2023.11.10.
Profi séfek árulták el, hogyan költhetünk jóval kevesebbet
Globális probléma mind az élelmiszerek drasztikus drágulása, mindemellett a pazarlás és az át nem gondolt háztartásvezetés, legtöbbször időhiány miatt. Jó lenne, ha ügyesebben navigálhatnánk a konyhában, viszont ehhez sokszor már eszköztelenek vagyunk.
Egy amerikai híroldal adta az ihletet, hogy profi és sokat látott, nagyobb és bejáratott konyhákban tevékenykedő magyar séfekkel beszéljünk lehetséges megoldásokról. Viszont egyéni háztartások szintjén, nem vendéglátós méretekben. Persze, sokszor elmondható, hogy a séftippek nagytételes és/vagy extra alapanyagokkal készülő extra fogásokra ráhúzhatók, de kifejezetten kértük a két szakembert, hogy próbálják kisebb háztartásokra szabni a séftippeket. Előzetesen mesélünk néhányat zanzásítva a tengerentúlról, aztán jönnek a hazai ötletek.

Spórolás profi módon – Séfek árulták el, hogyan költhetünk kevesebbet
Tippek a tengerentúlról
Az ötletadó cikkben olyan ötletekkel, praktikákkal szolgáltak az amerikai konyhafőnökök, mint például a bevásárlás helyének, haladási irányának megtervezése, ami talán abban segít, hogy ne tegyünk be a kosarunkba felesleges dolgokat, amiért egy impulzusvásárlásra csábító környékre tévedünk. Szerintük érdemes a bolt/piac meglátogatása előtt fényképeket készíteni a hűtőszekrényről és a kamráról/tárolóról, hogy mindenképp feltűnjön a hiány vagy a többlet.
Ugye ismerős az érzés, hogy percekig filózunk rajta, hogy van-e otthon például egy-egy konzerv, amit a másnapi ebédhez használnánk, és végül veszünk egyet, pedig ott volt a polcon?
Az általuk megkérdezett séfek melegen ajánlották a vásárlás közbeni számológépezést, vagyis a módszert, amivel semmiképp nem futunk ki a keretünkből, sőt, ha túl is mennénk, még mindig szelektálhatunk, hogy mit tegyünk vissza a polcra. Azt mondják, a márkahűség a bázisalapanyagoknál nem annyira fontos, hogy amiatt nagyobb összegeket költsünk. Szárazárunál, olajnál nyugodtan vegyük a kedvezőbb árú márkát, egyedül a származási helyet csekkoljuk le. Olívaolajat nem olyan célszerű Észtországból venni! A dizájnos csomagolás és a menő, ismert márka nem mindig garancia a jobb ár-érték arányra.

Ne feledd bevásárláskor ezt a lépést, mert sokat spórolhatsz vele
Felhívják a figyelmet a hüvelyesek gyakoribb használatára, mivel magas a tápértékük, laktató alapanyagok és akár meg is lehet velük duplázni a készülő étel mennyiségét. A száraz verziók a legjutányosabbak, a mirelit és a konzerv általában drágább mulatság.
Egyik humorosnak tűnő, de logikus javaslat szerint néha úgy érdemes bevásárolni, mintha nem lenne hűtőszekrényünk, és maximum aznapra szednénk össze a napi betevőt. Ők New Yorkban a konyhájukon úgy tartják, mindenért fizettek, mindent fel is használnak, ez is evidencia. A hűtős, minden nap vásárlós ötlet szerintünk időben és energiában túl sokat emészt fel: el is kell jutni a vásártérbe, ez pedig nem fér bele minden nap, értékes időt veszíthetünk a szabadidőből, a családdal töltött percekből.
Tanácsok vérprofiktól
De mi a véleménye Galgóczi Gábor séfnek, aki 5 éve vezeti a zuglói A Kert bisztrót, ami egy stabil étterem rengeteg törzsvendéggel, nemzetközi felhozatallal. Illetve mit mesél Tóth Roland, a Vörösmarty téri friss fúziós éttermének, a Soy&Olive-nak executive chefje, aki kifejezetten az ázsiai szekcióért felel?
A Kert Bisztró oldaláról a legfontosabb talán a zero waste működési elvhez való közelítés, amit a séf szigorú bevásárlólistával támogat és kizárólag az arra felkerülő alapanyagokat vásárolják meg, nincs túlrendelés. Ugyanezt ajánlják otthoni környezetben is. Igyekeznek a beszerzett portékák minden elemét felhasználni. Arra ösztönzik a háztartás vezetőit, hogy egy család esetén szárnyasból nyugodtan vásároljanak egészet (pl: csirke, tyúk, kacsa, liba), mindent felhasználva, alaplevet főzve, a húst többféle módon hasznosítva. Illetve a zöldségalaplevek főzését is fontosnak tartják, gyakorlatilag a zöldek bármely elemeit felhasználva.

Galgóczi Gábor, A Kert executive séfe (balra) / Fotó: Facebook
Tóth Roland úgy tartja, a heti főzés megtervezése jó alap lehet: ha tudjuk, hogy melyik nap mit készítünk, nem fogunk alapanyagot halmozgatni.
A hatékony zöldséghasználat fél siker: a krumplit kés helyett célszerszámmal hámozzuk, a gyömbért kiskanállal szabadítsuk meg vékony bőrétől, kevesebb lesz a veszteség. A krumpli héját kevés olajjal egybeforgatva, ízlés szerint fűszerezve, sütőbe betolva chipsnek is elkészíthetjük. Csomagolásmentes, bolygóbarát megoldás! Roland szerint sosem szabad alulbecsülni a zöldeket, mindenből ki lehet hozni a maximumot: répák héjával, hagyma végével és héjával, paprika csumájával már készülhet is a zöldségalaplé! A hagymahéj ráadásul szép színt is ad a levesnek! A kidobásra ítélt zöldek (pl. répa, karfiol, brokkoli, karalábé zöldje) teljesen jó álpesztó készítéséhez, csak olívaolaj, olajos mag és fűszerek kellenek hozzá.

Ebből az 5 tényleg olcsó húsrészből főzz, ha spórolnál
A Soy&Olive executive chefje a brokkolilevelet többször is említette jó példaként: Olaszországban tejszínes tésztaételt főznek vele, de ő simán párolva, rizzsel és kecskesajttal is ajánlja. Apropó, rizs! Másnap rizses saláták készítésére használhatjuk, ugyanez igaz a kifőzött tésztára is. A még friss maradék kenyér menjen a fagyasztóba, a már megszáradtak, kiflik, zsömlék zsemlemorzsának vagy kenyérkockának is megállják a helyüket. Toastnak és bruschettának is remek a már kicsit szárazabb kenyér.
Megmaradt, már nem túl esztétikus gyümölcsöket egyértelműen smoothie-hoz adjuk Roland szerint, az alma héját vízzel és cukorral felfőzve almaszószhoz is adhatjuk a jó aromái miatt, de a kifacsart citrushéjakat sem lenne jó kidobni, szárítva és őrülve mehet sütikhez, de teához is, mivel aromákban, illóolajokban gazdagok, vétek lenne elpazarolni őket.
Ami a húsokat illeti, a levágott nyesedékek szuperek egy alaplébe és a csontos húsvásárlást ajánlja ő is, szintén az értékes alaplékészítés miatt. Gazdag levesek, szószok, mártások, rizottók készülhetnek majd vele és a fagyasztóban is sokáig elállnak. A sült csirke csontjaival se szerénykedjünk, fazékba dobva, vízzel felöntve és zöldségekkel/zöldségmaradékokkal ugyanúgy elkészül az értékes lé.

A Soy&Olive séfe, Tóth Roland (jobbra) / Fotó: Facebook
A sokat tapasztalt séf szerint az energiahasználatunkat is mérsékelhetjük, ha például nem felejtjük el a fedő használatát: cseppmentes lesz a főzőlap/tűzhely és hamarabb elkészül az étel.
Azt is megosztotta, hogy felesleges a fazekat óriási lánggal, oldalról is bebiztosítani, mert a falát nyaldosó lángnyelvek hője több mint fele a környezetet fűti. Elég, ha az edény alját melegítjük!
Mélyhűtést akár sütéskor felhalmozódó tojásfehérje vagy sárgája esetében is alkalmazhatunk, és a vákuumzacskós megoldástól se féljünk, ma már az élelmiszerüzletekben, hiperekben is lehet normális áron vákuumozó készüléket vásárolni. Frissen tartásban nagyon nagy segítségünkre lesz!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több profi tippet leshetsz el séfektől:
- Így készül a tökéletes pörkölt egy profi magyar séf szerint
- Kisokos a tökéletes sült csirkéhez – tippek egy profi séftől
- Az omlós, szaftos oldalas titkai – tippek és tanácsok a profi séftől
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















