2020.11.30.
Salma Hayek 53 évesen is bombázó bikiniben – bármelyik 20 éves megirigyelné csodás alakját
A színésznő ma lett 53 éves, amit már előre megünnepelt egy szexi bikinis fotóval tegnap.
Salma Hayek sosem tartozott az önsanyargató sztárok közé, inkább azok táborát erősítette, aki szerencsés genetikával születtek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ő sose diétázott volna, de a színésznő inkább azt az elvet követte, hogy mindenből lehet enni, de csak mértékkel. Így például sosem mondott le egy jó sertéshúsból készült ételről, amihez gyakran vörösbort is fogyasztott. Ennek köszönhetően sikerült mindig megtartania gyönyörű homokóra alakját, amit így 53 évesen is szívesen megmutat bikiniben.
Salmát egyáltalán nem érdekli a kora, hiszen nagyon jól érzi magát a bőrében, amit ezzel a strandon készült fotójával is bebizonyított. A színésznő még viccelődött is a kép alatt: „Igen, holnap 53 éves leszek. És?” Rajongói pedig azonnal biztosították őt arról, hogy jobban néz ki, mint valaha, amivel mi is abszolút egyetértünk.
Boldog szülinapot Salma!
Ezeket olvastad már?
Jennifer Lopez 50 éves, de hátsója felháborítóan tökéletes
Lehet irigykedni, genetikára fogni, de mégiscsak az az igazság, hogy aki edzeni jár, annak egyszer csak látszatja lesz...
Megmutatta terhességi csíkjait a világ legismertebb plus size modellje
Ashley Graham megmutatta mindenkinek, hogyan változik a terhesség alatt egy nő bőre. Mindannyian imádjuk érte!
Az Agymenők színésznője felvállalta, hogy néz ki egy igazi nő...
A valódi edzős selfie, kérem szépen. Se smink, se selymes, szexi haj, se babapuha, púderrózsaszín bőr. A Big Bang Theory (Agymenők) színésze megmutatta.
Így néz ki Jason Momoa teste a valóságban - és...
Nemrég jelent meg egy kép Momoáról, ami hatalmas kommentcunamit indított el. De miért nem képesek az emberek elfogadni azt, hogy szuperhősök csak a filmekben léteznek?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















