Eszcájg

2020.11.30.

Sonkás krokett spanyol módra

Dacota profilképe Dacota

A spanyol sonkás krokett, ami a legkisebb tapasbárban is megtalálható, olyan egyszerű, hogy simán lehetett volna az ínségkonyha népszerű darabja is.

A sonkás krokett volt talán az első étel, ami Spanyolországban ettem, mikor 16 éves koromban először Madridban jártam. Fontos út volt - előtte is vittek külföldre, de ez volt az első alkalom, hogy igazán megfogott egy idegen kultúra, és valóban szerettem volna minél több szegmensét felfedezni. Kezdtem a gasztróval - este későn értünk a Barajas-ra, és rögtön vacsorázni mentünk. Hogy én kértem tortilla de patatas-t, és a húgom a croquetas de jamon-t, arra nem emlékszem, az biztos, hogy fele-fele arányban ettük meg, és imádtuk mind a kettőt. Érdekes módon, hazaérve nem a krokettek, hanem a tortilla titkát próbáltam megfejteni - csúfos kudarcot vallottam, úgyhogy a másik kedvenccel már meg sem próbálkoztam.



A spanyol sonkás krokett receptjét itt találod

Azóta sem jutott eszembe, hogy reprodukáljam, de a héten két egymástól független dolog is történt, ami előhozta bennem az emlékét, és úgy döntöttem, hogy lassan 15 év után nekiállok és megcsinálom.

A héten egy egyébként viszonylag jól menő belvárosi tapasbár előtt elkapott egy kedves hostesslány, és belém diktált egy felespohárnyi gyümölcsös koktélt azzal, hogy bent mennyi "csak itt csak most csak nekünk" koktél van még. Az itallap pont nem érdekelt, de az étlapot átfutottam, és megakadt a szemem kamaszkorom első spanyol szerelmén. Ha nem pont vacsorából jöttem volna, biztos bemegyek egy adagért, annyira megkívántam a forró, belül sonkás, nyúlós kroketteket - így csak felírtam a képzeletbeli főzős listámra, aztán tovább is mentem.



A spanyol sonkás krokett receptjéért ide kattints

Pár nappal később kaptam egy adag régi szakácskönyvet - a magyar gasztronómiának azokból a sötét éveiből származnak, amikor mindenki 10 órát dolgozott, a mirelitláz tombolt, és a takarékosság jegyében megpróbálták bebeszélni a háziasszonyoknak, hogy a kirántott panír tápláló és remek főzelékfeltét (az üveges zöldbabból készült ebéd mellé). A különböző, ma már hajmeresztőnek tűnő szegényember-ételek között böngészve megint csak eszembe jutott a spanyol krokett, hogy ez a rendkívül népszerű, ma már menő street food-nak számító, de valójában maradékfelhasználásból indult rántott bechamel-mártás egy fokkal sem elegánsabb, egészségesebb vagy korszerűbb, mint az általam megmosolygott májkrémből gyúrt, hetvenes évek konyháját idéző "hamis fasírt".



A spanyol sonkás krokett recepjéért ide kattints

Ennyit a gasztronómai sznobizmusról. Miután pár napon belül másodszor is eszembe jutott a sonka krokett, jelnek vettem, és meg is csináltam - és ha akartok valami baromi egyszerű, nagyon finom vacsorát, akkor dobjátok össze ti is!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

fasirt

fasírt

Fasírt

A fasírt szinte minden háztartásban vissza-visszatérő szereplő, és ha eddig nem voltál tisztában vele, hogy hogyan kell elkészíteni, a következő recepttel Te is bátran ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept