2023.02.22.
Nem várt hozzávalót kever a kávéba a Starbucks
Azt hihetnénk, hogy már mindent, de mindent kipróbált az emberiség, de nem, mindig van valami, ami egyszer csak bekúszik a trendekbe, és meghódítja a szívünket. Várhatóan ez vár az olívaolajos kávéra is, amit az olasz Starbucks indított útjára.
A héten útjára indul az olasz Starbucks-okban az Oleato, azaz az olívaolajjal turbózott kávé, és hamarosan Kaliforniába, Angilába, az Egyesült Királyságba, Japánba és a Közel-Keletre is utat tör - sőt, vélhetően hozzánk is elér majd.

Oleato / forrás
Az ötlet a jelenlegi CEO-tól, Howard Schultztól származik, aki Olaszországban tett útja során meglepődve tapasztalta, hogy a helyiek magában kortyolgatják az olívaolajat. Ő is így tett, belekóstolt kávézás közben, és megfogant benne a gondolat: ezt át kell venni a Starbucks-ban is!
Első körben a Starbucks’ Caffé Lattéja, Iced Shaken Espressója és az úgynevezett cold foam tartalmaz majd olívaolajat. A Partanna olívaolajat a latté esetében zabtejjel gőzölik fel, a jegeskávénál összerázzák, a cold foamnál pedig egyfajta „arany habot" képeznek vele az egyre népszerűbb hideg italok tetején.
Gazdagabbá teszi az italokat. Sokaknak a „luxus" kifejezés jutott róla eszébe
– vélekedik a cég marketing vezetője.
Olívaolajos brioche
Olívaolaj fagyi
Olívaolaj-torta
Az egészségtudatosokat is célozzák
A vezetőség szerint az egészségükre adó fogyasztók is kapva kapnak majd az újításon, hiszen az olívaolaj gyulladáscsökkentő, segíti a szívműködést és az emésztést is.
Még több érdekes cikk itt:
- 3 zseniális avokádós trükk, amit Gordon Ramsay-től tanultunk
- Ételek, melyek segítik legyőzni a szezonális depressziót
- Néhány összetevőből készül a természetes konyhai zsíroldó
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















