Gasztro

2020.11.30.

Sósat, sósat, jó ropogósat!

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Hogy milyen a jó perec? Eddig fogalmam sem volt, mert igazság szerint sosem rajongtam érte. A gyerekek megvesznek érte, de mi a titka, hogy még a felnőttek is imádják?

Korábban, ha a perecre gondoltam, egy agyonszikkadt, alig elrágható többhetes rémséget láttam magam előtt, amit valamiért imádnak a gyerekek. Most mégis nekiveselkedtem, hogy otthon süssek perecet, de nagyon jó okom volt rá. Történetesen az, hogy Alsószopori Nagy Ferencné tudni vélte, hogyan készül az igazán jó perec. Ő az az asszony, akinek szakácskönyve először 1906-ban jelent meg, és még a szerző életében megért három, folyamatosan bővített kiadást, ami a 20. század elején nem kis teljesítmény. És ez az a könyv, a Dunántúli szakácskönyv, amelyben nem csak kiváló, regionális recepteket olvashatunk, hanem olyan háztartási és kozmetikai tippeket is, mint hogy az arcbőrünknek a legjobbat a többszöri mosakodással tehetünk.



A Főtt-sült miniperec receptjéért kattints ide!

Nos, ez a hölgy ebben a bizonyos könyvben viszonylag hosszan értekezik az élesztős tésztákról. Például így:

„Hol vannak azok az évek, amikor még a patriarchális vendéglátások alkalmával virtus-számba ment, ki hány fánkot tud megenni? És volt olyan ifju, aki 30 darabig vitte a rekordot. Aztán a kürtöskalács, a durungfánk csupa mult századbeli innyencségek, amelyeket ma csak hirből ismerünk.”

Kedves Alsószopori Nagy Ferencné, önnek nem lett igaza. A kürtőskalács napjainkban jobban hódít, mint valaha, még ha kevesen tudják is róla, hogy durungfánknak is nevezhetnék. A patriarchális vendéglátások pedig alighanem sosem fognak eltűnni a föld színéről. De az idő mindent megszépít, még a versenyben fánkfalást és a férfiközpontú társadalmi berendezkedést is. Lássuk hát, hogy mit tett ezzel a száz éves perecrecepttel, ami a „Jó perec készítése” címet viseli.



A Főtt-sült miniperec receptjéért kattints ide!

Nem idézem az egész hosszadalmas leírást, bár kifejezetten érdekes olvasmány. A hozzávalók meglepően pontosan szerepelnek benne, egészen az utolsó tételig: 0,5kg liszt, 4 tojás, 3dl tejföl, 10dkg írósvaj, kis só, 1ek cukor, 6 fillér ára élesztőből kevert kovász. Egy korábbi recept kapcsán már írtam egyszer, hogy nehezen tudnék elképzelni bosszantóbb dolgot egy régi szakácskönyvben, mint hogy pénzben adják meg egy hozzávaló mennyiségét. Hát nem volt akkor infláció? Vagy csak néhány évre tervezett a szerző, aztán lesz, ami lesz? De nem ez volt a tésztával a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a megadott száraz és folyékony hozzávalókat szemügyre véve biztos voltam benne, hogy ez egy nagyon folyós állagú anyag lenne. Mivel Alsószopori Nagy Ferencné alapanyag-arányaiban már rég nem bízom, alaposan lecsökkentettem a tojás, tejföl és vaj mennyiségét még a sütéshez való nekilátás előtt.



A Főtt-sült miniperec receptjéért kattints ide!

A tészta megkelt, puha volt és könnyű, és ekkor jött a receptben a nagy csavar: lobogó vízbe kellett „hányni” a megformált pereceket. Egy részük ugyan szétnyílt, de vártnál sokkal jobban bírták ezt a próbatételt. A félig kifőtt pereceket aztán „kipemetelt kemencében” kellett pirosra sütni, amit korábban „félannyira felfűttettünk”, mint kenyérsütéshez szokás. Itt is kénytelen voltam eltérni a leírástól, a sütőt magam kapcsoltam be.

Igazság szerint egy szuper pogácsatésztát kaptam, amiből pereceket formáztam. Az előfőzés miatt – vagy másért, ki tudja – tényleg puhák és omlósak lettek, ahogy azt a recept ígérte, és még másnap is meglepően finomak voltak. Persze a perecet ettől még nem szerettem meg, de a perecalakban sütött pogácsa bármikor jöhet!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept