2023.01.18.
Így találj ki magadnak új ételeket, ha már minden receptet unsz
Persze semmi baj a hagyományossal, a bejáratottal, a klasszikussal, de azért az ilyen jellegű ételekre is rá lehet unni. Ha azt érezzük, hogy ennénk valami újat, de nem tudjuk, milyen recept alapján főzzük meg, olvassunk tovább, a Januári Fogadom című sorozat újabb részében jön a segítség.
Ha mindig ugyanazt esszük, és már nagyon eluntuk a folyamatosan ismétlődő recepteket, épp itt az ideje, hogy újak után nézzünk. Persze ijedelemre semmi ok, nem a világ másik feléről kell majd beszereznünk az inspirációt (és az alapanyagokat), sőt, meg fogunk lepődni, hogy milyen kreatív erő rejlik bennünk is, csupán néhány friss impulzus kell ezek előhívásához.

Így találj ki magadnak új ételeket, ha már minden receptet unsz
Cseréljünk ki egy-két alapanyagot
Nem kell rögtön a mélyvízbe ugrani: azzal is kielégíthetjük az újdonságigényünket, hogy már létező és kedvelt receptekben 1-2 alapanyagot kicserélünk másra. Használjunk például káposzta helyett kelbimbót a frankfurti levesben, a rizst váltsa fel a bulgur vagy a köles, a tehéntúrót cseréljük juhtúróra, és így tovább.
Így olyan ízkombinációkra lelhetünk, amelyeket korábban nem ismertünk, meglephetjük magunkat bevett, mégis izgalmas fogásokkal.
Rakott édesburgonya csirkemellel
Kecskesajtos-medvehagymás tarhonyarizottó
Bazsalikompesztós krumplis tészta
Fűszerezzünk másképpen
Nemcsak a hozzávalókkal játszhatunk, de a fűszerekkel is. Ez talán még egyszerűbb cserét jelenthet, hiszen tényleg olyan alapanyagokkal kell dolgoznunk, amelyek mindig elérhetőek otthon.
Persze ne kezdjünk orrba-szájba mindent átfűszerezni, ahogy csak érjük. Íme, egy kis segítség:
- a paprikás ételekben elférhet némi füstölt fűszerpaprika, vagy akár chili is
- a zöldséges ragukat készítsük el ázsiai fűszerekkel (pl. garam masala fűszerkeverék, gyömbér, fokhagyma, chili, kurkuma, stb.)
- a zöldfűszereket bátran cseréljük és kombináljuk oda-vissza (bazsalikom, oregano, kakukkfű, rozmaring, majoranna, stb.)
Spenótos sárgaborsó-főzelék fűszeresen
Zöldfűszeres gerslivel és pulykával töltött karalábé sóskamártással
Sütőben sült olasz fasírt marinara szósszal
Dolgozzunk azzal, ami otthon van
Egy fokkal magasabb fokozatra is kapcsolhatunk, és még lazábbra engedhetjük a gyeplőt a kezünkben: létrehozhatunk teljesen új recepteket is, amelyek korábban még nem léteztek. Ehhez azért nem árt néhány támpont:
- induljunk ki abból, amink épp otthon van: bármilyen zöldség, gabona, hús, hal és egyéb alapanyag szóba jöhet
- utána vegyünk alapul egy már létező receptet: ha tésztát főzünk vagy rakott ételt, esetleg tepsis zöldséget, nézzük meg, mire érdemes figyelni (főzési idő, hőfok, stb.)
- harmonizáljuk az ízeket: a felhasznált alapanyagok mellé keressünk találó fűszerezést és kiegészítőket (szószt, feltétet, stb.)
- hozzuk egy fedél alá az egészet: alkossuk meg az új, teljesen saját receptünket
Kis lépésekben, de akár az ajtót magunkra törve is hozhatunk új izgalmakat a konyhába, attól függően, hogy épp milyen mértékű változásra van szükségünk. Használjuk a kreativitásunkat, a kamránkat, és főzzünk-főzzünk bátran!
Kelkáposztapesztós lasagne
Mentás-borsós rizottó
Krémes toszkán lazac
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Meríts inspirációt a főzéshez innen is:
- 5 konyhai módszer, ami elengedhetetlen a húsmentes főzéshez
- 5 étel, amit a kezdők is megfőznek recept nélkül
- Ezzel a módszerrel sosem fogod túlfőzni a rizst
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























