2020.11.30.
Siralmasan kevés terem idén két kedvenc gyümölcsünkből
Sajnos idén (is) megviselte a csapongó időjárás a gyümölcstermést.
Várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem idén az átlaghoz képest a tavaszi fagyok és az aszály miatt; a körtét még ennél is jobban is megviselte az időjárás, abból egy átlag évhez képest akár 50-60 százalékkal is kevesebbet szüretelhetnek a gazdák - derül ki a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) termésprognózisából.

A szervezetek csütörtöki közleménye szerint a kedvezőtlen időjárás miatt idén 300-350 ezer tonna lehet az almatermés, amely egy átlagos, évi 600 ezer tonnát kitevő termés 50-60 százalékának felel meg. Körtéből idén 13-16 ezer tonnára számítanak a szakemberek, ezen gyümölcsből egy átlagos évben 32 ezer tonnát szüretelnek. A gyenge termést azzal magyarázták, hogy tavasszal nagyon sok, térségenként 15-18 fagyos éjszaka volt, március 22-étől május közepéig több hullámban jelentős fagykárok érték a gyümölcsültetvényeket, illetve az aszály is komoly károkat okozott.
Almás receptjeink:
Fahéjas-bundás alma
Retró almás pite
Gyümölcsleves egyszerűen
Ismertették, hogy az alma esetében az egyes termőtájak, illetve termesztőkörzetek között nincsenek markáns különbségek, mindenhol az átlagosnál jóval alacsonyabb a termés. A Gala- és a Golden-féléknél viszonylag jó a termés, míg kifejezetten gyenge a Jonagold, Jonathan és Idared fajtáknál. A Red Delicious, a Pinova, a Braeburn, a Fuji fajták termése erősen eltérő, általában gyenge.
A körténél a dunántúli termőtájakon általában nagyon gyenge a termés, az ország északi, észak-keleti részein valamivel jobb a helyzet, de a termés itt is jelentősen alulmúlja még a tavalyi, gyenge szintet is. A Vilmos körte várható mennyisége a helyzethez képest elfogadható, a többi fajta általában nagyon gyengén teljesít - tették hozzá.
Körtés receptjeink:
Körtés galette fahéjjal
Gluténmentes császármorzsa gyors, fahéjas szilvalekvárral
Sültcékla-körtesaláta kéksajttal
Az agrárgazdasági kamara az MTI érdeklődésére közölte azt is, hogy Magyarországon 24 ezer hektáron termesztenek almát, a legjelentősebb termesztőkörzet 17 ezer hektárral Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A körte belföldi termőterülete 2100 hektár, a legjelentősebb termesztőkörzet 3500 hektárral Borsod-Abaúj-Zemplén megye és 1100 hektárral Heves megye.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Nagy bajban a magyar MÉZ: jobb, ha már most megveszed...
Az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható idén, a magyar méz januárra eltűnhet a boltok polcairól, jelentette be az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.
HETI AKCIÓK: mutatjuk, hová érdemes menni a legOLCSÓBB termékekért
A kánikulában jobb a korai órákra vagy késő estére időzíteni a vásárlást, abban viszont segítünk, mely akciós termékeket érdemes betenni a kosarakba.
Ekkor egyél szénhidrátot, ha nem akarsz hízni tőle
Tényleg a szénhidrátok ártanak a legjobban a diétának? Nem egészen.
Címlapkép: Getty Imgages
MTI
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























