2024.10.18.
Ez az alapanyag régen lenézett étel volt: ma már exkluzív étlapok eleme
Hallottatok már a satturól? Ha még nem, akkor itt az ideje megismerkedni ezzel a nagy múltú alapanyaggal, amely kezdetben a szegények eledele volt, de mára az exkluzív menüsorokig küzdötte fel magát.
A sattu mondhatni különleges alapanyag, főleg azért, mert régen a szegények eledeleként tartották számon, azóta pedig akkora utat járt be, hogy egészen a luxuspartik menüjéig jutott. Egyébként pörkölt csicseriborsó őrlésével készül, története pedig egészen az i.e. 1500-500-as évekre nyúlik vissza Indiába, ahol a gazdagok kiváltsága volt a hús- és tejtermékek fogyasztása, míg a szegények fő táplálékát a sattu jelentette.

A sattu alapja a porrá őrölt csicseriborsó
A földmunkások és a szegény réteg sokszor sóval, vízzel és chilivel keverte össze a sattut, amely olcsó és gyors táplálékot jelentett. A sattu legfőképp a Gangesz völgyének keleti részén élő alacsonyabb kasztok fő tápláléka volt, amit a gazdagabbak lenéztek.
Az utóbbi években azonban a munkásosztály számára az egység szimbólumává vált, sőt, politikai mozgalom alapja lett.
2018-ban Tej Yadav politikus sattupartit szervezett, ahol a sattuételek diszkriminációjáról is szó esett. 2020-ban Narendra Modi miniszterelnök egy sattuval töltött litti chokhát fogyasztó fotója politikai vitát váltott ki, mivel sokan ezt csak választási trükknek látták. Így kapott a sattu egyre nagyobb figyelmet, és ma már esküvők és luxuspartik étlapján is felütötte a fejét.
Fűszeres csicseriborsó-ropogós
5 perces csicseriborsós wrap
Egyszerű csicseriborsó-ragu
A sattu nemcsak olcsó, de egészséges is
A sattu népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy kalciumban, vasban, mikrotápanyagokban és fehérjében is gazdag. A csicseriborsóliszt ráadásul gluténmentessége miatt sokak által kedvelt alapanyaggá vált. Manapság nemcsak az utcán felállított indiai standokon találkozhatunk vele, de előkelő éttermekbe is próbálják becsempészni a sattut, amit egyre kreatívabban gondolnak újra.
Az elit számára ez egy felfedezőút, amivel bizonyítani tudják nyitottságukat, kulináris felvilágosultságukat. És persze a marketingesek is dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen a jótékony hatásainak köszönhetően superfoodnak nevezhető sattut könnyű eladni. Végső soron azonban mindenképpen örvendetes, hogy az emberek újra felfedezik és népszerűsítik ezt az ősi ételt
- fogalmazza meg Dr. Tulasi Srinivas indiai-amerikai antropológus.
A sattu tehát egyre ismertebbé és népszerűbbé válik napjainkban a hányattatott sors ellenére.
Még több érdekesség itt:
- Ezeket a növényi tejeket olcsóbb otthon elkészíteni
- 4 gyors és olcsó étel, amit egy csomag réteslapból készíthetsz
- Eláruljuk, miért használtad eddig rosszul a liszteszacskót
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...
Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept















