Gasztro

2020.11.30.

A spenótszezon sztárja

Dacota profilképe Dacota

A spenót szeretete nem mindenkinél veleszületett képesség – néha tanulni kell. Ha ti is így vagytok vele, készítsetek velünk spenótos gnocchit – azonnal a szívetekbe zárjátok majd!

Van, akin Popeye sem segít

Ott lehet a baj, hogy először a spenótfőzelékkel próbálkoznak. A menzással. Mert aki egy igazi, klasszikus spenótfőzelékkel kezdte a pályafutást, az már nem fintorog olyan hevesen a tavasz egyik legcsodásabb, harsanó, zöld levélkéjére. Persze van, akit a főzelékek egyszerűen nem vonzanak. De hát ki mondta, hogy a spenótológia megáll a főzelékeknél? A spenót tökéletes tésztaételek kísérőjeként, sós sütik töltelékeként vagy salátaként. A mi nagy kedvencünk pedig gnocchiba gyúrva, fokhagymás, sajtos csirkemellekkel nyakon öntve!

Spenótos gnocchi fokhagymás csirkemellel

Hozzávalók négy személyre

A szószhoz:

Elkészítés

  1. A csirkemellet kis kockákra vágjuk. A vajat megolvasztjuk, és a csirkemellkockákat fehéredésig „pirítjuk" rajta. Sózzuk (de csak finoman, mert a sajt is sós), borsozzuk. Hozzátesszük az apróra vágott fokhagymát, és keverünk rajta egyet.
  2. Ha kész, öntünk alá egy pici vizet, visszavesszük a lángot, és belereszeljük a füstölt sajtot. Megvárjuk, míg elkezd olvadni, és hozzáadjuk a krémsajtot is. Ha a sajt felolvadt, és a hús is teljesen megpuhult, hozzáöntjük a tejszínt, 1-2 percig még forraljuk, majd elzárjuk alatta a lángot.

A gnocchihoz

Elkészítés

  1. A spenótot megpucoljuk, folyó víz alatt alaposan átmossuk, és kisebb darabokra tépkedjük. A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk, és bő, sós vízben nagyon puhára főzzük.
  2. 2 ek vajon megfuttatjuk a spenótot, amíg teljesen össze nem esik. Enyhén sózzuk.
  3. Ha a krumpli kész, leöntjük róla a vizet, és megvárjuk, míg kicsit kihűl. A spenótot szintén kihűtjük.
  4. A krumplit krémesre törjük, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok. A spenótot aprítóba tesszük, és teljesen megdaráljuk, majd kinyomkodjuk a levét (különben keserű lesz).
  5. Az összetört krumplit, a megdarált spenótotés a lisztet egy tálba tesszük, megsózzuk, és addig gyúrjuk, amíg homogén tészta lesz belőle.
  6. Vizet forralunk. Addig a tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, és ujjnyi széles csíkokat vágunk belőle. Késsel kis gnocchikat vágunk belőle.
  7. Kisebb adagokban a lobogó vízbe dobjuk, és amint a felszínre jöttek, tésztaszűrővel kihalásszuk.
  8. Ha az egész adag kész, megmelegítjük a szószt, és azonnal fogyasztjuk.

NoSalty-tipp:

  1. A kész, de még nyers gnocchik egyik oldalát nyomjuk be egy villa hátuljával. Sokkal jobban beszívja tőle a szószt!
  2. A pürésített spenótot jól nyomkodjuk ki, különben keserű lesz!

Még több spenótos recept itt >>

Még több gnocchi recept itt >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept