2020.11.30.
Sebestyén Balázsék felküldték a Nosalty egyik lángosát az űrbe!
A Rádió 1 műsorvezetői és az UPRA csapata egy igazi lángost küldtek fel a sztratoszférába. Hogy mit látott a lángos? Többet, mint mi valaha fogunk!
A furcsa ötlet a Rádió 1 reggeli műsorában, Sebestyén Balázsék fejéből pattant ki, az UPRA nevű csapat pedig rögtön meg is valósította az elképzelést, és egy meteorológiai léggömb segítségével felküldött az űrbe egy Nosalty-s recept alapján készült lángost.
A magyar specialitás elképesztő utat tett meg néhány óra leforgása alatt, Budapestről felment egészen a sztratoszféráig, csaknem 31.300 méter magasra, majd szépen lassan, Hatvant megkerülve eljutott egészen Pásztóig, ahol a már említett UPRA csapat tagjai nyomkövetők segítségével megtalálták a sajtos-tejfölös lángost.
Lángos Coook konyhájából
Igazi strandos lángos
Hagyományos krumplis lángos
A lángos útjáról készült videóban jól látható, szinte tökéletes állapotban került vissza a földre az étel, mely nem csak az erős szeleknek volt kitéve, a megtett út során volt, hogy -50°C-ban teljesen megfagyott. A keresőcsapat tagjai azt mondták, a lángos még hideg volt, mikor megtalálták, így az étel valószínűleg kővé dermedt megtett útja során.
EZ IS ÉRDEKES:
Ezeket olvastad már?
Másoknál ez a kenyér: 13+1 KENYÉR Indiától Mexikón át Portugáliáig
A kenyér egyike azon ételeknek, ami szinte minden nemzet konyhájában megtalálható, csupán a formája és az összetétele változik.
Miért penészedik olyan gyorsan a bolti áfonya és málna?
Bosszantó tud lenni, amikor a frissen vásárolt bogyós gyümölcs penészedni kezd. Eláruljuk, hogy előzheted meg a bajt!
Most meg Mihalik Enikő mutatta meg, hogy fest ő 52...
Mayim Bialik után most Mihalik Enikő volt az, aki felvállalta, hogy sport után készítsenek róla fotót. Mondjuk egészen más dimenzió a kép kép, valljuk be.
Ezért vették le a képernyőről CBA Icuka legújabb reklámját
Augusztus elején jelent meg a CBA legújabb Icukás reklámja, melyet az üzletlánc alig néhány órája szedett le a Youtube-ról. Elmondjuk, miért.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















