2025.02.14.
Radikális fordulat a sófogyasztásban – Ilyen javaslat még nem hangzott el
Az Egészségügyi Világszervezet szerint túl sok sót fogyasztunk, ezért talán az eddigi legdrasztikusabb javaslattal állt elő a sófogyasztás kapcsán, amire korábban nem volt példa.
2025 januárjában új iránymutatással állt elő a WHO a sófogyasztással kapcsolatban, ugyanis évente közel 1,9 millió haláleset tulajdonítható a túlzott sóbevitelnek.

Drasztikus javaslat a sófogyasztás kapcsán: ilyen eddig nem volt
A nátrium egy esszenciális ásványi anyag, amire természetesen szüksége van a szervezetünknek, azonban ennek túlzott bevitele szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat, és ennek következményeibe rengetegen halnak bele éves szinten. Korábban már az is felmerült, hogy betiltanák az asztali sót.
2019-ben még 4,3 gramm volt a napi átlagos nátriumbevitel, ami már akkor is több, mint kétszerese volt a WHO által ajánlott 2 grammnak.
Az új ajánlás szerint a háztartási sót egy alacsony nátriumtartalmú alternatívára kellene cserélnünk.
Káliummal dúsított só a megoldás?
Erre jó példa a káliummal dúsított só, amelyben a nátrium-klorid egy részét kálium-klorid váltja ki. Ez azért is előnyös, mert káliumból sokan nem fogyasztunk eleget, viszont ezzel is vigyázni kell, főleg azoknak, akik veseproblémákkal küzdenek. A WHO egyébként további javaslatokat is tesz a sóbevitel csökkentésére:
- ne tartsunk sót az asztalon,
- kerüljük a feldolgozott élelmiszereket,
- a gyógy- és fűszernövényeket részesítsük előnyben főzéskor,
- válasszunk alacsony nátrium tartalmú termékeket.
Az új irányelv egyébként az első alkalommal tesz sópótló használatára ajánlást.
"Gyere hozzám feleségül" csirke
Sajtburgerleves
Crème brûlée édesburgonyában
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Új trend hódít: egy kanál ebből az élelmiszerből az egészség zálogát jelentheti
- Sajnos megcáfolták a mikróval kapcsolatos legnagyobb téveszménket
- Kitálalt A Konyhafőnök műsorvezetője Rácz Jenő házasságáról
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















