2024.07.04.
A fűszer, mely ekcémássá teheti a bőrünket
Egy friss tanulmány megállapította, hogy a túlzásba vitt sófogyasztás jelentősen megnövelheti az ekcéma kialakulását.
A mértéktelen sófogyasztás káros hatásairól már többször is írtunk, azonban úgy tűnik, még eggyel bővül a lista. A Kalifornia Egyetem San Franciscó-i és berkeley-i intézményeinek tudósainak vizsgálatai alapján kiderült, hogy komoly összefüggés van a sófogyasztás és az ekcéma között. Vizsgálataikból megállapították, hogy már napi plusz egy gramm só is 11 százalékkal növeli a súlyos ekcéma kialakulásának esélyét.

A fűszer, mely ekcémássá teheti a bőrünket
A kutatás azért érdekes, mert rájöttünk, hogy a felesleges sót a bőrben tárolja a szervezet. Emiatt alakulhat ki a krónikus gyulladás, ami ekcéma formájában jelentkezik a bőrön
– magyarázta Dr. Katrina Abuabara, a kutatás vezető szerzője.
Az ekcéma egy krónikus gyulladásos bőrbetegség, mely kellemetlen viszkető, piros, száraz foltok kialakulásával jár. Ezek a tünetek hol felerősödnek, hol pedig gyengülnek, az életmód is befolyásolja súlyosságát. Éppen ezért érdemes odafigyelni a mérsékelt sófogyásztásra, melynek visszafogása nem szünteti meg a problémát, de sokat javíthat az ekcémás panaszainkon.
További érdekességek:
- Ezektől a reggelizési szokásoktól még hízhatsz is, szóval ideje elhagyni őket
- Ételek, amelyek kikapcsolják a stresszhormonjaidat
- 6 kávé, 6 ország: ilyen izgalmasan isszák mások a feketét
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Halloweeni sajtos pókháló
Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája
85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.
Ezzel az egyszerű módszerrel menthetjük meg a szobanövényeinket télen a...
A hidegebb hónapokban a szobanövények gondozása is több odafigyelést igényel. A rövidebb nappalok és a kevesebb természetes fény miatt sok növény fejlődése lelassul, így a korábban megszokott öntözési rutin könnyen túl soknak bizonyulhat. Egy egyszerű módszer, a 3–5–7 szabály segíthet megelőzni a túlöntözést, a gyökérrothadást és a virágföld penészesedését.
Nosalty Mit főzzek ma? Húsleves, rakott főétel és különleges almatorta...
A vasárnapi ebédnek meg kell módját, leginkább azzal, hogy mi kell a tányérra.
További cikkek
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája
85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
A tökéletes nokedli
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.
Még több top recept
Friss receptek
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
- Gyors pho leves csirkével
Még több friss recept














