2020.11.30.
SIRHA, a gasztronómia szakmai találkozója
10 000 m2, hazai és külföldi kiállítók, szakmai bemutatók és konferenciák, nemzetközi brand, sok éves szakmai tapasztalat - ez a SIRHA Budapest kiállítás. (X)
SIRHA, a gasztronómia nemzetközi szakmai találkozója
\ SIRHA Budapest
A március 10. és 12. között megrendezésre kerülő SIRHA Budapestnek köszönhetően végre egy olyan kiállítás ragyogja be a magyar gasztronómia egét, amely valós szakmai hitelességgel a szereplőkhöz méltóan képviseli a vendéglátó- és élelmiszeripari szférát, megteremtve közöttük a párbeszéd lehetőségét.
Lyon, Isztambul, Moszkva, Genf és Shanghai után idén - hazánkban először - Budapesten, a Hungexpo Zrt. szervezésében kerül megrendezésre a SIRHA, ahol nem kisebb dologra vállalkoznak, minthogy összefogják a az élelmiszeripar, a sütő- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar, valamint a gasztronómia szereplőit. A nemzetközi szakkiállítás, ahogy illik, igen sokszínű és változatos programokat kínál a szakmai előadásoktól kezdve a főzőbemutatókon át egészen a Bocuse d’Or hazai döntőjéig. Ez utóbbi valóban kiemelkedően fontos esemény, hiszen Széll Tamás tavalyi 10. helyezését látva idén is biztos izgalmak elé nézünk. Éppen ezért a versennyel és a versenyzőkkel holnap egy önálló cikk keretében ismerkedhetünk majd meg.

Kolonics Zoltán
Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk az Év desszertje versenyről sem, amelynek és egyben az egész kiállítás cukrász nagykövete, Kolonics Zoltán. A verseny a lyoni Cukrász Kupa világát idézi meg olyan illusztris vendégek részvételével, mint Jordi Bordas, a 2011-es lyoni Coupe du Monde de la Patisserie győztes spanyol csapatának tagja, valamint Nicolas Serrano csokoládé-szakértő.

A METRO stand piactere
A METRO az elmúlt évek során már többször sikeresen bizonyította, hogy kinőtte a nagykereskedői státuszt, és azon túllépve elkötelezetten támogatja a gasztronómia szereplőit akár egy versenyhez való felkészüléssel, akár a Vevőakadémiával, akár páratlan halválasztékával. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a SIRHA kiállításának kiemelt szakmai partnere is a METRO lett. Az áruház közel 800 m²-es standját modern piactérré alakítja, ahol többek között a régiós és hazai vezetők szakmai előadásai, barista bemutatók, a METRO Vevőakadémia séfjeinek bemutatói, és a látogatókkal közös workshopok várják a vendégeket.
A Trade Magazin partnerségével életre hívott innovációs verseny díjátadójára szintén itt kerül sor, a nevezett innovatív termékek bemutatója mellett pedig az Agrármarketing Centrum standjának kínálata is kiemelkedő, ahol a magyar termékek sokszínű választékával, többek között autentikus borkínálattal készülnek a SIRHA kiállításra.

A kiállítók közt jelen lesznek food és non-food termékeket forgalmazók, pék- és cukrász alapanyaggyártók és forgalmazók, és gépgyártással, konyhatechnológiával foglalkozó cégek. A látogatóknak így módjukban lesz tájékozódni az élelmiszeripari, vendéglátóipari, pék- és cukrászipari beszerzési lehetőségekről, új üzleti kapcsolatokat építhetnek ki, és hatékony megoldásokat találhatnak céljaik megvalósítására. Részletes információk, a kiállítók saját programjai és újdonságaik itt olvashatók.
Úgy tűnik, sikerült felismerni a kétségbevonhatatlan igényt arra, hogy a szakma hihetetlen gyors felívelésével lépést tartva, (nem, nem fogom leírni, hogy gasztroforradalom), a jelen és a jövő trendjeit, technológiáit, élelmiszeripari megoldásait egy csokorba gyűjtsék, ezzel lehetőséget teremtve a szakma összes szereplőjének az ismerkedésre, megismerésre és fejlődésre. (X)
A látogatói regisztrációt itt lehet megejteni!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















