2022.12.08.
Egy súlyos rákbetegséget is megelőzhet a fizikai aktivitás
A nőknek valószínűleg nincs is szükségük ennél nagyobb motivációra, hogy elkezdjenek rendszeresen edzeni: egy tanulmány szerint a megnövekedett fizikai aktivitás csökkenti a mellrák kockázatát.
Egy ausztrál, angol és amerikai tudósokból álló kutatócsapat több mint 130.000 nő bevonásával végzett átfogó felmérést. Ebben egyfajta genetikai elemzést használtak, hogy összefüggést keressenek az aktivitási szint és a rák kockázata között. Az esetről készült tanulmányt a British Journal of Sports Medicine című folyóiratban publikálták.

Egy súlyos rákbetegséget is megelőzhet a fizikai aktivitás
A kutatásban egészen pontosan 130.957 nő vett részt, akik közül 76.505 szenvedett mellráktól. Az ő adataikat alapul véve kijelentették: a fizikai aktivitás magasabb szintje, illetve a kevesebb nyugalmi állapotban töltött idő 41%-kal csökkenti az invazív emlőrák kockázatát.
Mindig is volt egy kis bizonytalanság a tekintetben, hogy a fizikai aktivitás valóban csökkenti-e az emlőrák arányát, vagy ezt az összefüggést összezavarják az egyéb tényezők
– mondta Brigid Lynch, a Cancer Council Victoria egyetemi docense, a tanulmány vezető szerzője.
„Például azok a nők, akik általában fizikailag aktívabbak, más módon is egészségesebb életmódot folytathatnak” – folytatta, majd hozzátette: szerinte az új tanulmány azt állítja, hogy ez minden bizonnyal ok-okozati összefüggésben áll: a fizikai aktivitás csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.

Mozgásformák, melyekkel javíthatjuk a memóriánkat
A kutatók egyébként a mendeli randomizációként ismert technikát alkalmazták, hogy felfedjék ezt az összefüggést. Ez genetikai variánsokat használ bizonyos tulajdonságok – ezesetben a fizikai aktivitás és az egy helyben eltöltött idő – helyettesítéseként. Ez alapján pedig azt találták, hogy a fizikai aktivitás tényleg csökkenti a mellrák kockázatát.
Úgy gondolják, hogy a fizikai aktivitás azért lehet ilyen hatással az egészségre, mert csökkenti a véráramban keringő ösztrogén és androgén hormonok mennyiségét, de a gyulladás csökkenése is számottevő tényező lehet.
Már most azt javasoljuk, hogy a fizikai aktivitás legyen az egyik olyan dolog, amit magadért teszel, hogy csökkentsd a mellrák kialakulásának kockázatát
– tette hozzá Wendy Ingman egyetemi docens, az Adelaide-i Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a vizsgálatban. De Ingman az emlőrák kockázatának csökkenéséhez kapcsolódó egyéb tényezőket is említett: ilyen például az alkoholfogyasztás minimalizálása és a szoptatás.
„Minél tovább szoptat egy nő, annál kisebb a mellrák kockázata” – mondta Ingman.
Szerző: Szabó Anna
Még több mozgással kapcsolatos cikkünk:
- Hogyan küzdjünk meg a narancsbőrrel egy kis mozgás segítségével?
- Most végre választ kapunk az égető kérdésre: lehet-e fogyni mozgás nélkül?
- Tényleg fokozza az immunrendszer működését a testmozgás?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















