2021.09.07.
Schrot-kúra: buta és veszélyes régi módszer a méregtelenítésre
Ez az igen veszélyes kúra úgy kíván méregteleníteni, hogy vízhajtó hatást gyakorol.
Johann Schrot, a Schrot-kúra kitalálója a 19. században azt figyelte meg, hogy a beteg állatok, ha rosszul vannak, ösztönösen abbahagyják az evést. Ebből kiindulva találta ki saját módszerét, mely szénhidrátok fogyasztásán és kalóriacsökkentésen alapul.
Mivel a kúra kalóriaszegény, nem szabad orvosi felügyelet nélkül alkalmazni.
A kúrának négy alapeleme van: ivós napok, evős napok, pihenőnapok és mozgásos napok.
Az evős napokon, melyek ugye nem-ivósak, csupán egy pohár teát és egy pohár gyümölcslevet isznak a kísérletező kedvű betegek, de érdekes módon egy feles megengedett. Ezeknek az ivásmentes napoknak elvileg az a célja, hogy a szervezetben felgyülemlett mérgeket a vérből, mely a szomjazástól besűrűsödik, kivonjuk.
Az ivós napokon egy liter vizet, és ha lehet még nagyon sok gyümölcslevet kell meginni. Ezáltal a vérből kivont méreganyagok a vese által kiválasztódnak, és kikerülnek a szervezetből.

Az evős napokon, amikor ugye nem iszunk, a szervezetnek nyugalomra van szüksége. Tehát kis mennyiségű ételt kell fogyasztani, melyben sem zsír, sem fehérje nincs, Schrot rizskását, grízkását, zabpelyhet, száraz zsemlét és főtt gyümölcsöket javasol.
Az ivós napokon Schrot propagálja a testmozgást, mondván, hogy az is segít a méregtelenítésben.
Sok kritika éri a módszert, joggal
Elvileg a két létmódot kell váltakoztatni, és ennek eredményeképpen csökkenhetnek a gyulladásos megbetegedések tünetei, mégis sok kritika éri a kúrát: az egyoldalú táplálkozás vitaminhiányhiányhoz vezet, a fehérje elhagyása pedig az izmok leépülését okozza. Emellett erősen vízhajtó hatásra és kiszáradásra lehet számítani.
A kúra modern variánsai annyiban különböznek az eredeti kúrától, hogy nem csupán ötszáz kalóriát engedélyeznek, hanem ezerötszázat, és azt is javasolják, hogy változatosabb legyen a tápanyagok aránya.
Ezeket olvastad már?
Csomó oka lehet annak, ha fáj a lábad: izomkimerültség, visszér,...
A lábfájásnak különféle okai lehetnek, de mindre van megoldás.
Ilyen fantasztikusan néz ki a 62 éves csodanagyi
Pedig csak 30 éves korában kezdett igazán odafigyelni a testére.
Ledöbbensz, mennyi kalória van a kedvenc italaidban és ételeidben
Te tudod, mennyi kalória van a kedvenc nasijaidban? Most lerántjuk a leplet és eláruljuk az igazságot!
Ezt eszik a gyerekek a világ különböző pontjain - 25...
Egy fotós három éven keresztül készített fotókat a világ számos országban gyerekekről, és arról, hogy mit esznek.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















