2020.11.30.
A suliban mindig rossz a kaja
Akkor is rossz, ha jó, ez is nyilvánvaló. Mivel csak hallomásból ismeri a szülő, hogy valóban rossz-e vagy sem, ezért három dolgot tehet.
- Az első, amikor azt mondja, hogy "megeszed és ez van"! Én is ezt ettem.
- A másik lehetőség a skandináv verzió: napközben hideg élelem és este meleg kaja. Ott jellemzően nincs a suliban (az oviban sincs) étterem, csak egy ebédlő, ahol megeheted az otthon elkészített és akkurátusan dobozba csomagolt kajádat.
- A harmadik pedig a impulzus-jellegű evés, amit a gyerekre bízunk. Mikor és hol éri az éhség, ott és akkor egyen valamit.Egy hét a praktikum, az önállóság és a finom kaják jegyében - anyaparajavaslata.
Az első verzió akkor simán alkalmazható, ha napi ütemezésben be lehet fizetni az ebédet a suliban. Ott biztos lesz egy héten két alkalom (ennyi bizalom jár a konyhás néniknek), amikor ott ehet, mert éppen olyan a kaja, amit elvileg nem lehet elrontani.

Marad három nap, amit meg kell oldani. Ebből két napot bevállalhatunk, mint jó fej konyhatündérek, és csomagolunk valami überdurva jó kaját, amit nem kellemetlen bontogatni a többiek előtt, már ha ez érdekel egyáltalán bárkit is.
Megjegyzés: az egyik anyuka mesélte, hogy a gyerek (15 éves) mindennap visz otthonról vizet, mert az tisztított, és ebben hisznek. Igen ám, de a tinédzser kijelentette, hogy nem viszi holmi kulacsban, hanem rendes palackba kell tölteni, mert úgy nem égő elővenni. Ennyi. Biztos ebben is van trendi vonal, de azért ezt nem vinnénk túlzásba. Összefoglalva: legyünk őszinték, heti két nap vállalható.
A maradék egy napon pedig kedvére ehet azt, amit akar. Itt megállapodnék a helyszínben és nem utolsósorban az árban, amit úgyis a szülő fizet. Aztán vagy betartja vagy nem. Nyomozni nyilván nem fogunk. Persze érdemes orientálni a vendéglátóipari egység kiválasztásában. Az biztos, hogy ha ennyit megengedsz neki, akkor kisebb az esélye, hogy titokban még a kapu előtt "bevág" két cukros fánkot, és csak a száján maradt porcukorból tudsz elindulni a nyomozásban, hogy mit is evett a gyerek, amit természetesen tagad.
A lényeg: fontos a normális étkezés minden nap, bár kétségtelen, hogy ezt sem 12+ évesen kell elkezdeni. Ugyanakkor itt is érvényes lehet a húzd meg, ereszd meg szabály, tehát ha nem eszik mindennap ebédre meleg ételt, attól még nem dől össze a világ.
Ez is érdekelhet!
8 tipp, hogy a kamaszod végre egyedül főzzön
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














