2020.11.30.
Sajtláva a tél végi hajrához
A húsmentes hónapnak majdnem a fele eltelt, és az, hogy számolom a napokat, nem azt jelenti, hogy nem élvezem! Mi bajom is lehetne olyan remek kaják mellett, mint a mai ebéd?
Oké, be kell vallanom, hogy nem indult olyan könnyen a dolog, mint gondoltam - azt hiszem, a vegaságba is bele kell tanulni, mint minden másba. Ahhoz képest, hogy herótom van attól, ha egy étterem azt hiszi, hogy a vegetáriánusok igényei kimerülnek a rántott zöldség/sajt párosban, az első héten háromszor is a rántott sajt mellett kötöttem ki. Igaz, ezt kétszer Hinyenc kolléga miatt történt. Aztán beindult a dolog, akadt sütőtökös burger, lilahagymás-sajtos makaróni, vega lencsés bolognai, sütőtökös gerslirizottó, és egy csomó más nyalánkság.

A sajtos töltött sült krumpli receptjét itt találod
A hét végén a szokásos piacozást is átalakította, hogy februárban én vagyok a Pancs Gasztroplacckiemelt vendége, és pont most vasárnap volt egy kis esemény ennek örömére. A januári hidegnek hála idén még alig voltam a jobb időben amúgy kötelezőnek számító piacozáson, úgyhogy gondoltam, épp itt az ideje, hogy jól összevásároljak mindenféle házi készítésű finomságot - így is lett. A Csurgódombi Sajtkonyhások elképesztően finom sajtjai között válogatva arra is rájöttem, hogy szerencsére vége annak a korszaknak, mikor a magyar kézműves sajt egyenlő volt a különböző zöldfűszerekkel és/vagy lilahagymával ízesített ordákkal és más lágy sajtokkal - olyan két éves manchegokat és más kemény, penészes sajtokat tartanak, hogy egy francia vagy olasz sajtkészítőnek is dicsőségére válna.

A sajtos töltött sült krumpli receptjéért ide kattints
Az egyik, olvasztásra különösen alkalmas, trappista jellegű sajtjuk (aminek köze nincs a bolti, ragacsos, gumis, növényi tejes, kilónként 1400 forintért kínált szörnyekhez) meghozta a kedvemet, és arra gondolam, csinálok egy jó kis Tanú-féle sült krumplit. Tudjátok, az a rész a filmben, mikor Virág elvtárs és "fiai" Pelikánéknál vacsoráznak, egyszerű sütőben sült krumplit. Azért egy kicsit csavartam rajta, a kész krumplikat megtöltöttem bulgur-csicseriborsó-dió keverékével, aztán jól nyakon öntöttem a sajtszósszal. Mennyei lett, krémes, tél végi, simogató, és főképp laktató. Ha ennék húst, akkor biztos tettem volna bele egy kis baconpörcöt, de így is nagyon ízlett - ha van kedvetek, próbáljátok ki így simán, vagy dobjátok fel a tölteléket kedvetek szerint!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















