2022.08.25.
Ezeket a sajtokat edd, ha nem akarsz hízni
Sajnos a sajtokkal nem egyszerű a helyzet, hiszen sok szempontból egészségesek, de emellett nem ritkán rengeteg zsírt és kalóriát tartalmaznak, így nagy mennyiségben hizlalhatnak. Szerencsére vannak olyan sajtfajták, melyeket bátran ehetsz még akkor is, ha diétázol.
A sajtok igencsak rejtélyesek tudnak lenni, hiszen rengeteg fajta létezik belőlük, és sokféle eljárás is akad az elkészítésükre. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy nem lehet egy csoportba sorolni mindet: figyelembe kell venni a tej eredetét, de még az állatok gondozásának módját is.

Ezeket a sajtokat edd, ha nem akarsz meghízni
Tehát tényleg nem egyszerű kérdés, milyen sajtot válasszunk a diétánk alatt, hiszen azt is szem előtt kell tartanunk, hogy egy érettebb, magasabb kalóriatartalmú fajtából kevesebbet fogyasszunk, mint például egy könnyedebb, kevésbé hizlaló fajtából.
Szerencsére azért akadnak olyan sajtok, melyekről egyértelműen rá tudjuk húzni: egészségesek.
Ilyen például a kecskesajt, ami a legjobban emészthető az emberi szervezet számára. Ennek oka, hogy kecskesajtnak az alapanyaga hasonlít legjobban az emberi tejhez, amely 10% kazeint tartalmaz.
Light tésztasaláta csirkemellel
Kecskesajtos fügesaláta balzsamos baracköntettel
Mozzarellás csirkemell fűszeresen
A parmezánnal sem lőhetünk nagyon mellé, annak ellenére, hogy igencsak magas a sótartalma. A szakértők azt javasolják, hogy ezt a fajtát azonban csak ízesítésre használjuk.
A másik tuti megoldás a mozzarella. Ez akár nagyobb mértékben is fogyasztható, alacsony kalóriatartalma miatt. Annyi a titka, hogy lehetőség szerint ne előre csomagoltat, hanem frisset vásároljunk belőle.
Még több a sajtokról:
- Ezért ne hagyd benne a bolti fóliában a sajtot
- 5 aranyszabály, hogy melyik sajthoz milyen bort válasszunk
- Eltűnhet a világ egyik legrégebbi sajtja a Föld felszínéről
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















