Gasztro

2023.01.25.

Ezért kezdtek ijesztő mértékben spórolni a magyar háztartások

Az utóbbi időben egyre több ember húzza be a féket és kezd spórolásba, mert aggódik a megélhetéséért. Az extrém takarékoskodás miatt egyre több termékről mondunk le.

Rendkívül megváltoztak a vásárlási viselkedésmódok az utóbbi időben – derült ki a Capgemini Kutatóintézet nemrég megjelent friss kutatásából, ami azt vizsgálta, hogy milyen hatást gyakorolnak a megélhetési költségek a fogyasztói szokásokra.

Az emberek több mint fele kezdett extrém spórolásba

A 11 országban, és több mint 11 ezer vásárló megkérdezésével készített felmérés eredményei alapján a fogyasztók közel háromnegyede kevesebbszer vásárol impulzívan, míg 69 százalékuk egyenesen visszafogja a nem létfontosságú termékekre fordított kiadásait. Ebbe a kategóriába tartoznak az elektronikai termékek, a játékok, az éttermi étkezések, illetve a luxuscikkek is – írja a Napi.hu cikke.

Generációs különbségek

A kutatás eredményei alapján jól látszik, hogy a fogyasztók jelentős része most a spórolásra összpontosít. A felmérést végző szakemberek azt is megállapították, hogy a fogyasztók 61 százaléka aggódik pénzügyi helyzete miatt. Megélhetésükért a leginkább az ezredfordulón születettek és az X generáció tagjai aggódnak. A „baby boom” idején születettek pedig a legkevésbé.

A szomszédban feleannyiba kerül a tészta, mint Magyarországon

A szomszédban feleannyiba kerül a tészta, mint Magyarországon

A spórolási tendencia erősödését mutatja az is, hogy a vásárlók több mint 60 százaléka az „ olcsóbb" termékeket felvonultató hipermarketekből és diszkont áruházakból vásárol. Sőt, a válaszadók 65 százaléka a kereskedelmi láncok olcsóbb, saját márkás termékeit vagy az olcsó márkákat választja bevásárláskor.

A kiskereskedelmi vállalkozásoknak most újra kellene gondolniuk működési stratégiájukat, ellenkező esetben a jelenlegi fogyasztói szokások nagyon rosszul érintik majd őket.

A spórolás hatással van a fenntartható termékekre is

A spórolási láz a fenntartható módon előállított termékeket is negatívan befolyásolja, ugyanis a vásárlók a korábbiakkal ellentétben már nem szívesen fizetnek több pénzt ezekért az élelmiszerekért.

A kutatás eredményei szerint a fogyasztók csupán 41 százaléka mondta azt, hogy hajlandó többet fizetni egy olyan termékért, amit fenntartható módon gyártottak. Ez a szám látványos visszaesés a 2020-as arányokhoz képest, amikor a fogyasztók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hajlandó az átlagosnál többet fizetni az említett termékekért. 

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept