2026.01.25.
Súlymellényt az edzéshez? A szakértők most elmondják, hóbort-e vagy segítség
Az egészség- és fitnesztrendek gyorsan jönnek és mennek, és sok divathullám végül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Most azonban egy régi eszköz került újra reflektorfénybe: a súlymellény.
A súlymellények valójában évszázadok óta léteznek, népszerűségük mégis az utóbbi években ugrott meg igazán. Ennek oka, hogy megváltozott az edzésről való gondolkodásunk. A mozgás ma már nem kizárólag az edzőteremről szól, hanem arról, hogyan lehet a hétköznapi tevékenységekből – sétából, lépcsőzésből, házimunkából – a lehető legtöbb egészségügyi előnyt kihozni.

Tényleg sokkal hatásosabb az edzés, ha súlymellényt viselünk
Ebbe a szemléletbe a súlymellény tökéletesen illeszkedik.
Ez ugyanis egyszerű módja annak, hogy ellenállást adjunk a megszokott mozgásformákhoz anélkül, hogy plusz időre, bonyolult eszközökre vagy teljes életmódváltásra lenne szükség.
És ez még nem minden! A témával foglalkozó kutatások – köztük a Kristen Marie Beavers által vezetett vizsgálatok a Wake Forest University-n – azt mutatják, hogy a súlymellény viselése segíthet az izom- és csontépítésben, valamint a testsúly csökkentésében és megtartásában. Ugyanakkor az is világos, hogy az eredmény nagyban attól függ, hogyan és milyen körülmények között használjuk az eszközt.
Mi történik a testben, amikor súlymellényt viselünk?

3 pilatesgyakorlat, aminek hála, elfelejtheted az integetőhájat
Az emberi szervezet rendkívül jól alkalmazkodik a terheléshez. A súlymellény extra mechanikai terhet ró a testre, így az izmoknak és a csontoknak nagyobb erőhatást kell elviselniük, mint megszokott körülmények között.
Erre többféle válasz születik a testünkben. Az agy hatékonyabban „toborozza” az izomrostokat, ami növeli az erőt és csökkentheti a sérülések kockázatát.
A fokozott terhelés javítja az izomerőt és a mozgékonyságot, ami kulcsfontosságú az elesések megelőzésében. Mivel a test nehezebb, a szívnek is keményebben kell dolgoznia, ami kedvezően hat a keringési rendszerre.
Különösen fontos a jó egyensúlyérzék és a testtudat, amelyek segítenek megvédeni az ízületeket, és csökkentik az esések és törések esélyét. Kutatások szerint a súlymellény ezeket a képességeket is javíthatja.
Mit mondanak a kutatások?
Több területről – az öregedéskutatástól az elhízás és a mozgástudomány vizsgálatáig – származó eredmények alapján a súlymellény valódi előnyöket kínálhat.
Mit mondanak a kutatások?
Egy 2002-es tanulmányban idősebb felnőttek 12 héten át lépcsőztek súlymellényben, és jelentősen javult a lábaik izomereje és teljesítménye. A csontokra gyakorolt hatás is ígéretesnek tűnt: egy korábbi, 1993-as vizsgálat mérsékelt csontsűrűség-növekedést mutatott ki idősebb nőknél, míg egy 2003-as kutatásban a hosszabb távú séta és erősítő edzés súlymellénnyel kombinálva számottevő javulást eredményezett a csípőcsont sűrűségében.

Egy 2003-as kutatásban a hosszabb távú séta és erősítő edzés súlymellénnyel kombinálva számottevő javulást eredményezett a csípőcsont sűrűségében
Anyagcsere-szempontból is érdekes eredmények születtek. Egy 2025-ös vizsgálat szerint azok az idősebb felnőttek, akik diéta mellett napi több órán át súlymellényt viseltek, a következő évben kevesebb testsúlyt szedtek vissza, mint azok, akik nem használtak mellényt. A háttérben feltehetően kedvező anyagcsere-változások állnak.
Nem mindenre megoldás
Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a súlymellény nem csodaszer. A már említett, Beavers által vezetett, INVEST in Bone Health nevű, randomizált klinikai vizsgálat arra kereste a választ, hogy a súlymellény meg tudja-e védeni a csontokat fogyás során idősebb, elhízott felnőttek esetében.
A tanulmányban 150, átlagosan 66 éves résztvevő vett részt, többségük nő. Egyéves fogyókúrás program során három csoportot alakítottak ki: az egyik csak diétázott, a másik diétázott és napi nyolc órán át állítható súlymellényt viselt, a harmadik pedig diéta mellett felügyelt erősítő edzéseken vett részt.
Egy év után minden csoportba tartozók veszítettek a testtömegükből: körülbelül tíz százalékot. Ugyanakkor mindhárom csoportnál mérhető csontsűrűség-csökkenést tapasztaltak a csípőnél. A súlymellény viselése – ahogy az ellenállásos edzés sem – nem akadályozta meg ezt a folyamatot. Ugyanakkor a súlymellényt és súlyzós edzést végző csoportoknál nőtt a csontképződés biológiai markereinek szintje, ami hosszabb távon kedvező hatásra utalhat.
De más, frissebb eredmények arra jutottak, hogy a súlymellény inkább a nők csontjaira van pozitív hatással, miközben az is számít, mennyit állunk viselés közben. Mindez azt mutatja, hogy nem mindenkire és nem minden helyzetben hat egyformán.
Hogyan érdemes elkezdeni?
Egy számunkra új, terheléses mozgásformánál alapelv a „keveset, lassan”-megközelítés. Érdemes orvossal egyeztetni, különösen akkor, ha valaki korábban keveset mozgott. A fejlődéshez fokozatosan kell növelni a terhelést: a kutatásokban például a résztvevők fogyásával arányosan emelték a mellény súlyát, hogy a csontokat és izmokat folyamatos, de nem túlzó terhelés érje.

Így kezdd újra az edzést 4 lépésben, ha sokat hagytál ki
A súlymellények sem egyformák. Nem szabad akadályozniuk a testtartást, a légzést vagy a természetes járást.
Intő jel lehet a görnyedt testhelyzet, a rövidített lépéshossz, illetve a derékfájdalom vagy a túlzott hátrahajlás.
A legfontosabb, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire. Ha fájdalom jelentkezik, érdemes levenni a mellényt, és szükség esetén szakember – orvos vagy gyógytornász – tanácsát kérni. A súlymellény ugyanis hasznos eszköz lehet, de kizárólag akkor, ha okosan és körültekintően használjuk.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















