2025.11.28.
Vigyázz, kész, SMASH! – 5 hely, ha a legfinomabb smashburgereket keresed
Vitán felül áll, hogy a smashburger lett az aktuális streetfood-szupersztár. Egyszerű, jóízű, nem kell sokat vacakolni vele, és a legtöbb helyen az ár-érték aránya is kiváló. És épp, mert egyszerű, ráadásul mindenki odavan érte, egymás után nyílnak a smashburgert kínáló helyek, ami ugye érthető, csak így sokból kell a legjobbat megtalálni. Mi most ebben segítünk.
Annak érdekében, hogy nektek ne kelljen sokáig válogatni, megmutatjuk az öt kedvenc smashburgerezőnket Budapesten:
smashy
Az egyik nap még csak úgy sétálgattunk a Kálvinon, a másik nap meg már arra lettünk figyelmesek, hogy egy hamburgerező előtt kígyózó sorban állnak az emberek.
A smashy egy szemvillanás alatt lett Budapest egyik kedvenc smasburgerezője, és a népszerűsége nemhogy nem csökkent, de mostanra már New Yorkot is bevették a burgereikkel – az Union Square-nél találkozhattok velük, ha arra jártok.
Az étlapon kétféle, szuperszaftos smashburger van, az egyik ketchup-mustárral, a másik házi, csípős szósszal. Mellé sült krumpli, üdítő, és meg is volnánk. Végre egy hely, ahol nem akarnak mindent is csinálni, csak egyet, de azt jól, gondoltuk a nyitás után, és lám, igazunk lett.
Budapest, Baross utca 4.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök és vasárnap 11.00-22.00, péntek-szombat 11.00-23.00
BudaSmash
Smashburgerezők esetében óvakodjatok, ha azt látjátok, hogy egy helynek túl sok minden van az étlapján. Ennek a műfajnak épp az egyszerűség, no meg a gyorsaság a lényege, ha túl van dekorálva, ott valami nem stimmel. A Bartók Béla úti BudaSmash átment a rostán, kétféle burgerük van, az egyik speciális, házi szósszal, a másik ketchup és mustár kombinációjával, és ezeknek van normál illetve xl-es változata is. A hús igazán szaftos, a vajjal pirított buci kimondottan jóízű, a burger és sült krumpli aránya pedig annyira el van találva, hogy garantáltan pont jól fogtok lakni náluk.
Budapest, Bartók Béla út 44.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.00-22.00
Smash Lab Burgers
Nyitott már a Madách téren annyi minden, és sokáig úgy tűnt, hogy aki nem kocsmát nyit, az nem tudja itt megvetni a lábát. Aztán hosszú előkészületek után egyszer csak ott termett a Smash Lab, és minden megváltozott. A hely megállás nélkül pörög, vannak, akik le is ülnek náluk, mások elvitelre kérik, akad, aki a buli hevében csak egy adag sült krumplira ugrik be hozzájuk, mások meg menüznek.
Négyféle burgerük van háromféle különböző szósszal, nekem a Chester a kedvencem, meg az isteni sült krumplijuk.
Utóbbit édesburgonyából is lehet kérni. Ha a bulinegyedben jártok, érdemes meglátogatni őket!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
SMASH LAB Budapest (@smashlab_budapest) által megosztott bejegyzés
Budapest, Madách Imre út 12.
Nyitvatartás: 11.30-0.00
Simon’s Burger
A Simon’s sikersztoriját egyszer még biztosan tanítani fogják, ha ugyan nem tanítják már most is. Egy szemvillanás alatt lettek az ország legnépszerűbb smashburgeresei, mostanra már 18 egységük van, és nyílik a 19. is, Veszprémben. Az étlapon sajtburger és hamburger van, amiket kérhetünk kis kiszerelésben is, azt pedig mi választhatjuk ki, hogy mi kerüljön bele. Én a grillezett gombát és a speciális-titkos szószt ajánlanám, ha a klasszikuson túli dolgokkal is kísérleteznétek. Ha utána még egy shake-t is megisztok, teljes lesz az amerikai élmény.
Egységeik országszerte megtalálhatók, a címről és a nyitvatartásról érdeklődjetek a honlapjukon!
fini’z
A Ráday utcai fini’z egyszerre illik a klasszikus smashburgerezők sorába és lóg ki onnan, a lehető legjobb értelemben.
Ők a hagymát reszelik, nem kockázzák, a buci burgonyás, és a négy burger közt akad kecskesajtos a vegáknak, és mentes burger laktózmentes chedarral, gluténmentes buciban azoknak, akik nem ehetnek meg akármit.
Ezt leszámítva vajon pirított buci, két szelet hús, négy szelet sajt, szósz és az az első, feledhetetlen harapás, mikor a burger íze szétolvad a szádban…. Ugorjatok be hozzájuk, nem fogtok csalódni!
Budapest, Ráday utca 8.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.00-22.00
Receptajánlónk:
Smashburger
Smashburger taco
Juicy Lucy burger Picipirostól
Címlapfotó: fini'z / Facebook
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















