magával hozott pedig éppen azt a fényes, vidám, fiatalos rózsaszín árnyalatot jelzi, ami a méltán népszerű babákról jut eszünkbe - pontosan erre van szükségünk az elmúlt néhány év komorságát követően.
„Mivel sokan nosztalgiáznak az egyszerűbb, naposabb és gondtalanabb idők után, logikus, hogy középpontba kerül ez a 80-as éveket idéző rózsaszín esztétika, mint a nyár "elit" stílusa" – mondta Dayna Isom Johnson, az Etsy trendszakértője a The Spruce című életmód magazinnak.

A Barbiecore, az év legnagyobb dizájntrendje
Barbie olyan szinten meghatározza a nemzetközi popkultúrát, hogy 1997-ben még egy dán-norvég együttes, az Aqua is kiadott egy róla szóló, rendkívül fülbemászó számot Barbie Girl címmel, napjainkban pedig Barbie maga is NFT-ket árul a Balmain divatházzal karöltve. Ám míg a 90-es évek végi dal egy üresfejűnek titulált divatbabán gúnyolódott, Barbie 2022-ben már szöges ellentéte ennek a sztereotipikus képnek. Doktor Szöszi a Harvardon diplomázott és flitteres bikiniben, a medence mellett is profi jogász, 2022 elmúlt három hónapjában pedig 21 százalékkal többen érdeklődtek az Etsy-n a divatbaba ihlette rózsaszín berendezési tárgyak után, mint korábban.
Kim Culmone, a Mattel Barbie-designért felelős alelnöke szerint a baba népszerűsége azért is töretlen, mert visszarepít bennünket a gyerekkorunkba, amikor több szabadidőnk volt, és szabadon játszadozhattunk a különböző megjelenésekkel és személyiségekkel.
A Barbie-világban a gyerekeknek önrendelkezésük van. Ők a saját történeteik vezetői, a saját kisfilmjeik rendezői
– mondja. Talán éppen tömegek gyermekkori álmainak manifesztációja a világszerte taroló trend.

A modern, mégis nagypolgári stílushoz is passzol
De mit is jelent az, hogy a Barbiecore?
Hogy mi a Barbiecore? A Barbiecore esztétikája az elmúlt évtizedek népszerű, időtlen tervezési stílusainak változatos forgatagából alakult ki. Attól lett ilyen népszerű és szórakoztató, hogy egyszerre találkozik benne a posztmodern, a chintz és Hollywood aranykorának glamourja. Rózsaszín, sok-sok rózsaszín, a megtestesült Barbie-ház napjaink belsőépítészetében, valamint az ikonikus Barbie babát idéző életstílus.
Ma már persze tudjuk, hogy a tökéletes élet hazugság – de legalábbis éppen attól tökéletes, hogy nem az – , és a plastic sem olan fantastic, mint amilyennek képzeltük, de ha a Barbie halad a korral és feminista törekvésekkel, akkor a baba a 21. században is helyet kaphat.
Mi is koppinthatjuk apró lépésekkel
Ha szerettünk Barbie babákkal játszani és nem áll távol tőlünk a Barbie Dreamhouse babaház interiőr dizájnja, akkor muszáj kipróbálnunk, de legalábbis inspirálódnunk a nyár trendjéből – csak ezúttal ne a gyerekszobánk padlóján, hanem élesben. Nem kell, hogy minden rózsaszín legyen az otthonunkban, ráadásul a pink különböző árnyalataival is játszhatunk, így megtalálhatjuk, hogy melyik illik hozzánk leginkább.

Pár részlet is elég
Keverjük a rózsaszín különböző árnyalatait többféle dekorációs elemen keresztül, mint a műalkotások, vázák és párnák, majd párosítsuk őket időtlen bútorokkal, hogy játékos, mégis stílusos belső teret hozzunk létre. Kezdjük azzal, hogy lilára festjük a hálószobánk ajtaját, vagy beszerzünk egy óriási, színes szőnyeget a nappaliba. Amikor a Barbie-házakra gondolunk, nagy, színes berendezések jutnak az eszünkbe. Nincs rendetlenség sem, minden átlátható: Barbie otthona egyszerre minimalista és maximalista nagy, színes látványos elemekkel, mint egy mintás, rózsaszín tapéta és egy szemet gyönyörködtető lámpa vagy csillár.

8 nyári konyhatrend, amiért egyszerűen odavagyunk és vissza
Meghökkentő darabok
A Barbiecore adaptálásának egyik legegyszerűbb módja az, hogy egyetlen rikító rózsaszín tárgyat választunk, ami elviszi a show-t. Ha szeretjük lenyűgözni az otthonunkba látogatókat, fektessük bele pénzünket egyetlen pink dologba, például egy bútordarabba, amit semleges elemekkel társítunk. Ahelyett, hogy több tucat apró darabot vásárolnánk, inkább válasszunk kevesebbet, de kirívóbbat és nagyobbat, aminek még csak nem is kell drágának lennie. A lényeg, hogy kontrasztos legyen a környezetével és kiemelkedjen a térből.

Hogy ne legyen túl unalmas, mixeljük a szín különféle árnyalatait
Pink árnyalatok keverése
Ha szeretjük a pinket, akkor szerencsénk van, mivel a Barbiecore tökéletes ürügy arra, hogy túlzásba vigyük ennek az árnyalatnak a használatát. Hogy ne legyen túl unalmas, mixeljük a szín különféle árnyalatait: keverjük össze a világos, játékos rágógumi rózsaszínt mélyebb, bogyós tónusokkal.
Mindent úgy csináljunk, ahogy nekünk tetszik: a Barbiecore egyik fő irányelve az, hogy olyan módon dekoráljunk, ami boldoggá tesz minket – elvégre ez a mi házunk.
Az élénk rózsaszín élettel telivé teheti az unalmas teret, de ha ez túl sok számunkra vagy nem akarjuk kimaxolni a trendet, nyugodtan finomíthatunk rajta. Akár olyan részletekkel is becsempészhetjük a pinket az otthonunkba, mint egy ágynemű vagy törölköző, a '80-as és '90-es éveket idéző tárgyak és faldekoráció segítségével pedig azonnal megszáll majd minket a nosztalgia.

Akár túl is lőhetünk a célon
Az ördög a részletekben rejlik
Sok textil, díszpárna és szőnyeg vegyen minket körül az otthonunkban, hogy minél otthonosabb és személyesebb környezet vegyen körbe minket. A kis giccses, alapvetően nem túl hasznos, de cserébe kényelmet és luxust árasztó tárgyak olyan érzést keltenek, mintha egy babaházban lennénk – márpedig a Barbiecore-nak a lakberendezésben éppen ez a célja.
Még több lakberendezés:
- 8 növény, ami a legjobb választás az igazán trópusi hangulathoz
- 7 szokatlan mód, hogy színt vigyél a konyhádba
- 5 dolog, amire figyelj, ha növényekkel dekorálnád a konyhád
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















