2021.06.25.
Ezekre figyelj nagyon a strandbüfékben, nehogy rosszullét legyen a nyaralás vége
Idén óriási forgalom várható a magyar üdülőhelyeken, a megnövekedett látogatószám pedig a strandbüféket és a környező vendéglátóhelyeket is érinti. A vendéglátóhelyeknek komoly higiéniai szabályoknak kell megfelelniük a nagy melegben. Ezekre figyelj, hogy biztosan ne egy ételmérgezés tegye be a kaput a nyaralásnak.
Őrületes rekordok dőlhetnek meg idén nyáron a turizmus-vendéglátás szektorban, ebben az évben ugyanis még sokan kizárólag belföldön terveznek nyaralni. A megnövekedett forgalmú vendéglátóhelyeken bár folyamatos élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket tartanak a hivatalos szervek, a nagy melegben nagyobb eséllyel futhatunk bele romlott ételekbe és italokba is.
A Pénzcentrum cikke szerint a tavalyi évben több mint 13 ezer ellenőrzést végeztek az élelmiszerlánc-felügyeleti szervek munkatársai (a Nébih és a kormányhivatalok). Az ellenőrzéseken feltárt különféle problémák száma összesen 1225 volt.

A szezon kellős közepén nemcsak az erős napsugárzásra kell figyelnünk az egészségünket illetően, az sem mindegy, milyen vendéglátóhelyre látogatunk el. Nyaralás közben nem ritka, hogy az ebédet egy-egy strandbüfében költjük el, és bár az elmúlt évek tapasztalatai szerint ezek a büfék egyre rendezettebbek, bizony nem árt odafigyelni néhány részletre, mielőtt kiválasztjuk a megfelelő éttermet. Ilyenkor az élelmiszerek fokozott figyelmet igényelnek, a nyári melegben pedig könnyebb belefutni romlott ételekbe. Ezekre figyelj, nehogy véletlenül ételmérgezés legyen a nyaralás vége.
- Ellenőrizzük a környezetet: ha a vendéglátóhely koszos, nincs karbantartva vagy rendezetlen, nem tiszták az abroszok vagy az asztalok, inkább ne álljunk meg ott enni.
- Ha a pincérek, pultosok ruhája, megjelenése ápolatlan, könnyen meglehet, hogy a vendéglátóhely tisztaságára sem fordítanak elég figyelmet.
- A nem megfelelő körülményekről árulkodhat az is, ha a vendéglátóhelyen sok a rovar, légy, hangya, darázs stb.
- Nézzük meg a terítéket, evőeszközöket és poharakat: Tiszták? Az egyszer használatos evőeszközök higiénikusan vannak tárolva a fogyasztók számára?
- Nézzük meg, van-e legalább kézmosási lehetőség az adott helyen!
- Tekintsük meg az étlapot: bár az, ha túl sok étel közül lehet választani, még nem jelenti azt, hogy a kínálat ne lenne jó, de nagy eséllyel már elkészült, lefagyasztott, majd rendelés után újramelegített ételek kerülnek az asztalra. Ha nem megfelelőek a higiéniai körülmények, ezek az ételek rosszabb minőségűek vagy akár romlottak is lehetnek, érdemes tehát mérlegelni, nem jobb-e egy olyan hely, ahol kevesebb, de biztos, hogy frissebb étel közül lehet választani?
- Feltüntették az étlapon, milyen allergéneket tartalmazhatnak egyes ételek? Ha nem, mindenképpen tájékozódjunk a pincértől. Ha ő sem tud válaszolni, nem biztos, hogy jó helyen vagyunk...
Sok étteremről és étkezdéről már az interneten is találunk véleményeket, ajánlásokat, ezeket érdemes választás előtt elolvasni.
A meleg időben rizikós lehet tojásos, tejes, tejszínes, magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztani, valamint ne feledkezzünk meg a már jól ismert fokhagymás-húsos ételekről sem, amelyek sajnos számos esetben a már régebben elkészített ételekből lettek "újrahúzva".
Amennyiben valaki szabálytalanságot vagy olyan körülményeket tapasztal valahol, amely veszélyeztetheti a vendégeket, ingyenesen hívhatja a Nébih ZöldSzámát (06-80-263-244) a nap 24 órájában. A bejelentést megteheti a Nébih Navigátor applikáción keresztül is.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Megjött a nagy kánikula, így tisztíthatod ki egyszerűen a légkondid
- Házi praktikák, ha leégtél a napon
- Michelin-csillagos séfek, hamburger, grill és kihagyhatatlan programok várnak a Balaton új helyén
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















