Család

2020.11.30.

Segítő apróságok

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Kisgyerekes családokban az állandó rendrakás, takarítás a mindennapok problémája, amit feltétlenül le kell küzdeni. Ti hogyan csináljátok?

Akinek még nincs gyereke, az el sem tudja képzelni, milyen lesz majd a picivel az élet: a napirend, az időbeosztás, a mindennapi rutin. Ezek persze nem a baba születésének első napján, de nem is a tizediken alakulnak ki, hanem szépen lassan, ahogy összeszokik a család, és változik is folyamatosan, ahogy nő(nek) a gyerek(ek).

Mielőtt a lányom megszületett volna, utáltam takarítani. Napokig kellett noszogatni magam, hogy porszívózzak már fel, vasaljam ki a felgyülemlett ruhákat, esetleg port töröljek, ablakot pucoljak (bár ez utóbbiakhoz hetek is kellettek, mire rávettem magam). Mondanom sem kell, a gyerekek érkezésével minden megváltozott. A rendetlenség és a kosz sokkal gyorsabb tempóban termelődött, miközben a rendrakásra és takarításra szánható időm ezzel fordítottan arányosan drámaian lecsökkent. Idővel rájöttem, hogy ha túl akarjuk élni ezt az időszakot, és a továbbiakban sem lesz lehetőségem háromnaponta egy egész délutánt a takarításra fordítani, akkor más módszerekhez kell folyamodnom.

Áttértem hát az alkalmankénti takarításról az állandósult házimunkára.

Ez azt jelenti, hogy az ember attól pillanattól, hogy felébred, egészen addig a percig, míg le nem fekszik, folyamatosan csinál valamit amellett, amit éppen csinál. A saját kávéja főzése közben melegíti a tejet a kakaóhoz. A gyerekruhák kikészítése közben beveti az ágyakat. Legózás közben elpakolja az építőkockát. Barbizás közben elpakolja a legót. Mosogatás közben párolja a rizst. Tízóraiztatás közben zöldséget pucol. Mesemondás közben tereget. Fürdetés közben válogatja a szennyes ruhát. Jut azért idő az olyan tevékenységekre is, amik kizárólag a gyerekekről szólnak. A játszóterezés, esti mesélés, altatás előtti sutyorgás például ilyen tevékenység. Viszont ha a nap nagy részét a gyereknevelés mellett nem folyamatos pakolászásra, takarítgatásra szánnánk, biztos, hogy ránk dőlne a ház.

Sok dolgot azonban a gyerekeket bevonva is el lehet végezni.

A teregetés nagyon jó eszköz a közös munkához, a kicsi adogatja a vizes ruhákat, esetleg elsorolja, hogy melyik kié, vagy mi milyen színű. Persze időnként, mielőtt a ruhaszárítóra kerülne, egy-egy vizes bugyival feltörli a padlót, esetleg berejti a szekrény alá, hogy hetekkel később találjunk csak rá. Az ilyen fiaskókra mindig kell számítani, ha igénybe vesszük a gyerekek lelkes segítségét. A lányomat még 4 évesen is lázba tudja hozni, ha megkérem, hogy segítsen összepárosítani a zoknikat, vagy az ő saját ruháit elhajtogatni. Mindig nagyon büszke a hajtogatási technikájára és az elképesztő párkereső tehetségére. A fiam inkább az eszközhasználatra esküszik, bár az ő mozgása még, lévén hogy egy éves, némiképp koordinálatlan. Imád söpörni például, de mindig ott kell lenni a nyomában, mert a partvis végével magától biztosan lekotorná az asztalról a terítéket. Mindketten nagyon szeretik, ha porszívózunk, ilyenkor szépen sorban felülnek a zajos gépezetre és kurjongatnak, mert úgysem hallani belőlük semmit. Minden házimunkába be lehet vonni a gyerkőcöket, de arra készüljünk fel, hogy minden sokkal-sokkal-sokkal tovább fog tartani együtt.

Van a házimunkáknak egy olyan része is, amibe véleményem szerint nemcsak lehet, hanem szükséges bevonni a kicsiket.

Ez pedig a nagy esti rendrakás a saját szobájukban. Arra már régen rájöttem, hogy a „Gyerekek, légyszíves pakoljatok össze a szobátokban!” mondat épp annyira hatásos, mintha kiszeramérául kiabálnám ugyanezt. Semennyire. Mégis, muszáj rávenni őket valahogy arra, hogy időt töltsenek a saját rendetlenségükkel, különben a kupigyártás tét nélkülivé válik. Ezért én többnyire beülök ilyenkor a rendetlenség közepére, és mint egy rabszolgahajcsár utasítgatom őket, hogy mit hova tegyenek. Ez persze legalább háromszor annyi idő, mintha én magam a helyére dobálnám a játékokat, de az elvek azok elvek. A hétnek legalább öt napján.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept