2020.11.30.
Serpenyős csirke nyaralós kiadásban
A nyár a gyors ételek korszaka, hiszen ki akar a konyhában párolódni. Ez a serpenyős citromos csirke hamar elkészül, könnyű és friss - igazi nyári fogás!
Nincs saját nyaralóm. Életem egy korszakában úgy gondoltam, hogy ha kell, én negyven éves koromig a szüleimmel fogok lakni, és minden petákot félreteszek, hogy vehessek belőle egy picike kis nyaralót a Balatonnál. Mert az kell. Két évtizeden át töltöttem heteket gyerekkori barátnőmék szüleinek északi parti nyaralójában, és kamaszkoromban úgy éreztem, ha törik, ha szakad, én bizony szerzek egy sajátot, ha nagy leszek.

A serpenyős citromos csirke receptjéért ide kattints
Aztán kicsit nagyobb lettem, meg szerelmes, és életem akkori párjának volt nyaralója. Pici, kedves, lapostetős hatvanas években épült tipikus balatoni nyaraló. Ami nagyrészt csak a miénk volt, mert a család többi tagját nem fűzték érzelmi szálak az egész nyáron balatonozás szép szokásához. Így aztán miénk lett a ház a nyár mind a 12 hétvégéjén.
Pár hét alatt leesett, hogy azért az éremnek két oldala van, és a saját nyaralóhoz más is jár, nemcsak a nagyfokú szabadság, hogy akkor megyek, mikor akarok. Először is, nincs olyan, hogy péntek délután lemegyünk, jó korán, a tömeget elkerülve. Olyan van, hogy megállunk Budaörsön, és még egy órát vásárolunk, mert ugye lent minden drágább, meg amúgy sem lehet semmit sem kapni. Olyan is van, hogy érkezés után azonnal le kell mindent pókhálózni, mert ezek a dögök már megint teleszőtték a teraszt egy hét alatt. Az is a nyaralótulaj nyereménye, hogy szombaton kicsit ki kell takarítani, kell egy gyors ebéd, meg a füvet is le kell kapni. Menjünk már le a strandra, 4 óra van, és mindjárt el kell kezdeni bográcsozni, mert 7-re jönnek a többiek!

A serpenyős citromos csirke receptjéért ide kattints
Pillanatok alatt megértettem barátnőm édesanyjának éveken át megmosolygott dohogását a nyaralós főzésről is - mert az embernek otthon van egy jól felszerelt, ismerős konyhája, és akkor hirtelen belecsöppen egy leselejtezett konyhai gépekkel, negyven éves fazekakkal felszerelt, icipici konyhába, ahol állandóan azzal szembesül, hogy, ja ez a fűszer nincs lent, és valószínűleg nem is kapom meg harminc kilométeres körzetben - aztán főzzön jót!

A serpenyős citromos csirke receptjét itt találod
Ez a mai serpenyős csirkecomb pontosan ennek az emlékére készült - gyors, egyszerű, nem kell hozzá semmi extra hozzávaló, és még a konyhát sem melegíti fel túlságosan. Pont annyi idő alatt készül el, amíg mindenki bekeni magát naptejjel, annak úgyis kell egy fél óra felszívódási idő. Úgyhogy, ha a nyaralósok között a hét végén felütné a fejét a már megint mit főzzek para, ajánlom ezeket a nyaralóbarát citromos combokat!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















