Gasztro

2020.11.30.

Steiner Kristóf: "Először hobbi, majd szenvedély, végül főállás lett a főzés" - EgySztárÉtel

Hajnal Stefi profilképe Hajnal Stefi

Az EgySztárÉtel új epizódjának főszereplője az ismert tévésből bohém, vegán gasztrománná vált Steiner Kristóf, aki brutál jó Snickers-szeletet dobott össze a konyhánkban. 

Steiner Kristóf manapság már nem az a platinaszőke, lányos arcú kissrác, aki Viva TV-s mikrofonnal a kezében szórakoztatja a környezetében élőket. Kristóf több mint 10 éve nem él Magyarországon, és ez idő alatt rengeteg tudást adott át nekünk a veganizmusról és arról, hogyan fogadjuk el egymást. Közösségi felületein több tízezren követik, ő pedig maximális emberséggel beszél életmódjáról és szenvedélyéről, a főzésről.

Kristóf most egy olyan receptet mutat nekünk, amit tuti te is el fogsz készíteni - még akkor is, ha nem vagy sem vega, sem vegán. Íme a Snickers-szelet, egy kis csavarral:

Steiner Kristóf vegán Snickers-szeletének receptjét itt találod!

Mi volt az első étel, amit tudtál főzni?

A legelső étel a krumplipüré volt. Emlékszem, amikor először készítettem, mondtam anyukámnak, hogy szerintem meg kéne reformálnunk. Friss gyömbért nyomtam bele, és a család teljesen meg volt rökönyödve, hogy ez a gyerek honnan szed ilyeneket.

És honnan szedtél ilyeneket?

Fogalmam sincs, csak úgy gondoltam, illene a gyömbér a krumplipürébe. Néha azóta is így csinálom, zöldhagymával, gyömbérrel. Nagyon finom.



Vegán Snickers szelet Steiner Kristóftól

Mindig érdekelt a főzés?

Mindig. Világéletemben. Akkor is imádtam főzni, amikor még nem voltam vegán. Amióta vegán vagyok, 10 éve, azóta meg kitárult a világ, és először hobbi, majd szenvedély, végül főállás lett a főzés, úgy, hogy nem is én választottam, inkább azok az emberek választották nekem, akik kóstolták a kajáimat. Ők bátorítottak.

Mára egybeforrt a neved a vegánsággal, hiszen bárhol, bárkitől kéred Magyarországon, hogy mondjon egy vegánt, a válasz: Steiner Kristóf. Volt valamiféle folyamat, aminek a végén te lettél "a leghíresebb magyar vegán"?

Szerintem egyszerűen csak a legjobb pillanatban lettem vegán. Én akkor álltam át erre, amikor még egyáltalán nem volt mainstream, és akkor kezdtem el publikálni róla, amikor az emberek nagy része még nem is értette, hogy mi ez. Évekkel ezelőtt még úgy írtam a Cosmopolitan magazinba, hogy furcsállották a dolgot, nemrégiben meg egy kétoldalas cikkem jelent meg náluk a veganizmusról. Valahogy mindig hozzám futnak be az ezzel kapcsolatos kérdések, én meg szívesen mesélek róla.

Nagyon szimpatikus részedről, hogy soha senkit nem akarsz agresszívan eltántorítani a húsevéstől, csak alternatívát mutatsz. Akkor sem ennél megint állatot, ha te magad tartanád?

Azért nem tudom elképzelni, mert nem vágyom rá. Húst biztosan nem ennék, de például a tojással meg a tejtermékekkel nincsen morális problémám. Ha mondjuk lenne egy kecském, aki ad tejet, vagy egy tyúkom, aki ad tojást, az rendben van, de 10 év veganizmus után nem hiányzik sem a hús állaga, sem az íze. Minden, ami állati alapanyagokból elkészíthető, az növényiből is. Legyen szó egy sajt textúrájáról vagy a füstölt ízről, minden elkészíthető lemondások nélkül is.

Igen, mindenhol azt kommunikálod, hogy vegánként is lehet jókat kajálni.

Igen, még akkor is, ha nincsenek spéci vegán hozzávalóid. Van egy Facebook-csoportom, a Titkos vegán traccsparti, ahol mindig igyekszem válaszolni minden veganizmussal kapcsolatos kérdésre. Többsége arra vonatkozik, hogy mit tegyünk, ha ez vagy az a hozzávaló nem elérhető. Én mindig azt mondom, hogy akkor helyettesítsék bátran. Az állagra és az ízvilágra érdemes menni, nem a fix hozzávalókra és a méricskélésre.

Ezeket olvastad már?

Détár Enikő: ,,Van egy macskás, nőcis énem, és van egy mamás énem, aki főz” – EgySztárÉtel

Gasztro

Détár Enikő: ,,Van egy macskás, nőcis énem, és van egy...

Az EgySztárÉtel új epizódjában isteni fehér sajtos, aszalt paradicsomos csirkét készített Cher, Barbra Streisand és Demi Moore magyar hangja, Détár Enikő! (x)

Hajnal Stefi

Rubint Rella: "Nem olyan nehéz finom és egészséges kajákat csinálni, még nekem is megy" - EgySztárÉtel

Család

Rubint Rella: "Nem olyan nehéz finom és egészséges kajákat csinálni,...

Az EgySztárÉtel új részében Rubint Réka unokahúga, Rubint Rella életmódblogger készített nektek egy ötletes cukkinis ételt, ami igazán jó diétás fogás így karácsony előtt. 

Hajnal Stefi

Falusi Mariann: ,,Sosem akartunk a testsúlyunkból előnyt kovácsolni" - EgySztárÉtel

Húsvét

Falusi Mariann: ,,Sosem akartunk a testsúlyunkból előnyt kovácsolni" - EgySztárÉtel

Húsvéti sztárunk a legendás PA-DÖ-DŐ formáció színes egyénisége, Falusi Mariann. Bár elmondása szerint nem tud főzni, mégis isteni maradékmentő tojáskrémet dobott össze.

Hajnal Stefi

Wossala Rozina: ,,Nem tudom pontosan, miből mennyit kell beletenni, mindig máshogy csinálom" - itt az EgySztárÉtel

Gasztro

Wossala Rozina: ,,Nem tudom pontosan, miből mennyit kell beletenni, mindig...

EgySztárÉtel rovatunkban megnézhetitek, hogyan mutatnak sztárjaink fakanállal a kezükben! Második epizódunk főszereplője Wossala Rozina. 

Hajnal Stefi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept