2020.11.30.
Saját teherautójára pakolta az óriás cetcápatetemet, hogy eladja egy étteremnek, de letartóztatták
Bizarr történet Kínából, megérdemelt büntetés: kisteherautóra pakolt, városon végigutaztatott, étterembe szánt, sokkoló méretű haltetem, amiről kiderült, még védett is volt.
Egészen szürreális látványt nyújtott pár napja az a kisteherautó a kínai Fucsien tartományában, aminek platójára rávarázsoltak egy hatalmas, kétoldalt földig nyúló vérző cetcápatetemet, amit egy helyi étterembe szántak eladásra.

A konyha azonban visszautasította az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy az állat büdös és vélhetően higanyfertőzött is, ezért a halászok úgy döntöttek, inkább fűrésszel esnek neki a szerencsétlen állatnak, hogy kisebb darabokban könnyebben megszabaduljanak tőle. Az állatvédő lelkületű illetve empatikusabb olvasók (és esetleges szemtanúk) bizonyára egy emberként hördültek fel, de meg is van a büntetés: egy embert le is tartóztattak, a cetcápa ugyanis védett állat.

Még nem tudni, mi lesz a büntetés, vagy hogy keresnek-e további gyanúsítottakat, de az biztos, hogy az állat nemzetileg védett állat Kínában, ahol sajnos hírhedten hanyagul állnak az állatvédelemhez.

Ezeket olvastad már?
8 olyan gyönyörű pitedíszítő trükk, hogy nem bírsz majd magaddal
Ha szoktál pitét sütni, ha nem, ezt a videót muszáj képernyőre tapadva végignézni - csodálatosan szépek, és olyan trükkökkel díszítik őket, hogy ki akarod majd próbálni mind!
10 sajtos chipsből hatnál találtak jelölési hiányosságot - ropogtatnivalókat tesztelt...
Sajtos chipseket ellenőrzött a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Vegyes eredmény született.
7 újabb butuska trükk kezdő (?) háziasszonyoknak - Te használnád...
Újabb butuska trükkökkel lett gazdagabb az internet, és így mi is...melyiket tartjátok hasznosnak? Vagy mind hülyeség?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















