2020.11.30.
Segíts megtalálni Magyarország legjobb gasztrohelyeit! - Indul a Nosalty nagy nyári videósorozata
A Négykeréken, a nagy hazai gasztroutazás című, új videós sorozatában Magyarország legjobb és legnépszerűbb éttermeit, csárdáit, cukrászdáit és street foodosait keressük.
A Nosalty szerkesztőségének tagjai az elmúlt hetekben együtt fedezték fel az ország hét nagy régióját, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, valamint Dél-Dunántúl településeit.
„Talán a Nosalty teljes szerkesztősége és videós stábja nevében mondhatom, hogy régi nagy álmunk vált valóra A nagy gasztroutazással. A kampány során egy térképpel a nyakunkba vettük az országot, és ellátogattunk a legkiemelkedőbb hazai vendéglátóhelyekre, ahol a legkülönlegesebb és legnépszerűbb ételeket ismerhettük meg a klasszikus szegedi halászlétől kezdve a velős pirítóson át egészen az izgalmasan előkészített és tálalt galambcombig” – mesélte Hering András, az online gasztromagazin főszerkesztője. „A hazai vendéglátóegységek tesztelése mellett a legnagyobb kihívás számunkra a kampányhoz kapcsolódó videósorozat leforgatása volt, amit kizárólag a Nosalty szerkesztősége és stábja készített. Magyarország mind a hét régióját bejártunk, és összesen 5000 kilométert tettünk meg.”
A videós sorozat egyfajta misszió a gasztromagazin szerkesztőcsapatának.

Hering András, a Nosalty főszerkesztője
„Célunk az, hogy felhívjuk a figyelmet és egy videós sorozat keretében be is mutathassuk, hogy a hazai gasztronómia csúcsformában van, és van miért útra kelni, van mit megkóstolni idehaza is. Persze nem akarjuk kizárólag mi megmondani, hogy szerintünk mi a jó, ezért is egy fontos pillére a kampánynak a közönségszavazás, amelynek segítségével bárki benevezheti kedvenc helyét, közösen megalkotva Magyarország gasztrotérképét”
- árulta el a főszerkesztő.

A kampány keretén belül elindul a közönségszavazás is a Nosalty oldalán, ahol bárki voksolhat a kedvenc helyére, sőt, be is nevezheti azt a versenybe. A folyamat különlegessége, hogy a regisztrációt követően egy ételfotóval kell pályázni, de azon sem a hely neve, sem a logója, sem az étlap, de még a feltöltő személy sem látszódhat.

A feltöltés után indulhat is a szavazatgyűjtés, amellyel nem csak a feltöltők, de a szavazók is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.A pályázókat és a szavazatokat 2019. július 8-tól szeptember 8-ig várja a szerkesztőség.
További részletekért kattints ide!
EZ IS ÉRDEKES:
Ezeket olvastad már?
Szajmóka, kása és rengeteg gyümölcs - Közép-Magyarország gasztronómiája
Budapest vonzáskörzete és Pest megye az egyik legkisebb régiónk, gasztronómiailag mégis rendkívül sokszínű - nézzük meg a jellegzetes helyi fogásokat! (x)
Törött borsó, káposztás kolbász, csuszáscsibe - összeettük Tolnát-Baranyát
Következő állomásunk az ország dél-nyugati csücske: lássuk, mik voltak a legtipikusabb dél-dunántúli ételek! (x)
Kvircedli, dudogó, gölödin krumplileves és izzasztott káposzta Közép-Dunántúlról
A Balaton-felvidéken egyre több szuper éttermet találunk, de vajon milyen volt a gasztrohelyzet régen az Közép-Dunántúlon? Ennek járunk most utána! (x)
Sztrapacska, zsámiska, zsendice, morvány és puppa - palóc konyha Észak-Magyarországról
A palóc konyháról mindenkinek a palócleves jut először eszébe, pedig nem sok köze van az észak-magyarországi tájegységhez. Nézzük, mit ettek valójában arrafelé! (x)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















