2022.06.08.
Brownie-ágyra fektettük az epres sajttortát, és igen jól érzi magát
Az eper igen jó barátja a csokoládénak, elsősorban ezért született meg ez a sütemény. És egy kicsit talán azért is, hogy legyen indokunk egyszerre sajttortát és brownie-t enni. Nem egyperces tortáról van szó, a munka mégis megéri.
Sajttortát a legtöbbször valamilyen egyszerű, kekszes vagy vajas alappal sütünk, ami inkább vékonyabb, csak minimális alapot ad a krémes sajtrétegnek. Azonban szinte bármilyen piskótára építhetünk sajttortát, játszhatunk az ízek és textúrák párosításával. Én most azért választottam az epret és a csokoládét, mert szerintem nagyon jól illenek egymáshoz (valamint egy kis kísérletezési vágy is belém szorult).

Az epres sajttorta receptjét ITT találod
A brownie-alap
A legtöményebb, intenzíven csokoládés sütemény az egyik legjobb választás egy sajttortához, attól függetlenül, hogy epres vagy epertelen a felső réteg. Mivel a sajtkrém könnyed, légies és krémes, ezért jól jön mellé valami masszív, ízben és állagban kicsit ellentétes, hiszen az ellentétek vonzzák egymást, nemde?
Ebben a tortában a brownie inkább a kevésbé édes, erőteljesen kakaós oldalán helyezkedik el a spektrumnak, de épp erre van szükségünk.
Ezt az alapot elő kell sütnünk, mert ha rögtön rátennénk a sajtkrémet, és együtt kerülnének be a sütőbe, akkor valószínűleg nyers maradna egy része a brownie-nak. Mivel nagyon zsíros, nagyon cukros süteményről van szó, a kiszáradástól nem kell aggódnunk.
Eper a sajttortában
A legtöbb sajttorta esetében ez eper inkább körítés, díszítő elem, mert a gyümölcs pirossága nagyon jól passzol a krémes torta krémszínéhez. De mi lenne, ha az epret valahogy bele lehetne tenni a tortába?

Az epres sajttorta receptjét ITT találod
Sütés nélküli sajttortákba sokkal könnyebb epret tenni, mert a gyümölcs frissen megőrzi a szép, rózsaszínes árnyalatát a sajtkrémben. Azonban, ha megsütjük, sajnos oxidálódik: ilyenkor egy kevésbé kellemes, szürkés színt vesz fel.
Ezt ellensúlyozhatjuk valamilyen ételfestékkel vagy színezékkel, hogy tényleg rózsaszín legyen a sajttortánk teteje. Én személy szerint nem kedvelem annyira az ételfestéket, ezért most sült céklával próbálkoztam (ami képes mindent megfogni). A gondolat maga jó volt, csupán egy kicsit többet kellett volna használnom belőle, hogy erőteljesebb legyen a szín. Jó alternatíva lehet még a céklapor is, ami szintén ételfesték, de legalább valamennyire természetes.
Nem egyperces sütemény
A két réteg külön sütését összeszámolva végül egy nagyjából 4 órás elkészítési időt kapunk, amire még rájön az egész éjszakás pihentetés. Mégis megéri a sok várakozás, mert egészen különleges állagot eredményez a recept.
A brownie alul elég masszív, elég csokis, de nem kellemetlenül, főleg azért nem, mert rajta ül az epres aromájú, felhőkönnyű sajtkrém, így az összkép tökéletesen kiegyensúlyozott.

Az epres sajttorta receptjét ITT találod
Készítsünk epres sajttortát!
Hozzávalók a brownie-hoz:
125 g étcsokoládé, 60 g vaj, 150 g cukor, 1 db tojás, 100 g liszt, 1 csipet só
Hozzávalók a sajttortához:
150 g eper, 500 g krémsajt, 2 ek tej, 200 g cukor, 4 db tojás, 1 db cékla (alufóliában sült/vagy piros ételfesték)
A sütőnket előmelegítjük 175 fokra. A brownie-hoz megolvasztjuk mikróban a vajat és a csokoládét, majd ha kicsit kihűlt, hozzákeverjük a tojást és a cukrot. A masszába szórjuk a lisztet és a sót, majd az egészet elkeverjük.
Kivajazunk egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát, és a brownie tésztáját beleöntjük. 40-45 percig sütjük. Ha elkészült, kivesszük, és levesszük a sütőt 150 fokra.

Az epres sajttorta receptjét ITT találod
Közben elkészítjük a sajttortát. Az epret megtisztítjuk, a sült céklát pedig meghámozzuk és lereszeljük. Egy turmixgépbe tesszük az epret, a tejet és a céklából két evőkanálnyit, majd simára dolgozzuk.
A krémsajtot a cukorral kihabosítjuk, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Ha alaposan eldolgoztuk az egyiket, jöhet a másik, amíg bele nem kerül mind a négy. Ha ezzel megvagyunk, beleforgatjuk a sajtkrémbe az epres-céklás pürét.
A sajtos réteget a brownie-ra öntjük, majd a formát egy nagyobb tepsibe vagy edénybe helyezzük. A nagyobb edénybe forró vizet öntünk, és ezzel a vízfürdővel tesszük a tortát a sütőbe.

Az epres sajttorta receptjét ITT találod
Viszonylag hosszan sül a torta, nagyjából 3 óra kell neki ahhoz, hogy teljesen elkészüljön. A második óra elteltével érdemes néha-néha ránézni, nehogy megégjen vagy kiszáradjon.
A kész tortát kihűtjük, letakarjuk fóliával, majd egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap kivesszük a formából, és friss eperrel tálaljuk.
Az epres sajttorta teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Fotók és recept: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több izgalmas, nyári íz és recept:
- A nyár legütősebb koktélja rózsaszín és rebarbarás – Nézd meg új TikTok-videónkat!
- Mert a sóskából nemcsak főzelék, hanem pohárkrém is készülhet
- A bodza és a rebarbara lakótársak lettek egy óriás pohárkrémben
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















