Sztárkonyha

2020.11.30.

Soma: Zöldség- és húsevő vagyok

Veres Mari profilképe Veres Mari

Hogyan is lehetne másképp, Soma a tőle megszokott szenvedéllyel dinsztel, párol, pörköl vagy pirít – és közben énekel. Most a főzés érzékiségéről szóló, legújabb könyvén dolgozik.

Ha rólad van szó, kevés embernek ugrik be az a kép, hogy Soma fakanállal a kezében a konyhában ténykedik. Pedig...?

Az, hogy kevés embernek ugrik be az a kép, hogy én rendszeresen főző nő vagyok (sőt tovább megyek, az igen gazdag ismeretségi körömből senki sincs, aki nálam nagyobb konyhát vezet), szerintem azért van, mert az emberek még mindig nem szoktak hozzá az integrált nő képéhez. Azaz, hogy egy nő egyszerre lehet gondos anya és feleség, buja szerető, önmegvalósító dolgozó nő és a saját lelkével tudatosan kapcsolatban levő spirituális ember. Én egy ötgyermekes család első gyereke vagyok, egészen kiskoromtól én voltam anyukám jobb keze. Hajdúnánáson nőttem föl, anyukám háztartásbeli volt, apám agrármérnök, a csirketelep vezetője. Szinte minden nap frissen vágott baromfit ettünk. (Nemcsak a tsz-ből hozta haza apám, hanem otthon is volt baromfink.) Még most is az orromban van a kopasztásnál az égett bőr és toll szaga. Néhány évesen már tudtam, hogy kell csirkét, tyúkot, kacsát kopasztani, tokolni, bontani és elkészíteni. 20 évesen először egy idős bácsihoz kerültem, azzal a megállapodással, ha főzök, mosok, takarítok rá, akkor ingyen lakhatok nála. Utána egy beteg barátomnál laktam (4 évig), ugyanezekkel a feltételekkel. Aztán megszülettek a gyermekeim, akik mind a mai napig (21 és 19 évesek) minden nap a főztömet eszik. Átlagban egy héten kétszer főzök, de akkor négy-ötfélét, és közben hangképzek. Tehát ez egyáltalán nem kidobott idő számomra. Már dzsesszkonzervatóriumos koromban (amikor a beteg barátnál laktam) is úgy skáláztam, gyakoroltam, hogy közben dinszteltem, pucoltam, kevertem. Kis túlzással, a két tevékenység már szinte kondicionálódott egymással. Ha konyhai munka, azonnal énekelek. Ha pedig a fellépés előtt elkezdek beénekelni, már szinte jár a kezem. És még valami. Barátaim, ismerőseim tanúsíthatják, hogy az egyik hobbim mások etetése.

Tyúkhúsleves 5. - szerecsendióval

húsleves

Tyúkhúsleves 5. - szerecsendióval

Narancsos negyedelt kacsasült

kacsasült

Narancsos negyedelt kacsasült

Csirkepörkölt

csirkepörkölt

Csirkepörkölt

Az étkezés szerinted is egyfajta élvezet, örömforrás?

Huhh, de még mennyire! Erre szoktam vastag öniróniával azt mondani: „az a szerencse, hogy nem látszik rajtam, mennyire szeretek enni”. (Egyébként ahhoz képest, amennyire szeretek, kisebb vagyok, köszönhetően a rendszeres, intenzív sportolásnak.) Éppen idén negyed évszázada, úgy robbantam be a médiába, hogy amikor annál a barátomnál laktam, akire minden nap főznöm kellett, azzal szórakoztattam magam, hogy bevittem az erotikát a főzésbe. Meg is írtam néhány „szexuális” (most inkább azt mondanám: érzéki) receptet, amit ő azon nyomban bevitt az Élet és Irodalomba és megmutatta Kardos G. György szerkesztőnek, aki nyomban meg is jelentette. Ez olyan sikert hozott, hogy a megjelenés utáni héten behívott Déri János az Éjszaka c. műsorába, hogy mutassam be élő adásban, hogy készülnek ezek az ételek. Ekkor 1987-et írtunk. Akkor senki nem beszélt ilyen nyíltan a szexről. Főzés és erotika kapcsolata teljesen extrém volt. Akkor megígértem, hogy megírom a „szexuális szakácskönyvem”, és ennek így 25 év után jött el az ideje. Idén karácsony előtt jelenik meg, rendhagyó könyv lesz, nem a szokásos afrodiziákumokkal való receptekről szól csupán, hanem a főzés érzékiségéről, és arról, hogy az, ahogyan főzünk, belekerül az ételbe.

Kedvenc ételeid?

Zöldség- és húsevő vagyok. A gazdag zöldséges leves számomra minden napos alapétel. Imádom az édeset-csípőset. Első mexikói utam óta (kb. 12 éve volt) szinte mindenbe teszek chilit. Imádom a jól elkészített húsokat és a salátákat is. Szeretem az indiai, vietnámi, mexikói, thai konyhát, de épp úgy be tud jönni alkalomadtán egy körömpörkölt csülökkel és malacfarokkal is.

Ha felszedsz néhány pluszkilót, fogyókúrázol?

Először 11 évesen kezdtem el fogyókúrázni, őszintén szólva, nem tudom miért, mert akkor a 176 centimhez 54 kg voltam. Nagy hiba volt, ezzel el is indult a súlygyarapodásom. A gimi 4. évére 79 kiló lettem, jelenleg 2-3 kilóval vagyok ennél több. Kitapasztaltam, és 74-75 kilósan érzem magam a legjobban, az én vagyok. Úgyhogy jelenleg épp a 824. kísérletem van ennek az elérésére. Már majdnem elfogadtam magam. Az alapkarakteremet igen, de ezt a pár kilót még ezen a nyáron ledobom. Elég sokat sportolok, imádok mozogni. Nia tánc, ashtanga jóga, pilates egyéni trénerrel, kocogás, biciklizés, úszás – majdnem minden nap mozgok. Leginkább így tudja az ember karbantartani magát. Elég nagydarab vagyok, viszont betonhúsom van.

Alma chutney

chutney

Alma chutney

Zöldségleves

zöldségleves

Zöldségleves

Körömpörkölt

körömpörkölt

Körömpörkölt

Van egy jó recepted a NoSalty olvasóinak?

Vajbab Soma módra – recept

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Én semmit nem méricskélek, mindent érzésre.
  2. Megdinszteled a hagymát,majd bele a bab, kicsi víz kell alá. Azonnal mehet bele a só, garam masala fűszerkeverék, chili ízlés szerint (én chipotlét használok, az hordóban érlelt füstölt chili, isteni, gourmand-boltokban lehet kapni), és hagyod puhulni.
  3. Mikor majdnem kész, belerakod a tejszínt (amennyit fölvesz) és a reszelt füstölt sajtot, nagyon kevés cukrot.

Soma hivatalos Facebook-oldala itt >>

Soma honlapja itt >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept