Gasztro

2021.10.19.

A S.Pellegrino Young Chef verseny döntőjén magyar séfnek szurkolhatunk

Nosalty profilképe Nosalty

A S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 2021-es nagydöntőjében Koppány Leventének szurkolhatunk. Az idei eseményen a fiatal séfek versenye mellett még több hasznos ismerettel, tréninglehetőséggel és korszerű elképzelésekkel várják a globális séfközösséget.

Magyar versenyzőnek, Koppány Leventének is szurkolhatunk a S.Pellegrino Young Chef Academy döntőjében.

Hosszú várakozás után október 28. és 30. között rendezik meg Milánóban a S.Pellegrino Young Chef Academy 2019-2021-es verseny fináléját, amelyen egy fiatal magyar tehetség, Koppány Levente is részt vesz. A 3 napos nagydöntőben a 48 regionális győztes fiatal tehetség és a 12 mentor séf a megmérettetésen túl számos új oktatási és kapcsolatépítő programon vehet részt. Az esemény fénypontja az utolsó napon megrendezett S.Pellegrino Young Chef Academy Brain Food fórum, majd a versenyt lezáró díjátadó ceremónia lesz, ahol kiderül, kik lesznek a zsűri döntése alapján a jövő meghatározó gasztronómiai szereplői.

Izgatottan várjuk, hogy vendégül lássuk a nemzetközi gasztronómiai közösséget Milánóban. Egy évvel ezelőtt elindítottuk a S.Pellegrino Young Chef Academy-t, amely inspiráló közeget teremt a tehetséges fiatal séfeknek arra, hogy kapcsolatot teremtsenek a konyhaművészet legnagyobb hatású alakjaival, valamint képzésekben, mentorálásban és tapasztalatszerzési lehetőségekben részesüljenek. A S.Pellegrino Young Chef Academy verseny a kezdeményezésünk legfontosabb eleme, amely kulcsszerepet játszik az értékteremtő kreativitás ösztönzésében. Ez a megmérettetés folyamatos fejlődésre sarkallja a gasztronómiai szektoron túl a társadalom egészét is. Ezért tartjuk különösen fontos alkalomnak a nagydöntő napját, ami világszinten is kitüntetett helyen szerepel a gasztronómiai események sorában

– mondta el a verseny kapcsán Stefano Bolognese, a Sanpellegrino nemzetközi üzletágának igazgatója.

Fiatal séfünk szerepel a menő gasztromagazin címlapján

Fiatal séfünk szerepel a menő gasztromagazin címlapján

A VERSENYRŐL ÉS A DÖNTŐSÖKRŐL

Annak köszönhetően, hogy a világ összes pontjáról érkeztek jelentkezők, a verseny jelenlegi szériája lenyűgözőbb lesz, mint valaha. A S.Pellegrino nemi egyenlőségért és elfogadásért végzett munkájának köszönhetően a jelöltek között regisztrált nők aránya 2015 óta több mint 10 százalékra nőtt. Világszerte 135 fiatal séf jutott túl az előválogatókon, és vett részt a 12 résztvevő régió országainak nemzetközi zsűrije előtt zajló élő séfversenyeken. A közép-európai régió döntőjében a hazánkat képviselő Koppány Levente a természet tiszteletét és a környezet megóvását képviselő egyedi étele nyerte el a zsűri tetszését, így a fiatal magyar tehetség a döntőben folytathatja tovább a versenyzést. A S.Pellegrino Young Chef Academy régiós győztesei a nagydöntő megkezdése előtt részt vettek egy mentorálási programban, amelynek keretében elismert séfek segítették őket a tervezett fogásaik finomításában.

A 12 régió és a S.Pellegrino Young Chef Academy győztesei a következők:

  1. Jose Lorenzo Morales, Melbourne, Ausztrália, csendes-óceáni régió – „Analógia”
  2. Kevin Wong Tat Mun, Szingapúr, Szingapúr, ázsiai régió – „Egy kacsa ünneplése”
  3. Albert Manso Miras, Barcelona, Spanyolország, ibériai és mediterrán régió – „Fürj és bor”
  4. Cynthia Xrysw Ruelas Diaz, Guadalajara, Mexikó, latin-amerikai régió – “Milpa és a tenger”
  5. Koppány Levente, Budapest, Magyarország, közép-európai régió – “Szivárványos pisztráng turbolyával, erdei gombákkal és vadfokhagymával”
  6. Vitalii Savelev, Moszkva, Orosz Föderáció, eurázsiai régió – “Fekete-tengeri fehérrépa citromhéjon termesztett gombákkal”
  7. Alexandre Alves Pereira, Párizs, Franciaország, északnyugat-európai régió – “Zöld spárga, szardínia, kerek repkény”
  8. Paul Thinus Prinsloo, Fokváros, Dél-Afrikai Köztársaság, afrikai és közel-keleti régió – “Bouillabaisse 2.0”
  9. Alessandro Bergamo, Milánó, Olaszország, olasz és délkeleti régió – “Jobb ma egy tojás, mint holnap egy csirke?”
  10. Rafael Covarrubias, Oakville, Kanada, észak-amerikai régió – “Pézsmaréce Mole Negro módra, tartósított aszaltszilva és téli gyökérzöldségek”
  11. Jerome Ianmark Calayag, Stockholm, Svédország, egyesült-királysági és észak-európai régió – “Szerény zöldségek”
  12. Victor/Zhi Cheng Wang, Sanghaj, Kína, nagy-kínai régió – “Mit jelent a szója Kínában?”

A HÉT BÖLCS ÉS A S.PELLEGRINO YOUNG CHEF ACADEMY FÓRUM

A nagydöntőben a kiválasztott fiatal séfek a Hét Bölcs, vagyis hét olyan világhírű, nagyra becsült séf előtt főznek majd, akik az elkészített ételek alapján választják ki a S.Pellegrino Young Chef Academy 2019-2021 verseny győztesét.

a Hét Bölcs

A rangos felhozatalban hét neves séf található a világ különböző pontjairól: Enrico Bartolini, Manu Buffara, Andreas Caminada, Mauro Colagreco, Gavin Kaysen, Clare Smyth és Pim Techamuanvivit. A bírák döntésük során a három fő tulajdonság értékelése mellett – technikai készségek, kreativitás és személyes hitvallás – azt is figyelembe veszik, hogy a jelöltek milyen pozitív változást teremthetnek a társadalomban az ételeiken keresztül. Az a séf győzhet a S.Pellegrino Young Chef Academy 2021 versenyen, aki ezeket a szempontokat a legsikeresebben prezentálja a zsűri előtt.

Ezen felül az idei év konyhaművészeti utazásán a résztvevők csatlakozhatnak az egynapos S.Pellegrino Young Chef Academy Brain Food fórumhoz is, amelynek kurátora a Fine Dining Lovers, a S.Pellegrino és az Acqua Panna által létrehozott vezető online gasztronómiai platform. A „Brain Food” előadói, Massimo Bottura, Virgilio Marinez és a Hét Bölcs, megosztják tapasztalataikat, valamint a gasztronómia világával kapcsolatos ötletekkel és gondolatokkal inspirálják majd az eseményen részt vevő fiatal szakácsokat és az ételek szerelmeseit.

HÁROM TOVÁBBI DÍJ

Az idei versenyen három új díj is gazdára talál, amelyek tükrözik a S.Pellegrino gasztronómia szemléletformáló erejébe és a konyhán túlmutató hatásába vetett hitét, és ennek megvalósítására nyújtott támogatását. A regionális szinten kiosztott három díj mind a 36 győztesét vendégül látják a nagydöntőn is, ezzel újabb lehetőséget teremve számukra, hogy a legjelentősebb gasztronómiai szereplőkkel építsenek kapcsolatokat.

Koppány Leventének szurkolhatunk a döntőben

A S.Pellegrino Young Chef Academy díjat kiegészítő további három elismerés a következő:

  1. Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj

A díjat az egy-egy régióból származó 12 mentor szavazatai alapján ítélik oda annak a séfnek, akinek a tányérja leginkább tükrözi a különböző kultúrák közötti harmonikus kapcsolatot. Az elismerés célja, hogy hangsúlyozza a „Séfek határok nélkül” elképzelés egyre növekvő tendenciáját a globális gasztronómiában.

A díjat a fenntartható gasztronómia nemzetközileg elismert képviselője adja át annak a séfnek, akinek a tányérja leginkább tükrözi az étel felelős társadalmi folyamatokban betöltött alapvető szerepét.

  1. Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díj

Az elismerést a Fine Dining Lovers séfekből, valamint étel- és gasztrorajongókból álló globális online közösségének szavazatai alapján ítélik oda annak a fiatal séfnek, akinek étele leginkább tükrözi a saját személyes hitvallását.

A S.Pellegrino Young Chef Academy 2021 nagydöntőjének legjobb pillanatait a S.Pellegrino Young Chef Academy és a Fine Dining Lovers csatornáin lehet megtekinteni, további információk az izgalmas tehetségkutatóról az alábbi linken olvashatók: https://www.sanpellegrinoyoungchefacademy.com/

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept