2020.11.30.
Süss tojáshéjban húsvéti sütit
A húsvéti sütik legesélyesebb befutóját nagyjából 15 perc alatt elkészítheted, a dicséreteket pedig az ünnep összes napján szerénység nélkül gyűjtögetheted. Hogyan csináld?
A húsvéti tojás alakú sütinek szerintünk senki sem tud majd ellenállni: ez az az ünnepi kedvenc, ami mindenkinek mosolyt csal az arcára. De leginkább a tiédre, hiszen ez a meglepetés alig pár perc alatt összedobható, kis díszítéssel és odafigyeléssel pedig tökéletes ünnepi édesség lehet.
Amire szükséged lesz:
- 12 tojás (vagy amennyi sütit szeretnél bennük)
- egy rajzszög
- egy fakanál
- két tálka
- 1 evőkanál só
- növényi olaj
- a muffinsütő formád
- alufólia
- víz
Így csináld:
- Fogd a nyers tojásokat, majd a rajzszögek segítségével csinálj apró lyukakat a héj felső részeire. Nagyjából akkora legyen a lyuk rajtuk, hogy egy fakanál szára beférjen rajtuk. Ezt a lépést nagyon finoman csináld, nehogy összetörd őket.
- Ha minden tojás tetején ott a kis lyuk, akkor az egyik tálkádba finoman öntsd ki a tojások fehérjét. Ha a sárgája nehezen jön ki, hívd segítségül a fakanalad, aminek szárát finoman bedugva a lyukon kihúzhatod a sárgáját is.
- Ezt követően alaposan öblítsd ki az üres tojáshéjakat, majd pár percre áztasd őket sós vízbe, hogy valóban sterilek és tiszták legyenek. Ezután újra öblítsd ki őket hideg vízzel.
- Közben a muffinsütődben készíts alufóliából kis fészkeket a tojásoknak. Úgy helyezd el a formákban az alufóliadarabokat, hogy stabilan bele tudd majd állítani a tojásokat.
- A tiszta tojáshéjakba önts pár csepp növényi olajat, majd finoman rázd is meg őket, hogy a héjat teljesen átjárja az olaj. A maradékot öntsd ki belőle, majd helyezd őket a muffinformák fészkébe.
- Ezután készítsd el a sütid tésztáját, ami lehet egyszerű palacsintatészta, piskóta vagy brownie alaptészta, recepteket itt találsz hozzájuk.
Édes palacsinta alaptészta
Vajas piskóta alaprecept
Brownie Emőke konyhájából
- Ha megvagy a tésztával, öntsd egy zárható tasakba vagy kinyomózsákba, és nagy odafigyeléssel nyomd bele a héjakba a sütid tésztáját.
- Tedd be a sütőbe sülni nagyjából 12-14 percre (180 fokon), majd vedd ki, és hagyd kihűlni.
- Ha a tojás tetején kisült a tészta, egy kés segítségével finoman kapard le azt a részt, töröld meg a tojást, majd finoman feltörheted őket.
- A végeredményt díszítheted tejszínhabbal, gyümölcslekvárral, csokimázzal, cukormázzal, vagy bármilyen más húsvéti díszítőelemmel.
Olvastad már?
Bugyoláld selyemsálba a tojásokat!
(via BuzzFeed)
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















