2026.04.15.
Sós vendégvárók húsvétra – 4 klasszikus sütemény ízeit újítottuk fel
Míg a karácsony inkább édes aprókban bővelkedik, tavaszi ünnepkörünk, a húsvét nagyobb hangsúlyt helyez a sós vendégvárók elkészítésére. Nézzünk most négy klasszikus harapnivalót, megújult, fiatalos, tavaszias ízekkel!
Talán a locsolók ajtóban toporgó hadai, netán az enyhébb időjárás vagy a tradicionális ünnepi menü alapvető sóssága okozza, valami azonban egészen biztosan felelős azért, hogy a karácsony linzerhalmai és habcsókhegyei után húsvétkor inkább a sós vendégváró sütemények kerülnek előtérbe. A pogácsák, stanglik, masnik és csigák ilyenkor ipari mennyiségben készülnek, hogy jusson belőlük a családnak, a rokonoknak és a locsolni érkezőknek is. Persze a mennyiség mellett nem árt odafigyelni a minőségre és a változatosságra is: használjunk szezonális alapanyagokat, ízeket, ha pedig kedvünk tartja, ebben az évben ne ugyanazokat a sós vendégváró süteményeket tegyük az asztalra, mint tavaly. Ebben nyújthat némi segítséget az alábbi négy recept.

Sós vendégvárók húsvétra
Spenótos-fetás sajtos masni kész leveles tésztából
Aki a lehető legegyszerűbb vendégváró receptjét keresi, általában kész leveles tésztával dolgozik. És manapság már nem is kell szégyellni az ilyesmit: a boltokban ugyanis simán kapni már olyan termékeket venni, amelyek ízben is, állagban is értékelhetőek.
A leveles sajtos masni például épp olyan sütemény, amit a vendégek érkezése előtt 30 perccel elkezdhetünk, és minimális maszatolás után frissen sülve tehetünk majd az éhes szájak elé az asztalra.

A spenótos-fetás masni receptjéért kattints a képre!
A klasszikus masnihoz tényleg nem kell más, mint tészta, tojás és reszelt sajt, azonban, ha kedvünk, időnk és alapanyagaink engedik, spékeljünk egyet a recepten és kenjünk spenótos-fetás krémet a leveles rétegek közé. Az így kapott sütemény szintén gyorsan összedobható, mellett azonban ízben és kinézetben is jóval izgalmasabb lesz.
TIPP: a kész leveles tésztát hidegen vessük be (miután felenged, ragadni-szakadni kezd), azonban használat előtt 10 perccel tegyük ki a pultra, hogy ne legyen túl dermedt.
Itt a spenótos-fetás masni teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Medvehagymás sós rúd omlós tésztából
Amennyiben nem szeretnénk bolti tésztából sütött falatokat a vendégeink elé tenni, de továbbra sincs túl sok időnk az alkotásra, valamilyen kelesztés nélküli, omlós tésztából sütött stanglira/pogácsára essen a választásunk.

A medvehagymás sós rúd receptjéért kattints a képre!
Ezek a masszák lisztből és valamilyen zsíros tejtermékből állnak, és gyakran egyenlő arányokat használnak a hozzávalókból. Az alábbi stangli is ezek közé tartozik, omlós tésztája ugyanannyi mennyiségű lisztből, vajból és túróból áll.
Ez persze önmagában még nem túl izgalmas, jobban tesszük, ha valamilyen friss ízzel és eltérő színnel kiegészítjük a rudakat. A liszthez keverjünk aprított medvehagymát: ennél tavasziasabb, frissítőbb zöldség tavasszal nem is találhatnánk. Persze használhatunk mellette/helyett egyéb zöldfűszereket is, például metélőhagymát, petrezselymet vagy újhagyma zöldjét.
TIPP: az omlós tészták nagyon könnyen és gyorsan, kevés gyurkászás után összeállnak, és kifejezetten fontos, hogy ne dagasszuk őket túl. Ilyenkor ugyanis a glutén megerősödik a lisztben és a kisült süteményeket rágóssá, keménnyé, szárazzá teszi.
Nézd meg videón is a medvehagymás sós rúd elkészítését:
Itt a medvehagymás sós rúd teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Paprikás-juhtúrós hajtovány olajos kelt tésztából
Nehézségi sorrendben most már a kelt tészták következnek, amelyek az élesztő miatt több időt és több odafigyelést is igényelnek tőlünk. Persze ettől még abszolút nem ördöngösség, mondjuk, egy hajtovány házi elkészítése, mégis jobb, ha pár dolgot észben tartunk.

A paprikás-juhtúrós hajtovány receptjéért kattints a képre!
A hajtovány tulajdonképpen egy sós csiga, amelyet elsősorban izgalmas alakja és megformázási technikája különböztet meg a többi sós süteménytől. Tésztája kelt, azonban sem hajtogatni, sem rétegezni nem kell, sőt, vaj helyett olajjal készül, aminek következtében hivatkozhatunk rá olcsóként.
Klasszikusan fűszervajjal vagy sajttal csavarhatjuk a hajtoványt, ebben a verzióban azonban mind a tészta, mind a töltelék izgalmas, új kiegészítőket kapott. Fűszerpaprikától pirosas masszája és juhtúróval teletömött belseje leginkább egy falat körözöttre emlékeztetheti a kóstolót, amihez az is csak hozzátesz, hogy a tekercsek tetején köménymagok várják az ízlelőbimbókat.
TIPP: a csavarást végezzük tényleg jó szorosan, hogy a csigák minél kevésbé keljenek szét, a vágásnál pedig legyünk igazán határozottak, különben trancsírozott, összenyomott lesz a tésztánk.
Itt a paprikás-juhtúrós hajtovány teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Baconös-újhagymás pogácsa hajtogatott kelt tésztából
Sokan egyszerű ételként gondolnak a pogácsára és alapvetően ez nem is egy hamis állítás – mindenképpen fontosnak tartom azonban megjegyezni és kiemelni azt, hogy ahhoz, hogy egy pogácsa tényleg kellemes ízű és tökéletes állagú legyen, türelmes és precíz előkészítés kell.
Mindegy, milyen ízben készül a kelt tészta (ez a húsvéti csoda most baconszalonnát, sült újhagymát és krémsajtot kapott), abból csak úgy lesz értékelhető pogácsa, ha rendesen meghajtogatjuk.

A baconös-újhagymás pogácsa receptjéért kattints a képre!
A hajtogatás egyrészt segít egységesebben eloszlatni a pogácsákon belül a tölteléket, de ezen kívül foszlósabbá, lemezesebbé és tornyosabbá is teszi a süteményeket. A folyamatnak fontos része a tésztára kent zsiradék (itt a baconzsír és krémsajt), illetve a hajtogatás ugyanúgy ismételt lépései és sorrendje.
TIPP: amennyiben feledékenyek vagyunk, mindig jelöljük pihentetésnél a tészta csomagolásán a behelyezés irányát, nehogy rossz irányba forgassuk majd.
Itt a baconös-újhagymás pogácsa teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Fotók, receptek és videó: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Készülj velünk a húsvétra, olvasd el alábbi cikkeinket is:
- Így mondj búcsút a fojtós vajkrémeknek: tippek a könnyed, de ízes süteménytöltéshez
- 4 egyszerűbb recept, ha idén nem kalácsot fonnál a kalácstésztából
- Tárold így, és sokkal hosszabb ideig csípős marad a húsvéti torma
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














