2023.04.19.
Ezért kerül idén 60%-kal többe a sárgarépa és a cékla
Annyira megdrágultak egy év alatt a hagyományos magyar ételek alapanyagai, hogy már egy sima pörkölt vagy lecsó elkészítése is vagyonokba kerül.
„Egy éve mintegy 135 forintos kilónkénti áron kelt el a hazai vöröshagyma a nagybani piacon, az importáruért pedig 156 forintot kértek a kereskedők" – számolt be a hírről a Hello Vidék oldala. A fenti árakat a mostaniakkal összevetve látható, hogy az egyik legalapvetőbb zöldségünk, a vöröshagyma egy év alatt gyakorlatilag a háromszorosára drágult.

Aranyárban mérik az alapzöldségeket
A hagymán kívül az úgynevezett betárolási zöldségek ára is sokat emelkedett
Az AKI nyilvántartása szerint áprilisban a hazai burgonya ára – fajtától függően – 250 és 300 forint körül alakult a fővárosi nagybani piacon, míg tavaly 150 és 260 forint körül volt egy kiló ára. A külföldi terményt pedig egy kicsivel drágábban, 340 forintos áron kínálták.
Utóbbi esetében 70 százalékos drágulásról beszélhetünk, ugyanis 2022-ben még csak 190 forint körül mozgott egy kiló ára.
A drágulás természetesen a többi zöldségfélét is érinti. A hazai sárgarépa 60 százalékkal, a petrezselyem 20 százalékkal, a cékla közel 60 százalékkal drágult idén.
Mi áll a drágulás hátterében?
A jelentős drágulás hátterében a 2022-es nagy aszály miatti rossz termés áll, a szárazság ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is nagy károkat okozott. Az aszály többek között súlyosan érintette az európai hagymatermesztést. Emiatt például sokkal kisebb méretű lett a vöröshagyma. Sőt, a termés mennyisége még az öntözött területeken is elmaradt a várttól.
Bizakodásra okot adó jel ugyanakkor, hogy a szomszédban, Ausztriában már három hete nem mentek feljebb az említett zöldségárak, amelyek így rekordszinten stabilizálódtak. Ez remélhetőleg azt jelzi előre, hogy a drágulás végre megállt.
Ezek is érdekelhetnek:
- Két magyar leves is bekerült a világ legjobb fogásai közé
- Megváltoztatja a leghíresebb burgerei receptjét a McDonald’s
- Nem várt fordulat a trappista sajt árával kapcsolatban
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes, savanyú krumplileves
Egy kiló krumpliból hat adag leves lesz, úgyhogy másnapra is jó eséllyel marad belőle. A fokhagyma már akkor illatozni kezd, amikor a vöröshagymához kevered, a babérlevél íze pedig ...
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes, savanyú krumplileves
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
Még több friss recept












