Család

2023.02.14.

Így csökkentheted a stresszt természetesen

Nosalty profilképe Nosalty

Az üvöltéshez/sikításhoz a legtöbben negatív érzéseket kapcsolnak, pedig ha szívből jön, nemcsak a düh elengedésének tökéletes módja, hanem nagyszerű élmény is. A technika könnyedén elsajátítható, és ami a legjobb, hogy a fizikai és mentális egészségedet is fellendítheted vele.

Az úgy nevezett üvöltésterápia és annak jótékony hatása a hagyományos kínai orvoslásban gyökerezik, ami úgy véli, hogy pozitív hatással van a tüdőnkre és a májunkra. Arthur Janov amerikai pszichológus az 1970-es években kezdte el tudományosan vizsgálni az üvöltés, a sikoly egészségünkre gyakorolt hatását.

Az üvöltés előnyei közé tartozik, hogy ingyenes, és bárki végezheti

Olyan elmélettel dolgozott, amely szerint a sikoltás visszarepítheti az embert a gyermekkorába, ahol különböző traumák alakultak ki. Janov szerint azzal, hogy hangot adunk a régóta elfojtott érzelmeknek, elindul a régi berögződések felszabadulása és megtisztulása. A maga idejében ez az elmélet teljesen forradalmi volt, a kortárs pszichológusok szerint azonban ez a módszer nem szolgálhat teljes értékű pszichoterápiaként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a „kiabálásnak" nincs ránk hatása, még híres emberek is alkalmazták az úgynevezett sikolyterápiát. Hogy csak néhányat említsünk – John Lennon és Yoko Ono vagy Kanye West, aki a The New York Times cikkében vallott erről.

A Snickers februárban egy különleges Anti-stressz szobát alakított ki az Allee bevásárlóközpontban

Gyakran tapasztalom, hogy az emberek úgy gondolják, a dühnek, haragnak nincs helye az életünkben, pedig ahogy az összes többi érzelem, úgy ezek is okkal jelennek meg bennünk. Energiával látnak el, és ha ennek az energiának nem adunk teret, stressz és szorongás tünetei jelennek meg. Ezzel szemben ha megtaláljuk azt a módot, aminek segítségével tudatosan és biztonságosan fejezhetjük ki a felgyülemlett érzéseinket, sokat teszünk a mentális egészségünkért. A legtöbben nem is gondolnak rá, de például egy tudatosan kiengedett üvöltés segít felszabadítani a bennünk felgyülemlett stresszt, ami által jóval kiegyensúlyozottabbá válunk

– magyarázza Fuller Bianka pszichológus.

Az üvöltés előnyei közé tartozik, hogy ingyenes és bárki végezheti. Jó hír, hogy ehhez nem kell magányos erdei sétára indulni, a Snickers® márkának köszönhetően ugyanis most már torkod szakadtából hódolhatsz ennek az élménynek.

A Snickers® februárban egy különleges, úgynevezett Anti-stressz szobát (Screaming Room) alakított ki az Allee bevásárlóközpontban, ahol félelem és gátlások nélkül engedheted el az érzelmeidet.

A szobában beépített technológia ráadásul még azt is megmutatja, hogyan milyen intenzitású volt az üvöltésed másokéhoz képest, és egy olyan Spotify lejátszási listát generál, amely illik az épp aktuális hangulatodhoz – az üvöltésed intenzitása alapján.

Mi váltja ki az üvöltés szükségességét?

Az üvöltés iránti igénynek nem csak negatív kiváltó okai vannak

Ha feltesszük magunknak ezt a kérdést, valószínűleg először a düh vagy a frusztráció jut eszünkbe. Egy Sascha Frühholz kognitív idegtudós által jegyzett tudományos tanulmány szerint azonban a sikoltás 6 különböző érzelmet vált ki. Ezek közül az első a már említett düh, amelyet a félelem, a fájdalom és a szomorúság követ. Az üvöltés iránti igénynek azonban nem csak negatív kiváltó okai vannak: az emberek akkor is üvöltenek, sikítanak, amikor rendkívül boldogok vagy intenzív örömöt tapasztalnak.

Emellett kutatások kimutatták, hogy az emberek sokkal inkább reagálnak az örömsikolyokra, amelyek erősítik a társadalmi kötelékeket. Bizonyíték arra, hogy a pozitív kiabálás összehozza az embereket, például a rajongók éljenzése a stadionokban vagy népszerű művészek koncertjein. Emlékezzünk csak Elvis Presley fellépésére, ahol a résztvevők szó szerint üvöltöttek a lelkesedéstől! Frühholz elmélete szerint az emberek így fejezik ki, amit éreznek, és ezzel közelebb kerülnek egymáshoz.

Miért kell néha sikítani, üvölteni?

A negatív érzések kifejezéséhez a szocializációnk során szégyen és bűntudat érzése társul

Az üvöltés leginkább a síráshoz hasonlóan működik, hiszen utána jobban érzed magad. Sőt, bizonyos mértékig megelőzi a szív- és érrendszeri betegségeket és a depressziót is. A tudósok azt is megállapították, hogy egyes teniszjátékosok a pályán azért üvöltenek egyet a labdaütés közben, hogy növeljék az ütés intenzitását és javítsák a teljesítményüket. Az Iowa Állami Egyetem kutatóinak egy másik felmérése szerint a harcművészek, akik harci kiáltást használnak, 7%-kal erősebb fogással rendelkeznek, mint azok, akik nem használnak harci kiáltást.

„A negatív érzések kifejezéséhez a szocializációnk során szégyen és bűntudat érzése társul. Gyakran halljuk gyermekként, hogy nem szabad sírni vagy nem szabad kiabálni, ami miatt idővel tényleg kiiktatjuk ezen viselkedésformákat az életünkből. Pedig van, hogy a bennünk felgyülemlett érzelmek csak ezen eszközök segítségével szabadulnak fel, ezért magam is gyakran javaslom a klienseim számára az üvöltést, mint eszközt. Ha tudatosan megengedjük magunknak, amikor annak helye és ideje van, felszabadulunk, megkönnyebbülünk, és a rövid energialöketet követően, amit maga a cselekvés ad, jóval elszántabbak, motiváltabbak leszünk.” – magyarázza Fuller Bianka.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept