2024.10.19.
Így válaszd a leggyorsabb kasszát bevásárláskor – Ezzel lecsökkentheted a várakozást
Még ha szeretünk is bevásárolni, valószínűleg nem vagyunk oda azért, hogy hosszú sorokban álljunk a fizetésnél. Éppen ezért olyan bosszantó, hogy úgy tűnik, valahogy mindig a legrosszabb sort választjuk.
De mi lenne, ha léteznének olyan stratégiák, amelyek minden esetben segítenek kiválasztani a leggyorsabb sort a nagybevásárláskor? Nos, a helyzet az, hogy egy kis megfigyelőkészséggel már alkalmazhatjuk az alábbi ötleteket – sőt, ha van hozzá affinitásunk, egy kis matematikát is bevethetünk a cél érdekében.

Ezzel lecsökkentheted a várakozást: így válaszd a leggyorsabb kasszát a bevásárláskor
Ne az emberek számát vegyük alapul!
Tegyük fel, hogy két sor közül választhatunk: az egyikben két ember áll, a másikban öt. Szinte biztos, hogy az előbbit választanánk, pedig ez nem feltétlenül jó ötlet. Mielőtt beállnánk a rövidebb sorba, inkább nézzük meg, hogy milyen a többi vásárló kosara! Lehet, hogy a két embernél összesen több áru van, mint a másik sorban álló öt embernél. Válasszunk tehát inkább a kosarak tartalma alapján!
És itt sem csak a mennyiséget érdemes megnézni, hanem azt is, hogy mit vesznek. Ugyanis ha valaki csak olyan termékeket tett a kosarába, amiket a pénztárosnak le is kell mérnie, már meg is növelte a várakozási időnket, hiszen a méricskéléssel elég sok baj van – különösen akkor, ha például új a pénztáros, és még nem tudja magabiztosan a termékek kódjait. Nem árt tehát szem előtt tartani, hogy míg a pénztáros másodpercenként egy vonalkóddal ellátott terméket tud kezelni, addig a mérlegelős dolgok hat-hét másodpercet is igénybe vehetnek.
Bevethetjük a matekot is!
Láthatjuk, hogy már egy gyors pillantás is segít közelebb kerülni az igazsághoz, de ha biztosra szeretnének menni, akkor számolgathatunk is egy kicsit a fent megadott támpontok szerint.
Az első lépés, hogy megnézzük a vonalkódos és a mérlegelendő termékek arányát a kosarakban! Minden nem vonalkóddal ellátott termék esetében szorozzuk meg a várakozási időt a fenti számok alapján! De nézzünk is meg erre egy példát!

10 tipp, és nem keveset spórolhatsz a heti bevásárláson
Tegyük fel, hogy két sor közül kell választani, és mindkét sorban egy-egy ember áll. Az A sorban lévő személy kosarában körülbelül 30 termék van, és ebből 15-öt mérlegelni kell. Ez körülbelül 15 másodperc a vonalkódos áruknak. Ezután szorozzuk meg a 15 nem vonalkódos terméket héttel, mivel azok egyenként körülbelül hét másodpercet vesznek igénybe, így összesen 105 másodperc lesz. Ha összeadjuk a vonalkódos és nem vonalkódos áruk kezelésének teljes idejét, akkor ennek a kosárnak a kezelése valószínűleg körülbelül 120 másodpercig, vagyis két percig tart majd. A B sorban ugyanakkor az előttünk lévő személy kosarában körülbelül 50 termék van, de ebből csak öt igényel mérlegelést. Ugyanezt a módszert alkalmazva ennek a kosárnak a kezelése körülbelül 80 másodpercet vesz majd igénybe, annak ellenére, hogy sokkal több termék van benne, mint a másikéban.
Figyeljünk a pénztárosokra is!
Bár biztosan mindenki szereti, ha a pénztáros kedves és barátságos, amikor éppen sietnénk, nem a legjobb választás ilyen ember sorába állni. Mielőtt tehát választunk, nézzük meg, hogy mennyire beszédesek az eladók!
Gondoljuk újra az önkiszolgáló pénztár használatát!
Van, hogy nincs más választásunk, csak az önkiszolgáló pénztár használata. Azonban ha van választási lehetőségünk, gondoljuk meg kétszer, mielőtt beállunk ebbe a sorba, hacsak nem nagyon rövid, és nincs sok szabad kassza. Az önkiszolgálás ugyanis csak a legritkább esetekben gyorsabb a hagyományos pénztárosoknál. Nem árt észben tartani, hogy a vásárlók jellemzően tízszer lassabban szkennelnek, mint a profik.
Plusz egy tipp
Végül, de nem utolsósorban azt is érdemes tudni, hogy a legtöbb vásárló a középső sorokra fókuszál, ami azt jelenti, hogy a szélső sorok általában egyik üzletben sem annyira zsúfoltak.
Még több tipp itt:
- Ezeket a növényi tejeket olcsóbb otthon elkészíteni
- 4 gyors és olcsó étel, amit egy csomag réteslapból készíthetsz
- Eláruljuk, miért használtad eddig rosszul a liszteszacskót
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












