2020.11.30.
Egy nap a Spartanig: magamat legyőzni megyek
Kemény heteken vagyok túl, de a neheze még csak most következik.
A Spartan Sprint előtt egy nappal, amikor összegeznem kell az elmúlt 5 hetet, nem vagyok könnyű helyzetben. Egyfelől örülök, hogy ebből a zakatoló 5 hétből már csak néhány nap van hátra, másfelől nagyon izgulok a szombati verseny miatt. Az izgalmam jóval túlmutat azon, ahogy szerintem izgulnom kellene. Úgy érzem magam, mintha életem egyik legnagyobb kihívása előtt állnék, olyan kihívás előtt, ahol óriási a tét. Nagyon meg akarok felelni ott a pályán. Igen ám, de mi is valójában a tét? Lassan világossá válik, hogy önmagamat legyőzni, a félelmeimen túljutni megyek Veszprémbe.
A cikksorozat előző részeit itt olvashatod:
Irodai székből a Spartanra: lehet, hogy megőrültem?
Néhány évvel ezelőtt megelégeltem a tunyaságom, és szembenéztem magammal – nem csak a tükörben.
Irány a Spartan: ilyen volt az első hetem a pokoli...
Cikksorozatunk második részében a felkészülés első hetébe láthattok bele.
Fizikailag, azt hiszem kihoztam magamból azt, amit ennyi idő alatt lehetett. Érzem és tudom, hogy erősebb lettem. Sőt, hogy őszinte legyek, igazán meg is lepett, hogy 5 hét alatt mennyit változik az ember teste, ha folyamatosan dolgozik ezért. Az is meglepett, hogy ennyire elszántan tudok edzeni, küzdeni, ha akarok - úgy látszik, most akartam. De arra is rá kellett jönnöm, hogy ennyi idő alatt csodát nem lehet tenni, még akkor sem, ha heti 6 napon edzettem – ami valljuk be, igen megterhelő egy olyan embernek, aki eddig csak hetente egyszer-kétszer futott.
Az első héten csak a helyemet kerestem az edzőteremben. A második héten felfogtam, hogy mi is történik, és beleadtam mindent az edzéseken. Küzdöttem, szenvedtem, örültem, és szomorkodtam is néha. A harmadik héten tetőzött a nyomás, ugyan az edzőteremben maximálisan teljesítettem, a hétvégére volt egy hullámvölgy, ami a testemre is hatott, így pihennem kellett két napot. Közben a teljesítményem javulása folyamatos volt, ez a legjobban talán a burpee-ken látszott: a harmadik hétre a 15-20 db simán megvolt. A negyedik héten nagyon bántam, hogy nem 5 hónapom, hanem csak 5 hetem volt rendbe vágni a testemet, mert a lelkesedésem mellett a korlátaim is újra előjöttek. Az ötödik héten pedig most itt vagyok, izgalommal tele, tisztában a hiányosságaimmal és az erősségeimmel.

A futópadon nem csak futni lehet!
Fotó: Magánarchívum
Csereklye Kinga, személyi edző
Grétával eljutottunk az utunk végére. 5 kemény hét áll mögöttünk, és minden perc szenvedés megérte, úgy gondolom. Amikor megkért rá, hogy készítsem fel, már az elején összeállt a fejemben a folyamat, tudtam, hogyan fogjuk kezdeni és befejezni az edzéseket. Rengeteg feladatot végigcsináltunk, és most már elmondhatom, hogy sokszor meglepett Gréta kitartása. Ugyan rövid volt az idő, de nagyon jól mérhető a fejlődése az első fekvőtámasz-próbálkozástól odáig, hogy már sikerül megcsinálni a gyakorlatot szabályosan. De az is mérvadó, hogy az ötödik héten már simán lenyomja a 30 burpee-t, ahhoz képest, hogy az első héten 5 db alig sikerült neki. Ehhez az kellett, hogy folyamatosan fejlesszük a kar,-has,-váll, -csípőizmait. Függeszkedve is sokkal tovább tudja tartani magát. Szorítóereje, alkarizmai is megerősödtek, ami feltétlen szükséges a versenyen lévő akadályok leküzdéséhez. Önmagához képest nagy sikernek könyvelhető el az is, hogy az edzéseink végére már át tudott kapaszkodni a vízszintes létrán egyik fokról a másikra. Sokat fejlődött minden izomcsoportjának ereje és az egyensúlya is. Örömmel hallottam tőle, hogy a mindennapokban ő is tapasztalja a változást a saját testén.
Sajnos nehéz megoldani, hogy egy edzőteremben lemásoljuk az akadályokat, de pont ezért voltam ott, hogy kreatívan megoldjuk a gyakorlást. Őszintén remélem és kívánom Grétának, hogy sikerélményekkel zárja ezt a kihívást. Biztos, hogy nagy élmény lesz, bármennyi idő alatt is teljesíti, és akárhány burpeet is kell majd elvégeznie a célvonalig. Örülök, hogy felkért arra, hogy készítsem fel a megmérettetésre, mert ezáltal nekem is egy különleges akadályt kellett leküzdenem. Nagyon gyorsan elszaladt ez a pár hét, az edzések gyorsan elrepültek. Szerencsére igen hamar egymásra hangolódtunk, és jó hangulatban telt az együtt töltött idő. Remélem ha legközelebb indul majd a versenyen, hamarabb szól és kevésbé intenzíven, de ugyanilyen hatékonyan is felkészíthetem!
Ezeket olvastad már?
Az igazán pokoli edzés
Pokolian indult. És úgy is folytatódott. Alig bírtad rávenni magad, hogy elkezd az edzést. Életed legrosszabb tempóját futottad. Mit futottál? Vánszorogtál...Ismerős?
Így lesz az edzésed zsírégető!
Fogyni szeretnél, de nem tudod melyik edzésforma a leghatékonyabb számodra? Azt gondolod, hogy ha sok kalóriát használsz fel egy edzés alatt, akkor sok zsírt is égetsz el?
Eleget iszol edzés közben?
Indokolatlan rosszullét edzés közben? Szédülsz? Émelyegsz? Mi lehet a háttérben?
5+1 hasznos tipp a téli futóedzéseidhez
Beköszöntött a tél, így a legtöbben egy időre felhagynak a szabadtéri edzésekkel. Pedig télen is nagyon hatékony lehet a szabadtéri futóedzés!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Magyari-féle cigánypecsenye
Márton-napi libalakoma
Egy igazán hangulatos Márton-napi lakomához nem kell túlbonyolítani a dolgokat. A libahúst elég egyszerűen, sóval és borssal fűszerezni, a sütőben pedig szépen omlósra és ropogósra ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Piacon hallottam: erre a 3 dologra nagyon figyelj a hentes...
Piacon hallottam sorozatunk következő részében az Újpesti Piacra látogattunk, egészen pontosan a Duna-Muhari Bt. hentesüzletébe, ahol János osztotta meg velünk, mire kell figyelni libahús vásárlásakor!
Újabb hihetetlen árzuhanás az ALDI-ban!
40 zöldség és gyümölcs árát csökkenti az ALDI november 5-től. Most még könnyebb friss hozzávalókkal telepakolni a kosarad!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
Porhanyós diós pite
Sütéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
Még több friss recept




















