Család

2020.11.30.

Sipirc az erdőbe medvehagymázni!

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Mellesleg finom, egészséges és nagyon változatosan főzhetünk vele.

Igen nagy kupiban talált minket a vasárnap reggel. Már írtam arról, hogy a gyerekekkel is neki lehet veselkedni a takarításnak és a házimunkának, de azért lássuk be, hogy nem ez a leghatékonyabb módja a dolognak. Ezért finoman felhívtam a család figyelmét arra, hogy milyen csodálatosan süt a nap, biztosan jó lenne járni egyet az erdőben, én meg esetleg addig ki tudnék takarítani. Így is történt. A pakolászásnak épp azon a pontján tartottam, amelynél nagyobb a rendetlenség, mint előtte, amikor félóra múltán arcukra fagyott mosollyal visszatért az aprónép azzal, hogy borzasztó hideg van az erdőben, de találtak végre medvehagymát.



A medvehagymás-juhtúrós pizza receptjéért kattints ide!

Ember tervez, ugye. Viszont a zsákmánynak én is nagyon örültem, sütöttem is gyorsan egy pizzát vele. Mivel a szezonnak csak az elején járunk, a szagos levélkék még nagyon zsengék és finomak. Márciusban egyébként is mindent, de mindent medvehagymával főzök. Ezt használom fokhagyma helyett, de nagyon jó tésztákhoz, rakott krumpliba, kenyerekbe és pogácsákba, levesnek, főzeléknek, egyszóval tényleg minden ételben elfér.

Medvehagymás-csirkemájas töltött csirkecomb

töltött hús

Medvehagymás-csirkemájas töltött csirkecomb

Medvehagymás palacsinta ahogy Glaser készíti

sós palacsinta

Medvehagymás palacsinta ahogy Glaser készíti

Pécsi pesto

pestós tészta

Pécsi pesto

Ráadásul nyomós okunk van ilyenkor legalább heti egyszer kirándulni, mert állagmegőrzésben sajnos a medvehagyma nem a legjobb, ezért gyakran van szükség az új munícióra. Arra figyeljünk oda, hogy a medvehagyma levele nagyon könnyen összekeverhető a gyöngyvirág levelével, ami erősen mérgező hatású. Ilyen korán még szerencsére nem jellemző, hogy a gyöngyvirág is kibújna a talajból, és nagy segítségünkre lehet a megkülönböztetésben a medvehagyma erős szaga. Ha nincs neki, inkább hagyjuk békén.

Mikor rászabadítjuk a gyerekeket az erdőre, hogy tessék szedni a medvehagymát, sajnos még egy konfliktusforrással kell számolnunk. Ilyenkor nyílik a hóvirág is, gyönyörű, olyan igazán szedni való, de védett növényről van szó. Ennek az elfogadásában és respektálásában a 2 és 4 évesek nem túl jók, de azért kellő diplomáciai érzékkel meggyőzhetőek.



A Három hagymás krémleves medvehagymás krutonnal receptért kattints ide!

Bár ebben a pillanatban éppen szakad a havas eső odakint, nyugtassuk magunkat azzal, hogy ha valami, hát a medvehagyma biztosan tudja, hogy nyakunkon a tavasz.

Még több medvehagymás receptet találhattok ide kattintva.

Olvastad már?

23 zölden virító medvehagymás recept

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept